Futballházi esték 3.

Adott egy rendezvénysorozat, ami igazából élőben jó, szavakban visszaadni nem nagyon lehet, és nem is érdemes. Miért írunk róla akkor mégis minden egyes alkalommal? Nem is tudom… Talán azért, hogy legyen róla emlék, mert ezek az esték is fontos részei a mi szurkerségünknek. Igen, azt hiszem ezért! Tegnap igazi hülyemunkásnapom…Futballházi esték 3.

Forrás: Csakblog

Costeához megy látogatóba a Vasutas

Rutinos játékosokkal teletűzdelt, de eddig várakozáson alul szereplő csapatot fogott ki a CFR a Román Kupában: a CSM Râmnicu Vâlcea lesz az ellenfél október 25-27 között valamikor, idegenben. Kaphatunk volna könnyebbet is, főleg ha a Dinamo házon belüli meccsére gondolunk. Ahhoz képest, hogy évek óta próbál feljutni, egyelőre nem áll…Costeához megy látogatóba a Vasutas

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Mindjárt kupaellenfelet kapunk

Megvan a 18 alsóbb ligás csapat a Román Kupában, közülük kerül ki majd a CFR első idei ellenfele. Címvédőként kiemelt lesz a csapat, így ha a szövetség külön urnába rakja majd a másod- illetve harmadosztályú együtteseket, akkor az utóbbiak közül kapunk majd valakit. Idén a korábbiaknál több (8) erdélyi csapat…Mindjárt kupaellenfelet kapunk

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Sorsoltak a Magyar Kupában: RKSK

[11:24] Elméletileg 11-től tart a sorsolás, de egyelőre sehol semmi az MLSZ oldalán. Amúgy NB I-es csapatként kiemeltek vagyunk, tehát mindenképp idegenbe megyünk majd egy alsóbb osztályú ellenfélhez. A meccsnap október 26., szerda. [11:27] Közben a Honvéd honlapja kitette: RKSK, vagyis maradunk Pesten. Bakker. De legalább ellenfélként láthatjuk Bárányos Zsoltot, és…Sorsoltak a Magyar Kupában: RKSK

Forrás: Csakblog

Hol vagytok ősi ellenségeink?

Már négy éve annak, hogy ősi ellenségünké vált a nagy múltú Manchester United magyar ajkú drukkerhadának Véresszájú Óvodás Elit Alakulata. Bizony, Tisztelt Asztaltársak ismételten elszörnyülködhetünk azon, hogy így repül az idő. Bmiky a minap emlékeztetett, hogy épp vasárnap, október 2-án volt az évfordulója. Hittétek volna? Luis Albertonak hála szép emlékek fűznek…Hol vagytok ősi ellenségeink?

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Nagyító alatt – Mourinho első hónapjai

Alig telt el 1-2 hónap a szezon kezdete óta, máris le kell írni olyan gondolatokat, amelyeket nagyon nem szerettem volna. Mourinho eddigi tevékenykedése számomra ugyanis csalódás. A bejegyzés a portugál első hónapjait veszi górcső alá. 1, A Rooney kérdéskör Túlzás lenne azt állítani, hogy Rooney dilemmáról szólt volna a nyár,…Nagyító alatt – Mourinho első hónapjai

Forrás: Stretford End

Október: a Kilimandzsáró hava

A válogatott-szünetet használjuk ki arra, hogy hírt adjunk a KVSC újabb csúcsra töréséről. Ezúttal fizikai csúcsról van szó, melynek neve: Kilimandzsáró. Írásban nem vetekedhetünk Ernest Hemingway A Kilimandzsáró hava című novellájának színvonalával. Az abból készült filmben szereplő Gregory Peck és Ava Gardner színészi alakításaival még kevésbé. Mindazonáltal örömteli kötelességünknek tartjuk,…Október: a Kilimandzsáró hava

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Milan – Sassuolo 4-3 // Manueeeel!

Nem lehet véletlen, hogy pontosan 5 éve, egy szép októberi délután történt meg utoljára a Milannal, hogy két gólos hátrányból nyerni tudott. Igaz, akkor a hátrány három gól volt, de attól a tény tény marad, hosszú idő után sikerült a csapatnak egy olyan fordítást bemutatnia, ami rendkívüli csapategységet és hatalmas…Milan – Sassuolo 4-3 // Manueeeel!

Forrás: Cosa Nostra