Kuplung

No akkor ez itten Morata: Hétvégén két inger jutott el a szívemig: egyrészt már megint nyert valamit a Juve (erről szól részben ez a poszt), másrészről elveszítettük a legklasszikusabb Megadeth felállás dobosát. Nyugodj békében, Nick Menza! ? Vissza a szombati döntőhöz: a whoscoredon … Folytatás →Kuplung

Forrás: Bianconeri

Valaki elmagyarázza nekem, hogy miért keresünk ezerrel kapust?

Már Felcsútra lefele menet is ez foglalkoztatott a kocsiban, aztán most hétvégén a SZAC-BVSC előtt sörözve is ezt tudakoltam Hanta és Gyuri Honvéd-bajtársaktól, de érdemleges választ egyik drukkertársam sem szült, sem az utóbb említett duó, sem a Babar-telekocsi utasai még egy hete. Mindeközben újabb név került a kalapba, én meg…Valaki elmagyarázza nekem, hogy miért keresünk ezerrel kapust?

Forrás: Csakblog

A finálé képeken – 12. FA Kupa győzelem!

Sokat gondolkodtam rajta, hogy egy győztes finálé után hosszabb elemzést írjak a mérkőzésről, de mivel EZS leszedné a fejemet, ezért úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom a Fellaini, Carrick, Rooney középpályával. Továbbá azzal, hogy miért gyűjtöttek be ennyit lapot csapatunk játékosai, meg azzal, hogy hol járt de Gea a kapott gólnál…A finálé képeken – 12. FA Kupa győzelem!

Forrás: Stretford End

Most múlik pontosan…

ő volt! A Dorog az első meccslabdát beütötte. Rendesek voltak, mert így legalább nem áltatjuk magunkat feleslegesen. Mérleget majd később vonunk, de jó magyar ember módjára én már most megadom nektek a lehetőséget, hogy bűnbakot keressetek. Szóval: szerintetek kik miatt nem jutottunk fel? Take Our Poll (function(d,c,j){if(!d.getElementById(j)){var pd=d.createElement(c),s;pd.id=j;pd.src=’http://gyor.taccs.hu/wp-content/plugins/polldaddy/js/polldaddy-shortcode.js’;s=d.getElementsByTagName(c)[0];s.parentNode.insertBefore(pd,s);} else if(typeof jQuery…Most múlik pontosan…

Forrás: Győri ETO

Totális motivációhiány

Pontosan annyi kedvem volt posztot írni a chiajnai meccsről, mint amennyi a csapatnak volt focizni. Hiába rázta fel szünetben Conceicao jó cserékkel az életunt társaságot, a végén egy kapushibán elment a meccs – pedig a második félidei játékért egy pontot azért megérdemelt volna. De végül az nyert, akinek jobban kellett…Totális motivációhiány

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Az ünnepek hónapja – április

Talán nem túlzás: az elmúlt négy év legfontosabb hónapja lehetett az április. A lényegi dolgokat tekintve remekül is sikerült, a többit meg hagyjuk inkább… Ahhoz, hogy már a hó második napján bajnokavatás legyen, két dolog szükségeltetett: legyőzni a Raith Roverst + a Hibernian pontvesztése. Okkal bízhattunk ebben, hisz a Raith volt…Az ünnepek hónapja – április

Forrás: Oldfirm

12 év várakozás után…. – FA Kupa finálé

Eljött az a nap, amire már a West Ham United kipicsázása óta vártunk. Hiszen tudtuk, hogy képesek leszünk a földbe döngölni az Everton csapatát, ráadásul a komoly riválisok kiesését követően ordas nagy esélyesei vagyunk a trófeának. Nem kellene elszúrni… 2007 májusában, azon az FA Kupa döntős, hosszabbításos vereségen nagyon bánkódtam,…12 év várakozás után…. – FA Kupa finálé

Forrás: Stretford End

KELL!!! # Coppa Italia Finale

Gyerekek, ne vicceljünk már, a Coppát meg kell nyerni!!! Nincs választás!!! Mikor nyertünk utoljára valamit? Nagyon régen! Mikor leszünk ismét ennyire közel egy trófeához? Ezt inkább meg se tippeljük! Egy szó, mint száz: ha egyszer meg lehet nyerni, akkor nyerjétek meg valahogy, nem érdekel, hogy, de nyerjétek meg!!! Nagyon sok…KELL!!! # Coppa Italia Finale

Forrás: Cosa Nostra

Csak vasárnap jön Kolozsvárra a kupa

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a CFR számára a kupa megnyerésével lezárult a szezon érdemi része. Van még hátra három bajnoki meccs, az első szombat este Chiajnán, emiatt a csapat és a serleg is Bukarestben maradt a finálé után, de lássuk be, hogy komoly tétje egyik meccsnek sincs. Úgyhogy foglalkozzunk még egy kicsit…Csak vasárnap jön Kolozsvárra a kupa

Forrás: Kolozsvári Vasutas

FINÁLÉ

Jó tudni: pontosan egy évvel ezelőtt a mai napon sikerült megnyerni (végre) a 10. COPPÁT! Holnap rámegyünk a következőre. Ez elég érdekes ahhoz, hogy írjunk róla. A Bianconeri Blog nagy létszámban (Dina, Beni és jómagam) képviselteti magát az Olimpicóban, Csabival karöltve.  … Folytatás →FINÁLÉ

Forrás: Bianconeri