Szezonelőzetes tippelde – Kezdődik a Premier League!

A csapat jobbnak látta az első fordulós mismásolás helyett, inkább egy igen hosszadalmas, de annál izgalmasabb szezontippelősdi elkészítését. Összegyűjtöttük és megjósoltuk a legfontosabb momentumokat, ami ebben a szezonban várhat ránk. Elképesztő átigazolási szezonon vagyunk túl, most már valóban csak a sikerek váratnak magukra. Hanyadik helyen zár majd José az első…Szezonelőzetes tippelde – Kezdődik a Premier League!

Forrás: Stretford End

Delphoi Jakuzzi 2016/17

A nyári pihenőnk után újult erővel futunk neki az új szezonnak mi is a tavalyi megterhelő szezon után. A Jakuzziban felfrissülve a tegnapi átigazolásokat áttekintő beszélgetés mellett belenéztünk a varázsgömbbe, hogy az új szezonos reményeket, várakozásokat el tudjuk mondani. A továbbiakban a nagyjából változatlan formában 4. alkalommal megjelenő év végén majd…Delphoi Jakuzzi 2016/17

Forrás: Vörös Fonat

Járt utat járatlanért el ne hagyj…! Paks kibeszélő

Kedves nézőink, kedves hallgatóink, a múlt héten annyira bejött a minimálbeharang-de-inkább-kibeszélő alkalmazása meccs előtt, hogy rögvest gurítottunk egy hármast a szétesett dióknak. Így maradnánk ezúttal is a bevált formulánál. Vagyis: összeállítás sejthető (bár lehet, most beteszi Botit), a héten sok minden nem történt, ja, de nyertünk 5 aranyat, mármint Magyarország,…Járt utat járatlanért el ne hagyj…! Paks kibeszélő

Forrás: Csakblog

Furcsaságok

Bár sokan úgy gondolják, hogy mi mindent tudunk, valójában ez nem teljesen így van: csak majdnem mindent. Most például Pogba eladása kapcsán van pár dolog, amit nem értünk, vagy legalábbis furcsállunk. A hajtás után elmondjuk, mik ezek! Furcsa például, hogy … Folytatás →Furcsaságok

Forrás: Bianconeri

Zaza szelleme kísértett a Fellegváron

A Kolozsvári Vasutas történetének egy újabb abszurd fejezetén vagyunk túl, Tisztelt Asztaltársak. Bár az augusztusi télben a lelátón vacogva sokáig nem tűnt túl viccesnek a móka. A Craiova elleni Ligakupa-találkozó igazi szervezői trollkodással kezdődött, az eredetileg 18:30-ra kiírt mérkőzést, hogy, hogy nem sikerült 18:00-ra előrehozniuk az utolsó pillanatban. Munkából érkezve,…Zaza szelleme kísértett a Fellegváron

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ma engem megint kiakasztott az MLSZ :(

Van egy ilyen: NB II: nem rendelkezik magyar felmenőkkel, távoznia kellett – NSO Vagyis az van, hogy van egy szerb-magyar állampolgár, aki ugyanúgy magyar állampolgár, mint te vagy én, csak épp nem játszhat az NB II-ben, mert annyira nem magyar. Az MLSZ ugyanis újra feltalálta a Nürnbergi törvényeket! Ha nem…Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ma engem megint kiakasztott az MLSZ 🙁

Forrás: Csakblog

Jakuzzi Hangjai # 8 – két részletben

A több/kevesebb rendszereséggel jelentkező podcast rovatunk legújabb darabjában elkezdtük felvezetni a most következő szezont. Jó szokásunkhoz híven ismét alaposan és részletesen kibeszéltük az aktualitásokat, hiszen ha mi egyszer leülünk beszélgetni… akkor nem hagyjuk abba hamar. A tovább után a körbejárt témák és a két letölthető hangfájl. A mostani darabban átbeszéltük…Jakuzzi Hangjai # 8 – két részletben

Forrás: Vörös Fonat

(Szuper)kupa már volt, Liga 1 már volt, akkor most jöhet a Ligakupa is

Csütörtök délután elkezdjük az idei Ligakupát is, történelmi meccs lesz ez a Craiova elleni, hiszen ebben a sorozatban még sosem játszott hazai meccset a Vasutas. Ennél több bölcsességet azonban nem tudunk mondani a meccsről, ugyanis fogalmunk sincs, melyik edző hogyan variálja majd a kezdőjét. Benne van ugyanis a pakliban, hogy a…(Szuper)kupa már volt, Liga 1 már volt, akkor most jöhet a Ligakupa is

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Tiszteletet a Juventusnak!

Blogunk kötelességei közé tartozik, hogy ha ordító, sutyerák baromságokat olvasunk valahol, és azt elég jelentős helynek tartjuk ahhoz, hogy károsságát a Bianconeri-Blog-skálán érzékelhetőnek gondoljuk, akkor reagálunk rá. Így született korábbi posztunk is, az azóta is rekordolvasottságú, Bodnár Zalánnak szóló írásunk. … Folytatás →Tiszteletet a Juventusnak!

Forrás: Bianconeri

Ezt most megúszták a kutyák

A gól hiányát leszámítva nem lehetünk elégedetlenek a Vasutas játékával a Dinamo ellen, a csapat végig aktívabb volt, többet lőtt kapura, és az is látszott, hogy Andone tart ettől a fellegvári meccstől. Laci pedig a pad vékonysága ellenére is bátran cserélt, a meccs végén is a CFR ment előre a…Ezt most megúszták a kutyák

Forrás: Kolozsvári Vasutas