Most jó kispestinek lenni…! -ja bocs, nem ide

Borús jövőkép. Forrás: foodprocessing.com. Most hetekig ilyen-olyan elfoglaltságok (meló, esküvőkre járás, talán nyaralás) miatt nem fogok tudni meccsre menni, és a régi reflexek miatt ez napok óta bánt, egész héten pedig az lebegett előttem, hogy pont ezért az MTK ellen mindenképp kinn kell lenni. Már csak azért is, mert végre…Most jó kispestinek lenni…! -ja bocs, nem ide

Forrás: Csakblog

Azt sem tudjuk, hogy mi van, de abban páran, illetve sokan egészen biztosak, sőt, teljesen bizonytalanok vagyunk

Tegnap este, pénztárzárás környékén nagyjából 325 eladott jegynél tartottunk az MTK-ra. Vagyis az elmúlt hetek, hónapok megtették a hatásukat. Pedig eskü, azt hittem, a közel egy évig tartó, néha megszakított kényszerpihenőt követően az embereknek majdnem minden mindegy, örülnek, hogy végre meccsre lehet menni. Együtt, stadionba. Ehhez képest mégis úgy tűnik,…Azt sem tudjuk, hogy mi van, de abban páran, illetve sokan egészen biztosak, sőt, teljesen bizonytalanok vagyunk

Forrás: Csakblog

45-43

Amúgy az megvan, hogy az új Hidegkutiban a Honvéd 45, mígaz MTK csak 43 NB I-es meccset játszott eddig hazai csapatként? További egyet a Videoton, valamint egyszer itt rendezték a Honvéd-MTK-t is. (Az új Fáy utcában Újpest 8, Honvéd 1, Vasas 0 a sorrend.) Egyébként az új Hidegkuti nem a…45-43

Forrás: Csakblog

Rég fogytak ilyen rosszul jegyek egy budapesti idegenbeli meccsünkre

Alig egy nap múlva MTK-Honvéd a Hungárián, és bevallom, tényleg nem értem mi ez a córesz a jegyelővétellel. Mármint, hogy több, mint egy hete elérhető online, napok óta a pénztárakban is, mégsem tartunk még háromszáznál sem. Tavaly ilyenkor már minden elment, azért hőbörögtek a népek, hogy az MTK nyisson nekünk…Rég fogytak ilyen rosszul jegyek egy budapesti idegenbeli meccsünkre

Forrás: Csakblog

Napikispest 2021.08.05.

jegyek @ MTK // fene tudja mikor álltunk utoljára ilyen szánalmasan: a szombati meccsre még a harmadáig se töltöttük meg a vendéget. A 700 elérhető jegyből csütörtök reggel még 499 szabad volt. Tavaly nyáron, két nappal a meccs előtt pont fordított volt a helyet: alig 180 jegy volt már csak…Napikispest 2021.08.05.

Forrás: Csakblog

Fotóblogot indítottunk “nagy klub, nagy felbontás” jeligével

fotóblog // régi, dédelgetett vágyunk volt már egy külön oldalt létrehozni olyan történelmi képek számára, amik kevéssé ismertek. Most nagyjából megettük, valamiféle próbaüzemben, rendszertelenül frissítve itt: foto.taccs.hu. Pár gyöngyszemet már most is megnézhettek, és ami a lényeg: a lehető legjobb felbontásban próbáljuk meg kipakolni a fotókat.össznépi okoskodás // egyes képeken…Fotóblogot indítottunk “nagy klub, nagy felbontás” jeligével

Forrás: Csakblog

Bőle, Mezghrani, Nagy Geri

lett a hétvégi sorrend nálatok. Mármint a Debrecen elleni meccs kispesti legjobbjainak sorrendje. A módszertanon az idei évre ennyit változtattunk, hogy már nem öt, hanem három névre lehet szavazni meccsenként, és a pontszámítás is 3-2-1-re módosult. Az eredményekkel pedig ezt az oldalt, és ezt a táblát fogjuk frissíteni. a hozzászólás // előmoderált.  az…Bőle, Mezghrani, Nagy Geri

Forrás: Csakblog

Takonpont

A berni Young Boys takonpócok megint hazavittek egy pontot a Főlegvárról. És megint az utolsó percekben lőtt góllal (a fene a pofádat, Hérakleitosz, már megint ugyanabba a folyóba léptünk!). Panta rhei, azaz minden folyik, de néha el is lehet rajta csúszni. Mint azon a bizonyos kellemetlen nedűn, ami az ember…Takonpont

Forrás: Kolozsvári Vasutas

#kispest112

112! Boldogat, Kispest! (Figyeljünk oda, a 112 jelen esetben nem segélyhívó szám.) a hozzászólás // előmoderált.  az offtopicot // az offtopicba.#kispest112

Forrás: Csakblog

Napigépház 2021.08.02.

üvegzseb // frissítettük a közösségi támogatásokkal elszámoló oldalunkat a 2021 júliusi adatokkal. tervek //kiszolgáló // továbbra is napirenden van az oldal elköltöztetése egy modernebb környezetbe (plusz https bevezetése). Előrelépés nem sok történt, majd ha lesz összefüggően sok időnk, és ha leegyeztetünk mindent a többi, nálunk hosztolt oldallal. hírlevél // régi…Napigépház 2021.08.02.

Forrás: Csakblog