Nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben, kérem oszoljanak!

Két és fél nap telt el a debreceni zakó óta, és a klubtól még mindig nem szólalt meg senki. Kéthetes szünet következik, illetve tart, a bajnokságban sorozatban négy vereséget szenvedtünk el, ilyenkor valamit szokás reagálni. Legalább annyit, hogy megerősítjük posztján az edzőt, és elmondjuk, mennyire töretlen a bizalom a szakvezetésben.…Nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben, kérem oszoljanak!

Forrás: Csakblog

Nem szívesen foglalkozunk ellenőrizhetetlen pletykákkal, azonban

lassan két nap eltelt a debreceni meccs óta, és nagyon úgy tűnik, hogy a klubház a Valódi Felelősök helyett játékosokkal akarja elvitetni a balhét. Olyan játékosokkal, akiket vagy a jelenlegi vezetőség hozott Kispestre, vagy a jelenlegi vezetőség hosszabbított vele szerződést, és akiket a jelenlegi edző stabilan játszatott is. Két napja…Nem szívesen foglalkozunk ellenőrizhetetlen pletykákkal, azonban

Forrás: Csakblog

Napikispest 2021.11.08.

Bogár Gergő // most aztán tényleg nem tudjuk, hogy mire vonatkozott a Honvéd MLSZ-hez intézett beadványa: Bogár fújta a Videoton-Zetét tegnap. meccsembere @ Debrecen // Bőle, Lukic, Baloghéves összetett // a szokott helyen. edzőcserék // ha minden igaz, akkor ma/a közeljövőben két helyen is bejelentés lesz:MTK.Debrecenbe valószínűleg Joan Carillo érkezik.…Napikispest 2021.11.08.

Forrás: Csakblog

A szombat este, a teljes vasárnap után lement a hétfő délelőtt is, és még mindig semmi

Ennyi ideje várunk Horváth és Kun lemondására: jQuery(„#feri_out”).TimeCircles({ „animation”: „smooth”, „bg_width”: 0.2, „fg_width”: 0.043333333333333335, „circle_bg_color”: „#E2E2E2”, „time”: { „Days”: { „text”: „nap”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Hours”: { „text”: „óra”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Minutes”: { „text”: „perc”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Seconds”: { „text”: „másodperc”, „color”:…A szombat este, a teljes vasárnap után lement a hétfő délelőtt is, és még mindig semmi

Forrás: Csakblog

Több, mint másfél nap alatt a Honvéd meg sem próbálta lekommunikálni újkori története egyik leggyengébb edzői teljesítményét

Mióta várunk Horváth és Kun lemondására: jQuery(„#feri_out”).TimeCircles({ „animation”: „smooth”, „bg_width”: 0.2, „fg_width”: 0.043333333333333335, „circle_bg_color”: „#E2E2E2”, „time”: { „Days”: { „text”: „nap”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Hours”: { „text”: „óra”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Minutes”: { „text”: „perc”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Seconds”: { „text”: „másodperc”, „color”: „#60686F”,…Több, mint másfél nap alatt a Honvéd meg sem próbálta lekommunikálni újkori története egyik leggyengébb edzői teljesítményét

Forrás: Csakblog

Kommentfogó #20: az önmagáért beszélő meccs

Szükség van-e egy ilyen sima győzelemnél kommentfogónál hosszabb posztra, Tisztelt Asztaltársak? Ugye, hogy nem? A piros pincsik már régóta kedvenc bukaresti ellenfeleink. A három – null idegenben az három – null idegenben. Nincs mit rajta sokat magyarázni. A bajnokság félidejéhez érkezett, valamennyi ellenfelével játszott már legalább egyszer a Kolozsvári Vasutas…Kommentfogó #20: az önmagáért beszélő meccs

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Vihar előtti csend

A ma késő délutáni meccsen fiaink Londonba a West Ham csapatához látogatnak. A meccs után az idei utolsó válogatott szünet lesz. A meccs előtt a BL halálcsoportnak tartott csoportot sikerült megnyerni két fordulóval a vége előtt, így ez elvi lehetőséget ad a BL pihentetésre. Amennyiben ezzel élünk kicsit nyugodtabb karácsonyi…Vihar előtti csend

Forrás: Vörös Fonat

Sokadszorra történt meg az egymillióból egy – Horváthnak és Kunnak mennie kell!

Mióta várunk Horváth és Kun lemondására: jQuery(„#feri_out”).TimeCircles({ „animation”: „smooth”, „bg_width”: 0.2, „fg_width”: 0.043333333333333335, „circle_bg_color”: „#E2E2E2”, „time”: { „Days”: { „text”: „nap”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Hours”: { „text”: „óra”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Minutes”: { „text”: „perc”, „color”: „#60686F”, „show”: 1 }, „Seconds”: { „text”: „másodperc”, „color”: „#60686F”,…Sokadszorra történt meg az egymillióból egy – Horváthnak és Kunnak mennie kell!

Forrás: Csakblog

La Madonnina vera # Milan v Inter

Urak, urak, hej, ha ezt most be tudnánk húzni, azt a kutya mindenit!!! Igaz, ezt mindig, mindig, mindig meg akarjuk nyerni, így volt ez akkor is, amikor mindkét csapat nagy rakás szerencsétlenség módjára roncsderbyzett életre-halálra. Ez most viszont más, nagyon más, itt tét van, komoly tét, méltó a névadóhoz. Már…La Madonnina vera # Milan v Inter

Forrás: Cosa Nostra

Még nehezebb 90 perc

City-derbi az ebéd mellé, ha nyerünk, pontazonosság, ha vesztünk, akkor apokalipszis (megint.) A kezdőben nincs (akkora) meglepetés, Pogba eltiltva, Cavani lesérült, legfeljebb Rashfordot lehetett volna Greenwoodra cserélni, de Ole biztos #knows. Glory!Még nehezebb 90 perc

Forrás: Stretford End