Spezia – Milan 1-2 / Maldini!

Ezt is behúztuk valahogy, pedig valljuk be, annyira nem érdemeltünk győzelmet ezen a szombat délutánon. Annyi baj legyen persze, ez a csapat mindig tud újat mutatni, most is sikerült, duplán ráadásul. Történelmi gól, kiharcolt 3 pont, és 6-ból 5 győzelem, tartjuk a tempót továbbra is tehát. Nem volt egy nagy…Spezia – Milan 1-2 / Maldini!

Forrás: Cosa Nostra

Ezt a posztot akár Lukic is írhatta volna, amíg várt Tamás beadására a harmadik gólunk előtt

Szeretem az olyan meccseket, mint a gyirmóti volt. Kicsit visszahozta azt a kupahangulatot, amit talán hiányoltam múlt héten, Balmazújvárosban. Kellemes idő, kellemesen sok szurkoló, könnyednek mondható győzelem, satöbbi. A meccs is inkább volt a lelátón egy jófajta happening, ahol mindenki úgy érezhette jól magát, ahogy épp kedve volt. A szurkolás…Ezt a posztot akár Lukic is írhatta volna, amíg várt Tamás beadására a harmadik gólunk előtt

Forrás: Csakblog

Villásebéd a BL-visszavágó árnyékában

Mikor volt utoljára olyan, hogy két egymást követő bajnokin ugyanazzal a kezdővel álljunk ki? (A megfejtéseket a kommentek közt várjuk.) A pesszimistábbak persze már a szezon kezdetétől tudták, hogy előbb-utóbb összefog állni a legendás McFred-duó, és  csak a reménytelenül naivak hittek abban, hogy a West Ham elleni teljesítményével Donny megváltotta…Villásebéd a BL-visszavágó árnyékában

Forrás: Stretford End

Csapat, csapat, csapat és a Rosszfiú

Minimális poszt következik a soros gyirmóti mérkőzésünk előtt. Előzetesen szeretném megjegyezni, hogy az Ég kegyes volt hozzánk, és kellemes labdarúgóidővel áldotta meg a vidéki kiszállásunkat. Estére talán kicsit lehűlhet a levegő, de addig simán belefér a rövidnadrág, legfeljebb a táskába elsüllyesztek egy hosszút, és a külső körülmények változása esetén magam…Csapat, csapat, csapat és a Rosszfiú

Forrás: Csakblog

°6 Giornata: Spezia – Milan / Szombati speciál

Hölgyek-urak, zsinórban a harmadik kiesés ellen küzdő csapat elleni meccs jön, tudjuk vigyázni kell velük, mert tavaly sikerült itt istenesen kiszopni a szezon egyik legfontosabb szakaszában, de tartani kell a lépést az élen, nem szabad most pontot veszíteni semmiképp. Van új sérült, vannak visszatérők, van rövid beharang a tovább után,…°6 Giornata: Spezia – Milan / Szombati speciál

Forrás: Cosa Nostra

Üzleti logika

A szombat esti meccsen ellenfelünk a Brentford csapata lesz. A londoni kiscsapathoz tett látogatásunk az őszi pörgés keretében egy meccs a sok közül: túl nagy jelentősége a végelszámolásban (remélhetőleg) nem lesz. A Brentford számomra a szimpatikus kis angol csapat kategóriába tartozik. Az elmúlt 8-10 évben rendszeresen jutottak fel ilyen egyesületek…Üzleti logika

Forrás: Vörös Fonat

Napikispest 2021.09.24.

dimitrijedavidovic.com // kattintgatom kicsit az internetet, és teljesen váratlanul belefutok az isteni Dimitrije Davidovic saját oldalába. Pont com!hogy // mik vannak!?!??!jó // az oldalt látványosan nem frissítik lassan tíz éve, viszont még mindig létezik.a mester // egyébként májusban volt 77 éves.arra pedig // hogy miért ment Kispestről, már nem is…Napikispest 2021.09.24.

Forrás: Csakblog

Varázslatos történetek a Juventusról! – I. rész

Számos kiváló Juventusszal kapcsolatos faszbuk-csoportban benne vagyunk, így akarva-akaratlanul felfedeztük, hogy hatalmas az igény a különböző lenyűgöző történetekre régi játékosainkról, mostani játékosainkról, különböző meccsekről, na, úgy általában a Juventusról! Mivel mi sem szeretnénk lemaradni, ezért jólértesültségünket és exkluzivitásunkat bizonyítandó, mi … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →Varázslatos történetek a Juventusról! – I. rész

Forrás: Bianconeri

Milan – Venezia 2-0 / Így is tudni kell

Kicsit nehézkesen, szenvedős első félidővel, de nagyobb izgalmak nélkül hoztuk a kötelezőt, Stef úgy döntött a 60. perc körül, hogy kiteszi az asztalra, amit ki kell, behozta a frissen megolajozott Theot, plusz – és azt hiszem ezt senki nem látta jönni – Saelemessi/Dinhomaekers is leugrott a játszótérre oktatni kicsit a…Milan – Venezia 2-0 / Így is tudni kell

Forrás: Cosa Nostra

°5 Giornata: Milan-Venezia – Anti a kapuk előtt

Folytatódnak az Antal-napok. Ezúttal a velencei-tavon suhanunk, Anti mögött a kapitány és az elnök úr. Akár csak egy lepusztult viccben.  Ez a szezon meglehetősen pofásan indult, a Venezia ellen pedig a folytatás máris bekövetkezik. Azt majd este meglátjuk, ki egészséges, a lényeg, hogy Anti ott legyen. Hannibal ante portas. Akkorát…°5 Giornata: Milan-Venezia – Anti a kapuk előtt

Forrás: Cosa Nostra