Címvédésre felkészülve – július

Ráfoghatjuk, hogy jól sikerült a pre-season, igaz, hogy tartalékos csapattal, de döntetlen két Premier Ligás klub és győzelem a Real Madrid ellen megfelelő ráhangolódásnak tűnik a veretlenül megnyert bajnokságot követően. Felkészülésünk első megállójaként csak városon belül utaztunk, a másodosztályba azonnal visszajutó Partick Thistle-höz. Természetesen nyitásként Gerrard szeretett volna minél több…Címvédésre felkészülve – július

Forrás: Oldfirm

Eseménydús uborkasezon – június

A bajnokság lezárása/megünneplése után gyorsan a válogatott időszak vette át az elsődleges beszédtémát, főképp Skócia közel három évtizedes kihagyás utáni visszatérése az európai porondra. Felkészülésként mondhatni bravúros módon, tartalékosan kétszer is vezettek a hollandok ellen, de végül döntetlent tudtak csak elérni. A tartalékosság azért alakult ki, mert a spanyol edzőtáborba…Eseménydús uborkasezon – június

Forrás: Oldfirm

Nagy nyári jövés-menés 2021

A korábban megszokottak szerint, ezúttal is menet közben többször fog frissülni ez a bejegyzés, ezért érdemes lesz időről időre belenézni! Június 1: Jött: Fashion Sakala (Oostende, ingyen) Június 1: Jött: Nnamdi Ofoborh (Wycombe), Jake Hastie (Motherwell), Glenn Middleton (St. Johnstone), George Edmundson (Derby County), Jordan Jones (Sunderland), Brandon Barker (Oxford…Nagy nyári jövés-menés 2021

Forrás: Oldfirm

Tökéletes befejezés – május

Klub-, skót- és összbrit rekordok sokaságát sikerült megdönteni/felülmúlni a magunk mögött hagyott szezon során, amelyet fantasztikus teljesítménnyel, veretlenül zárt a csapat. Az ünneplés képein túl átnézzük Skócia többi osztályának befejezését, mert akadtak jócskán izgalmak; valamint kicsit már előre is tekintünk. Nem is kezdődhetett volna jobban a hónap, mint egy Old…Tökéletes befejezés – május

Forrás: Oldfirm

Kupabúcsú kapusgóllal – április

A bajnoki cím bebiztosítása után két célunk maradt a hátralévő időben: megnyerni a Skót Kupát és megőrizni a veretlenséget a bajnokságban. Utóbbira még meg van az esély, az előbbi viszont annak ellenére sem jött össze, hogy a legnagyobb riválist elbúcsúztattuk. Jó hírekkel kezdődött a hónap, Allan McGregor 1 évvel meghosszabbította…Kupabúcsú kapusgóllal – április

Forrás: Oldfirm

Skócia, visszatértünk! – március

Ennek a hónapnak kizárólag a hetedhét napon át tartó ünneplésről kellene szólnia és ez nagy részben így is van (ezért a szokásosnál bőségesebb kép- és videóanyag), hiszen 10 év után, teljesen megérdemelten, behozhatatlan előnnyel vezetve, egy újabb világrekordot beállítva a Rangers megszerezte az 55. élvonalbeli elsőségét. Ezek után viszont egy…Skócia, visszatértünk! – március

Forrás: Oldfirm

Góliszony után gólözön – február

Februárt úgy kezdtük, ahogy általában az év elejét: nyögvenyelősen, gyenge játékkal, pontokat veszítve, az első 3 találkozón sorjában csak 1-1 gólt szerezve. Az európai folytatás aztán nagy lökést adott, a másik 3 meccsen már 13 gólt lőtt a csapat, egy lépésre van a bajnoki címtől és sorozatban második évben sikerült…Góliszony után gólözön – február

Forrás: Oldfirm

Nagy téli jövés-menés 2021

A szokásokkal ellentétben ezúttal nem a menet közben többször frissített, hanem a végleges lista kerül kiadásra, egyrészt a piacon történt kevesebb mozgás, másrészt azok kései történései miatt. Január 8: Ment: Kai Kennedy (Raith Rovers, kölcsönbe a szezon végig) Január 8: Ment: Josh McPake (Harrogate Town, kölcsönbe a szezon végig) Január…Nagy téli jövés-menés 2021

Forrás: Oldfirm

Látótávolságon belül – január

A hosszú és mozgalmas december után januárban egy derbi, két nehéz idegenbeli rangadó és két kötelező győzelem várt ránk. És miközben a 15-ből 13 pontot abszolvált a csapat, a Celtic bukdácsolt, így már ténylegesen kimondható, hogy a bajnoki címet csak valami csoda folytán vehetik el tőlünk. A szokásos év végi…Látótávolságon belül – január

Forrás: Oldfirm

(Majdnem) minden szép és jó

A december általában véve is a legsűrűbb hónapunk szokott lenni, most 9 meccs jutott a 31 napra. A csapatra nem sok rossz szavunk lehet, egy híján mindegyiket megnyerte, továbbra is veretlen a bajnokságban és újra bejutott az Európa Liga kieséses körébe. Az Európa Liga ötödik fordulójában a belgák néhány héttel…(Majdnem) minden szép és jó

Forrás: Oldfirm