Öt dolog, ami szükséges a sikeres befejezéshez

Vasárnap este a Sheffield ellen négy bajnoki vereség után végre sikerült újra győzni. Februárban ez volt az egyetlen bajnoki győzelmünk, ami miatt még a negyedik hely is veszélybe került. A mérkőzés előtt az Opta kitett egy tweetet arról, hogy a Liverpool legutóbbi kilenc mérkőzéséből két döntetlen és egy győzelem mellett…Öt dolog, ami szükséges a sikeres befejezéshez

Forrás: Vörös Fonat