Beszéljünk egy kicsit a stadionépítésről

A mai napon adta ki közleményét Székesfehérvár önkormányzata, hogy a Sóstói stadion újraépítése további fél évet legalább csúszik, mivel az indoklás szerint a főlelátó statikailag nincs megfelelő állapotban, így azt le kell bontani, majd újraépíteni. Ez azt jelenti, hogy 2018 júniusa jelenleg a legoptimistább becslés a kész stadionra. Most annak…Beszéljünk egy kicsit a stadionépítésről

Forrás: Videoton blog

Napi Vidike 08.14

Kezdjük talán a legfontosabbal: minden jegy elfogyott a Videoton – Partizan Európa Liga playoff meccs visszavágóra. Valahol ez volt a realitás. Zeke Hentyvel készült interjú, ahol Marko Nikolicsról, az AC Milanról és a céljairól beszélt. Eddig bátran kijelenthetjük, hogy kiváló igazolás volt és az interjúk alapján abszolút egy értelmes srácnak…Napi Vidike 08.14

Forrás: Videoton blog

Napi Vidike 08.12

Mondtam én, hogy nem lesz ebből minden nap hírösszefoglaló poszt, de azért megpróbáltam. Este fél 9-kor hazai meccs a Loki ellen. Bedobom ide a tavalyi szezon utolsó Vidi – Loki meccsét. Az egész jó kis meccs volt, reméljük most is hasonló lesz. Személy szerint elég valószínű, hogy nem fogom látni…Napi Vidike 08.12

Forrás: Videoton blog

Napi Vidike 08.10.

A Partizan Beograd elleni meccs közeledtével egyre jobb téma a magyar (sport)sajtóban a Videotonról cikkezni, így próbálom összegyűjteni egy helyre a lényeget minden nap (valóságban minden harmadik nap legjobb esetben). A rangado.hu szerint Bódi Ádám egy évre kölcsönbe kerülhet majd a Debrecen csapatához. Annak idején 172 millió forintért vettük meg épp…Napi Vidike 08.10.

Forrás: Videoton blog

A rotációról számszerűen

38 nap alatt 10 mérkőzés, 6 európai kupameccs, 4 bajnoki. Tökéletes táptalaj lehetne a kifogásgenerátor beindítására egy-egy rosszabbul sikerült mérkőzés után, hogy bizony a fiúk nincsenek hozzászokva a kettős terheléshez, meleg van, ésatöbbi, ésatöbbi. Ismerős? Persze. Aki a magyar futball posványába egy kicsit is beleszagolt, az már a hétközi Magyar-kupa…A rotációról számszerűen

Forrás: Videoton blog

Mágnestábla a Bordeaux elleni párharcról, 2. mérkőzés

Miért is jutott tovább a Videoton a Bordeaux ellen? Mert jobbak voltunk? Talán. Mert jobban akartuk? Szinte biztos. Egy kissé rendhagyó módon nem az egész mérkőzésnek a fontosabb jeleneteiből fogom a mágnestáblát felrajzolni, hanem a 7 perc hosszabbításét, ami abból a szempontból figyelemre méltó, hogy itt is végig szinte tökéletesen…Mágnestábla a Bordeaux elleni párharcról, 2. mérkőzés

Forrás: Videoton blog

Mágnestábla a Bordeaux elleni párharcról, 1. meccs

Nem kizárt, hogy sosem íródott volna meg ez a bejegyzés, ha csütörtökön nem verjük meg parádés játékkal 1-0-ra francia csapatot, de a nagy sikerre való tekintettel erőt veszek magamon és felrajzolom, amit fel kell rajzolni a virtuális mágnestáblára. Érdekesség gyanánt az első meccsel kezdeném a firkálást, ami abból a szempontból…Mágnestábla a Bordeaux elleni párharcról, 1. meccs

Forrás: Videoton blog

Egyszer fent, egyszer lent

Mint látható eltartott pár napig amíg sikerült a szombati eseményeket feldolgozni, ritkán adatik meg bajnoki döntőt játszani. Mintha nem lennénk jók a kupadöntőkben, bajnoki döntőkben, utolsó fordulókban, így sajnos már van tapasztalatunk abban is, hogy milyen ha a végén mi koppanunk. Egyszer fent, egyszer lent. Szombat este a meccs után…Egyszer fent, egyszer lent

Forrás: Videoton blog

Csak a győzelem!

Itt van a nagy nap. Erre vártunk, egy ilyen bajnoki döntőről álmodik mindenki és csak ülök és próbálok kinyögni magamból pár gondolatot, kizárólag csak párat, mert jönne ki most végtelen és végtelen gondolat. forrás: vidi.hu Egy meccs amikor mindenki ellenünk szurkol, amikor nem mi vagyunk a szimpatikus kis csapat, amikor…Csak a győzelem!

Forrás: Videoton blog

Szombaton a Semleges Térfél adás a bajnoki döntő előtt

A Semleges térfél egy magyar focira specializálódott beszélgetős műsör, ahol élő youtube adásban beszélgetnek egymással magyar focibloggerek nem meglepő módon a magyar fociról. Ide kaptam meghívást, mivel eddig nem volt senki sem aki a Videotont képviselhette volna. Szombat 14:00-tól lesz egy ilyen beszélgetős műsör, aztán majd kiderül, hogy nekem ez mennyire…Szombaton a Semleges Térfél adás a bajnoki döntő előtt

Forrás: Videoton blog