Koronanapló 8. nap

Eltelt az első hét az erősen korlátozott mozgású időszakból. Szándékosan nem mondom, hogy az önként vállalt karantén, mert bár a cégnél március 12-e óta otthonról dolgozunk, azért próbálom a napi rutinommá tenni a sétálást, vagyis délelőtt és délután is ki-kimozdulok nagyjából egy-egy órára, szigorúan egyedül, és szigorúan olyan helyeken bandukolva,…Koronanapló 8. nap

Forrás: Csakblog

Koronanapló 7. nap

Horváth Feri. Keményen elkezdték futtatni a nevét a médiában, mint lehetséges kispesti edzőjelöltet. A Nemzeti Sport ma meg is szólaltatta: Olvastam, az én nevem is szóba került Kispesten, de engem senki sem keresett meg. (…) Igaz, arról is olvastam valahol, hogy a szenzációt Bernd Storck érkezése jelentené. Úgy tűnik, némelyek akkor…Koronanapló 7. nap

Forrás: Csakblog

Elmélkedés a korona gazdasági hatásairól

Kezdeném azzal, hogy valószínűleg nem időszerű a jelen iromány, ezért előre elnézést kérek. Azonban azt gondolom, most egy olyan időszakot élünk éppen, amilyenre az emberiség jelenkori történetében valószínűleg a II. világháború idején volt példa utoljára. Meggyőződésem, hogy senki sem tudhatja biztosra, mi a helyes viselkedés sem egyénileg, sem társadalmilag. Könyvelőként…Elmélkedés a korona gazdasági hatásairól

Forrás: Vörös Fonat

Olvasnivalók semmittevés idejére #01

Nagyon sajnálom, hogy nincs már Labdabiztos. Éveken át pörgött ott az elitképzés, hogy legyünk páran, akik valóban helyén képesek kezelni a magyar futballt. Aztán ha vagyunk, és szétszóródunk, akkor terjesszük az igét: a magyar futball igazából jó, csak meg kell érteni a jóságának lényegét. Egyébként ha mást nem, a bohócliga…Olvasnivalók semmittevés idejére #01

Forrás: Csakblog

Segítsd egy meccsjegy árával, hogy minél előbb meccsre járhassunk

Jótékonysági akció: “Egy meccsjegy ára!”  Hiányoznak a meccsek, a hangulat, a játék. Nem hiányozhat azonban az összefogás! Sokan rengeteget tesznek azért, hogy mielőbb a stadionban találkozhassunk.Segítsük az ő munkájukat egy meccsbelépő árával! (Aki teheti, a sör árat is rakja hozzá ) Utalj el a KLTE számlaszámára (MAGNET Magyar Közösségi Bank 16200113-00270179)…Segítsd egy meccsjegy árával, hogy minél előbb meccsre járhassunk

Forrás: Csakblog

Koronanapló 6. nap

Hamar eljött a pillanat, amikor rá kellett eszmélnem, elképesztően nem tudok mit kezdeni a hirtelen rámszakadt idővel. Tegnap például a székvásárlás halvány ígéretéből az lett, hogy mindenféle eszköz nélkül szétvertem egy csaknem negyven éves, még valódi fából készült szekrényt, mert egyáltalán nem használtam a benne lévő dolgokat. Majd a helyére…Koronanapló 6. nap

Forrás: Csakblog

Az edzőváltások utáni kedvenc részem következik: a kinek, hol és mit nyilatkozott?

Emlékeztek még amikor EvdM állítólag nem nyilatkozott olyat Hollandiában, hogy: A tulajdonos tehetős, de olyan spórolós, mint a pestis!? Szinte azonnal cáfolták, majd még egy aláírt levelet is leközölt a Honvéd, hogy nem, ilyesmi egész biztos nem történt meg, minden csak az újságírók kitalációja. Eriket alig két hét múlva kirúgtuk.…Az edzőváltások utáni kedvenc részem következik: a kinek, hol és mit nyilatkozott?

Forrás: Csakblog

Koronanapló 5. nap

Elképesztően fáj a hátam. Bevallom (egyelőre csak itt, a cég felé majd a szokásos reggel tízes meetingen), a tegnap délután egy nagy részét elkummantottam a home officeból. Egyszerűen alkalmatlan a székem (kár, hogy nem karácsonyra kaptam – hahaha) arra, hogy napi sok órát töltsek benne. Az SMS pedig csak nem…Koronanapló 5. nap

Forrás: Csakblog

Megszülték a hegyek: Sannino távozik

A kialakult helyzetre tekintettel közös megegyezéssel szerződést bontott a Budapest Honvéd vezetősége Giuseppe Sanninóval és stábjával. Valerio Zuddas erőnléti edző április 30-ig még a klubnál marad, de a többiek még a héten visszatérnek hazájukba. Az olasz szakember és segítői 2019–2020-as szezonra érkeztek Kispestre, a most futó idényben 4 Európa-liga, 25…Megszülték a hegyek: Sannino távozik

Forrás: Csakblog

Koronanapló 4. nap

Ergonómia. Tegnap, még a reggeli posztírás alatt megfájdult a nyakam-hátam az otthon átmenetileg irodainak kinevezett székemben. A valódi irodában egy ikeás darabot használok nagy megelégedéssel, itthonra is kinéztem nagyjából két hete, csak lusta voltam megrendelni. Egészen tegnapig. Tegnap viszont lepattantam az IKEÁ-ról. Azt írja az Örsre, hogy készleten tizenkét darab.…Koronanapló 4. nap

Forrás: Csakblog