Főlegvári vén rókák és svájci takonypócok

Tegnap este nem bírt egymással a Kolozsvári Vasutas és a berni Young Boys együttese. Noha a mieink szerezték meg a vezetést, az összjáték képe alapján az 1-1-es végeredmény inkább számunkra hízelgő. Hazai veretlenségi sorozatunk így az EL-ben is folytatódik. Biztosan sok mindent fel és le lehetett jegyezni az október 29-i…Főlegvári vén rókák és svájci takonypócok

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Európa-liga: Milan-Sparta Praha 3-0 – Pacsi

Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza Ezt leszámítva is egész szórakoztató meccset kaptunk. Ahhoz képest, hogy az volt a terv, hogy rárotálunk és nyerünk, az lett, hogy rárotáltunk és nyertünk. Brutális, hogy mekkorát léptünk előre Piolival. Közben pedig nem csak az eredmények jönnek, hanem…Európa-liga: Milan-Sparta Praha 3-0 – Pacsi

Forrás: Cosa Nostra

Mutyiland Összefoglaló

Olyan jó érzés néha nézni a Liverpool játékát. Leülsz este a TV elé, nyitsz egy sört, anyuka helyénmarad, jó dolog élvezni egy kortárs topcsapat meccsét egy papíron, füvön és minden egyéb felületen gyengébb csapat ellen. Hát még milyen jó ezekről a meccsekről összefoglalót írni! Kurvára tudnék is neki örülni, ha…Mutyiland Összefoglaló

Forrás: Vörös Fonat

Fél csapatnyi húsz év alattival mentünk tovább Nemesapátiban

Ez volt az a meccs, ahol semmi más nem számított, csak a továbbjutás. Mindegy hogyan, csak valahogy, miközben a lehető legkevesebb játékost égetjük el a felnőtt amúgy is szűkös keretéből. A premissza ismeretében mindössze Kamber és Lovric nevezhető visszajátszónak, ők az NB I-ben jelenleg stabil kezdőnek számítanak. Nemesapátiban együtt kaptak…Fél csapatnyi húsz év alattival mentünk tovább Nemesapátiban

Forrás: Csakblog

Vánnyadt maci # Milan v Sparta

Pajtások, folytatódnak a GumiMaci Kupa küzdelmei, most épp a veretes, és reméljük este 9 felé még inkább veretesebb Sparta Praha látogat a San Siróba. Bőven a who the fuck cares kategória alatt kettővel, főleg úgy, hogy már a szezon legelején látszik, hogy nem lesz erőforrásunk erre a sorozatra is. De…Vánnyadt maci # Milan v Sparta

Forrás: Cosa Nostra

Wer sind Ihnen? – RB L€ipzig

A minden eddiginél zsúfoltabb BL-szezonon nincsen fék, a múlt heti bravúrgyőzelmet követően máris itt a következő meccs: az előző szezon döntőse után most az egyik elődöntőssel csapunk össze a továbbjutó helyek egyikéért. Ez ráadásul hazai pályán fog megtörténni, mondanánk, de a teltházas Old Trafford úgy hiányzik ennek a csapatnak mint…Wer sind Ihnen? – RB L€ipzig

Forrás: Stretford End

Milan – Roma 3-3 / Keserű szájíz (?)

Őrült hétfő esti derbyt nyomtunk a farkasok ellen, nagy részben a bírónak hála, aki egészen elképesztően szarul vezette a meccset, mindkét oldalra brutálisakat tévedve. Kicsit lehet keserű a szájíz, mert háromszor is sikerült leadnunk az előnyt, na meg úgy egyébként is eleget tettünk a győzelemért, de a kapusok közötti különbség…Milan – Roma 3-3 / Keserű szájíz (?)

Forrás: Cosa Nostra

Ahogy a tanult futballista mondta: ezen a meccsen csak a három pont elfogadható!

Dumálgatós nemposzt azoknak, akik a déli nemesapáti kupameccs helyett inkább a KSH nemzetgazdasági kimutatásainak rubrikáit töltik fel termeléssel, szolgáltatóipari szolgáltatással, netán egyéb olyan kereseti tevékenységgel, amit munkának lehet nevezni, és a hivatkozott hivatal méri, mint adatot. Mi mindeközben útra kelünk (úton vagyunk, ott vagyunk, már jövünk hazafelé – attól függően,…Ahogy a tanult futballista mondta: ezen a meccsen csak a három pont elfogadható!

Forrás: Csakblog

Napikispest 2020.10.27.

osztályozókönyv // egy komolyabb elmaradást pótolva, kicsaptam az idei osztályozókönyvek eredményeit a megszokott táblázatos formába. Elérhető itt. további táblázathalom // egy // a Honvéd fordulókat követő helyezéseit, meccseit, nézőszámokat, bírókat, félidei állásokat, ellenfelek edzőit tartalmazó táblázatot, illetve az ebből könnyedén legyártható kimutatásokat, amik az utóbbi tizenöt évre fixen készen vannak,…Napikispest 2020.10.27.

Forrás: Csakblog

Efcé Mutyiland

Nemrég volt szó a holland PC-ségről, talán még a nyelvi dolgok is fel-felbukkantak régebben. A hollandra ráfogják, hogy a részeg német próbál angolul beszélni, na a dán az, aki füves részeg holland és próbál svéd-norvégul beszélni, mintha bármi sejtése lenne róla, hogy ez mitől más a némettől. A PC-ségről meg…Efcé Mutyiland

Forrás: Vörös Fonat