°5 Giornata: Milan-Roma – Kellemes

Egészen meglepő, de úgy megyünk neki a Roma elleni hétfő esti meccsnek, hogy az eredménytől függetlenül a tabella élén találjuk magunkat. Kellemes. Az Inter után újabb rangadón mutathatjuk meg, mit tudunk. Márpedig úgy tűnik, az utóbbi időben elég sokat. Ha minden szellemesen alakul, akkor még Fonseca búcsú meccsét is összehozhatjuk.…°5 Giornata: Milan-Roma – Kellemes

Forrás: Cosa Nostra

VAR, verejték, könnyek

A 20/21-es szokásoknak megfelelően hátrányba került a csapat a meccs elején, de ne szaladjunk idáig. Formabontó kezdő nagy intenzitással vágott bele a Sheffield bedarálásába. Jota került be 4. támadónak és ezzel igen csak felborult a csapat egyensúlya. Megint nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a VAR-ról ranteljek ide, de hát…VAR, verejték, könnyek

Forrás: Vörös Fonat

A távoktatásra átálló Honvéd először hozott le lőtt és kapott gól nélkül meccset // osztályozókönyv

2015. május elsején Tóth Iván kapusedző meccselt Pakson az eltiltott Rossi helyett. 0-0 2020. októberében Vezér Ádám kapusedző meccselt Pakson a koronavírus-fertőzött Bódog helyett. 0-0 Van még kérdés? Apró érdekesség, hogy a 2015-ös meccset még a régi paksi stadionban játszották, és a kispadok mögött, az egykori tribünön helyet foglaló Rossi…A távoktatásra átálló Honvéd először hozott le lőtt és kapott gól nélkül meccset // osztályozókönyv

Forrás: Csakblog

Celtic – Milan 1-3 / Rutinmunka

Robogunk tovább, az elsőre talán kissé melegnek tűnő glasgow-i látogatás is csak kisebb izgalmakat rejtett végül, a csapat könnyen vette az újabb akadályt, folytatva az egyre impresszívebb veretlenségi sorozatot. A beszédes kép és a tovább után rövid összefoglaló a meccsről. Mindezt pedig úgy tették a fiúk, hogy rotálás is volt…Celtic – Milan 1-3 / Rutinmunka

Forrás: Cosa Nostra

VvD effekt

Szombat este a Sheffield csapatát fogadjuk a továbbra is üres Anfielden. A meccs a két őszi válogatott szünet közötti pörgésben kerül megrendezésre miközben nálunk már most elég sok sérült van. Izgalmas lesz az idei szezon. A jó öreg dakota közmondás szerint az ismétlés a tudás anyja. Ennek jegyében azt gondolom…VvD effekt

Forrás: Vörös Fonat

Furcsa meccs lesz, ahol egyelőre azt se tudjuk kik játszanak majd

Varga Ferenc – Törőcsik II., Palicskó, Solti – Csákó, Horváth Imre – Kiss László, Tímár, Machos, Tichy, Babolcsay edző: Kiss Gábor Ezzel a csapattal utazott 1957 márciusában Pécsre a Bp. Honvéd, és kapott ki 1-0-ra. A tavasz végén az utolsó előtti helyen végeztünk, tizenegy mérkőzésen mindössze egy győzelemmel, és csak…Furcsa meccs lesz, ahol egyelőre azt se tudjuk kik játszanak majd

Forrás: Csakblog

A következő hónapot maszkban töltjük a Honvéd-vegyessel

Nyilvánvaló volt, hogy a Honvéd sem ússza meg a médiában megjelenő információk alapján leginkább hírességek, politikusok, orvosok, nővérek, és sportolók betegségének tűnő koronavírust. Augusztus végén egyszer már futott egy kört nálunk, akkor sem publikáltuk, hogy kiket érintett, és most sem. Legutóbb tippekre kellett hagyatkoznunk (ezért sem írok most neveket), jelen…A következő hónapot maszkban töltjük a Honvéd-vegyessel

Forrás: Csakblog

A priori post VVD era

Bár történelminek lett beharangozva, és a maga almanach módján az is volt, mégis valami teljesen másról szólt ez az Ajax-Liverpool meccs: az újra csúcsra emelkedett Pool első VVD utáni megmérettetéséről. Hogy hogy ment? Hajtás után. Ajaxot sajnos csak én is kétévente látok: mikor BL-menetelnek és mikor lázad a feleség. Előbbinek…A priori post VVD era

Forrás: Vörös Fonat

Ketyeg az óra – a tizedik mérföldkő

Ferguson életműve a 2010-es évad végén nem gyarapodott túl sok trófeával, egy csalódást keltő bajnoki ezüstérem, egy Bajnokok Ligája negyeddöntős búcsú, egy harmadik körös kiesés az FA-kupában és egy szerény Ligakupa győzelem gyűlt csak össze a mérleg két serpenyőjében, amit nagyrészt a támadószekciónk egyoldalúságának köszönhettünk – ezen kellett változtatni. A…Ketyeg az óra – a tizedik mérföldkő

Forrás: Stretford End

Kommentfogó #11: pragmatikus EL-győzelem

Pragmatikus, célratörő játékkal legyőzte idegeneben a CSZKA Szófiát a Kolozsvári Vasutas. Ráadásul két góllal. Ez nagyon simának tűnik, de a játék képe alapján korántsem volt az. De nem bánjuk. Ennél jobban nehezen kezdődhetett volna a csoportkör fiaink számára. Pedig látszólag semmi rendkívülit nem csináltak a srácok. Két pontrúgásból két gól.…Kommentfogó #11: pragmatikus EL-győzelem

Forrás: Kolozsvári Vasutas