Egy éve játszották az új Bozsik zártkapus nyitómeccsét

Az akkor érvényben lévő covid-szabályok szerint ellenére, nagyjából két-háromszáz gondosan megválogatott ember jelenlétében, és az út túloldaláról, az esőben dobozos sört iszogató kintrekedteket szúrós szemmel vizsgáló rendőrök gondos félrenézése mellett. A nyitóképen az új stadion első gólját lövő Lukács gólöröme látható abból a perspektívából, ahonnan a kevéssé kiváltságos nézők megnézhették.…Egy éve játszották az új Bozsik zártkapus nyitómeccsét

Forrás: Csakblog

Nem akarok beleszólni a mester dolgába, de talán, ha kapura lövünk, az nem feltétlen baj

Rendben, hatvan perc emberhátrány, azonban még így is ciki, hogy képtelenek voltunk eltalálni az MTK kapuját. Annyira értékelhetetlenek voltunk előre, hogy az első videós összefoglalóba egyetlen támadásunk se került be. Az önsorsrontást sikerült a csúcsra járatni, és négy veretlen meccs után, talán az egyik legfontosabbat elbukni. Az MTK hat győzelméből…Nem akarok beleszólni a mester dolgába, de talán, ha kapura lövünk, az nem feltétlen baj

Forrás: Csakblog

Az utolsó utáni esély?

Nem áll jól a top4-be jutási kampányunk, az Arsenal el fog húzni, és ha nem verjük meg őket, akkor a Spurs is. Conte csapata sajnos pont most kezd összeállni, a Unitedet viszont sújtja a sors, visszatért Ronaldo, covidos lett McTominay, és Bruno is kidőlt. (Az első hírek szerint De Gea…Az utolsó utáni esély?

Forrás: Stretford End

Csak a három pont

A szombat kora délutáni meccsen a déli partvidékre megyünk, összecsapni a Brighton csapatával. A hétközi továbbjutást érő vereség után kell tovább menetelnünk a maratonban. Az üdülővárosiaknál lassan harmadik éve ül a székben a relatíve fiatal progresszív angol menedzser – a ritka kivételek egyike – Graham Potter. Mondjuk nekem mindig felmerül…Csak a három pont

Forrás: Vörös Fonat

Remélem ez nem az a nap lesz (vagyis a tipikus), amikor mindent jó előre elkiabáltam

minden jegy elment elővételben a vendégbe (550 jegyet kaptunk mindössze).estére 0, mínusz 3 fokot mondanak, vagyis az aláöltöző (jégeralsó) javasolt.ha a Hungárián még mindig Arany Ászok a sör, akkor tartom magam az újévi fogadalmamhoz, és kösz, nem. Nagyjából ennyi, ami fontos a meccs előtt. A többi apróság, hogy ez az…Remélem ez nem az a nap lesz (vagyis a tipikus), amikor mindent jó előre elkiabáltam

Forrás: Csakblog

Az igazi kihívás # Milan v Empoli

Olvtársak, folytatódnak a kalandozások, ezúttal a megnyerő kisebbik toszkán csapat érkezik a San Siróba. A közelmúltban mindenféle eredményt összehoztunk velük, hagyományosan nem fekszik nekünk a stílusuk, nehezen tudjuk megfejteni a sok mozgásos, helycserés passzjátékot (bármi is legyen az) illetve a presszing sosem feküdt nekünk. Node még decemberben komolyan lezúztuk őket,…Az igazi kihívás # Milan v Empoli

Forrás: Cosa Nostra

Ideje volt már

Hölgyem és Uraim, február hónap legjobb játékosa a Premier League-ben: Nem olyan gyakran lesz védő a legjobb játékos adott hónapban a PL-ben. It's quite rare for a defender to be the PL's player of the month. Well in, Joël. pic.twitter.com/jzNMvMx9GI— Andrew Beasley (@BassTunedToRed) March 11, 2022https://platform.twitter.com/widgets.js Vannak itt gyöngyszemek, pl.…Ideje volt már

Forrás: Vörös Fonat

Napikispest 2022/03/11

jegyelővétel @ MTK // [9:30] mindössze 109 jegy maradt a szombati meccsre a nekünk átadott 555-ből. Érthetetlen módon az MTK továbbra is fenntartja, hogy a vendégszektor első négy sorát (mintegy 150 helyet) zárolja, és oda nem értékesít jegyet. jegyelővétel @ Újpest // a Honvéd oldalán tévesen 1000 forintos elővételi ár…Napikispest 2022/03/11

Forrás: Csakblog

Napikispest 2022/03/10

jegyek @ MTK // 14:30-kor, vagyis pénztárnyitás előtt másfél órával már csak 173 jegy elérhető a hétvégi meccsre. Vagyis eddig elment 382. viszont // az is van, hogy mintegy 150 jegyet (a vendégszektor első négy sorát) az első perctől zároltak, nem tudni milyen okból. lapok // négy sárgánál tart Klemenz…Napikispest 2022/03/10

Forrás: Csakblog

Napikispest 2022/03/09

sorsolás // az MLSZ kitette a sorsolást a 30. fordulóig. 26 // Honvéd – Paks, 04.02., szombat, 19:3027 // ZTE – Honvéd, 04.08., péntek, 20:0028 // Honvéd – FTC, 04.16., szombat, 19:3029 // Gyirmót – Honvéd, 04.24., vasárnap, 19:3030 // Honvéd – Kisvárda, 04.30., szombat, 17:00 a hozzászólás // előmoderált. Napikispest 2022/03/09

Forrás: Csakblog