Mester, mit keres Löf még mindig a kezdőben?

Magyar idő szerint fél 2-kor indul útjára a labda a The American Express Community Stadiumban, ahol a 8. helyezett fogadja a 15. Manchester Unitedet. Olyan korai ez az időpont, hogy annak is örülünk, hogy sikerült egyáltalán a kezdők kihirdetéséig felkelnünk, nemhogy még rendes posztot is írjunk, úgyhogy be kell érnetek…Mester, mit keres Löf még mindig a kezdőben?

Forrás: Stretford End

Milan – Bodø/Glimt 3-2 / Túl vagyunk rajta

Valóban nem lett könnyű meccs ebből a csütörtökiből, az elején egy pillanatra nagyon meg is ijedtünk, aztán viszonylag magabiztosan fordítottunk, de az utolsó 20 perc megint elég gyengére sikerült, mint a Bologna ellen, csak itt majdnem meg is szívtuk, könnyen egyenlíthettek volna a norvégok. Rövid összegzés a tovább után. Ha…Milan – Bodø/Glimt 3-2 / Túl vagyunk rajta

Forrás: Cosa Nostra

Gyakrolati tapasztalatos körkérdés következik a két kerékén meccsre járó olvasóinkhoz

Az van, hogy városi emberként nagyon gondolkodom egy rolleren, de még inkább egy elektoromos minikerékpáron, mert az a koncepcióm, hogy amikor csak lehet, városon belül inkább a vonatot használnám, és a pályaudvarok, valamint megállók környékétől valami rásegítéses eszközt. A hordozhatóság és a rásegítés a lényeg. A címlapképen például azt láthatjátok,…Gyakrolati tapasztalatos körkérdés következik a két kerékén meccsre járó olvasóinkhoz

Forrás: Csakblog

Legyűrtük Gyűr Gordont

A KVSC egygólos győzelemmel tért haza a svéd Djurgarden otthonából. Akinek ez nem elég, ne is olvassa tovább. Eléggé el nem ítélhető módon rég nem írtam erre a ciberetérre, tisztelt Asztaltársak. Mentegetőzés helyett hadd bocsássam előre: ha valaki mégeccer aszongya nekem, hogy koronavírus, akkor a sima suhival biztosan nem ússza…Legyűrtük Gyűr Gordont

Forrás: Kolozsvári Vasutas

EL selejtező második felvonás: Milan – Bodø/Glimt / Legyünk túl rajta

A Shamrock elleni győzelem után még két kört kell mennünk az EL csoportkörbe jutáshoz, elsőként a norvég Bodø/Glimt következik a San Siroban csütörtök este, lenézni pedig nem szabad az ellenfelet, mert ez egy trükkösebb meccs lehet, mint amire számítunk. A nagy gond nálunk, hogy Duarte pozitív lett a legutóbbi covid…EL selejtező második felvonás: Milan – Bodø/Glimt / Legyünk túl rajta

Forrás: Cosa Nostra

Jota ft Lincoln

Szokás szerint kettő az egyben, nespresso lófasz, játékos bemutató és tusikupa beharang. Jotával végre lesz rotáció a front3-ben, a Lincolnnak hála meg tudjuk mutogatni a félsittes squadplayereket a játékosmegfigyelőknek úgy, hogy még a valagukat se kell megemelni a kanapéról, ami ebben a korban elég nagy win. Alapvetően az van, hogy…Jota ft Lincoln

Forrás: Vörös Fonat

Lajosmizse felé vonatozni szó szerint időutazás: a jelenben hosszan, a múltba pedig visszafelé

Három képben és egy rövid videóspotban mutatnám meg, hogy miért érdemes NB III-ra járni idegenbe (vidékre): 16:00 Dabas-Gyón – Kispest @ NB3Nem akármilyen vonat visz le. pic.twitter.com/f8L9pYKHWX— Gazsó István (@cikoria) September 23, 2020https://platform.twitter.com/widgets.js Igen, ezek a kocsik közlekedtek tegnap az S21-es (Bp. Nyugati – Lajosmizse) viszonylaton. A kontraszt kedvéért bent…Lajosmizse felé vonatozni szó szerint időutazás: a jelenben hosszan, a múltba pedig visszafelé

Forrás: Csakblog

Man Utd – Palace: 1-3

Megint kénytelenek vagyunk eltakarítani a szemetet, amit ezúttal a Palace ellen sikerült odahaza összehordani, érkezik egy újabb videó, most kármentési céllal kizárólag a védelmünk tagjainak ujjait kérjük felmutatni, hogy rájuk húzzunk néhány körmöst.

Tulajdonképpen az optimizmusom (a részemről) nem változott, egyedül az aggaszt csak, hogy ennek…Man Utd – Palace: 1-3

Forrás: Stretford End

Csak rólunk

A beharangozóval ellentétben a meccs csak rólunk szólt. A Chelsea fejlődése megkérdőjelezhetetlen, az igazolásaik előre hatalmasat lendítenek majd a szezon során a csapaton, de a hétvégén még 11 a 11 ellen sem tudtak veszélyeztetni. Aztán atomjaikra bontotta őket a Thiago Gini Milner középpálya, mint tenné azt bárki mással ezen a…Csak rólunk

Forrás: Vörös Fonat

Milan – Bologna 2-0 / Izzadságszag nélkül

Hölgyek, Urak, úgy kezdtük ezt a szezont, ahogyan azt kell, teljesen megnyugtató, magabiztos győzelemmel Szinyóék ellen, akik a legnagyobb veszélyt az első 70 percben nem a kapunkra, hanem a játékosaink lábaira jelentették. Ibra dupla, Calabria feltámadás, random Duarte feltűnés, volt itt minden! Az utóbbi 7-8 évben megedződött szurkolókként szerintem mindannyian…Milan – Bologna 2-0 / Izzadságszag nélkül

Forrás: Cosa Nostra