Meccsarc: szezondíj is mehet…

Egyikük a háromból, idén, sokadjára. (1909foto.hu) Meccsarcnak tegnapról három olyan srácot választhatok, akik igazából szezondíjat is kaphatnának, lévén egész évben nagyobb hullámvölgyek nélkül hozták a megbízhatót, nem egy esetben pedig az extrát is. Baráth Boti, Nagy Gergő, Bobál Dávid. Van mire hátranéznie. (1909foto.hu) Boti idén az első évét ismételte meg,…Meccsarc: szezondíj is mehet…

Forrás: Csakblog

Becsület: pipálva, Igazság: jövő szombaton!

“Látod, kislányom, még egy fontos melónk lesz idén” (1909foto.hu) “Legalább nem mondhatja senki, hogy bundás ****k vagyunk!” -harsogta mellettem a Bozsikból kifele haladva meccs után az egyik korzólakó ultimatív czukor, és teljesen igaza volt. Mert azért legalább belül, kimondatlanul mindenki számolgatott magában, és vívódott a két pólus között, miszerint az…Becsület: pipálva, Igazság: jövő szombaton!

Forrás: Csakblog

Győzött a sportszerűség és a józan ész – kiesett a Csaba

Volt szerencsém elhallgatni a meccs előtti posztban néhány esetet, ami arról szólt, hogy a Békéscsaba sorsa nem teljesen reménytelen, és mint a mellékelt ábra mutatja, tényleg nem volt értelme két győzelemmel számolni náluk. Ergo: sportszerűen nem szóltunk bele a kiesés dolgába, hanem tettük a dolgunkat és győztünk, majd vártuk a többi…Győzött a sportszerűség és a józan ész – kiesett a Csaba

Forrás: Csakblog

Osztályozókönyv vs. Békéscsaba

A tévé nyilván nem adta az utolsó hazai meccsünket sem, de osztályozni azért még lehet. Az ismétléseket mindenképp megvárom: vasárnap, 20:30 // GÓÓÓL! (összefoglaló) szerda (04.27.) 13:07 // Honvéd-Békéscsaba (teljes meccs @ M4) szombat (04.30.) 02:58 // Honvéd-Békéscsaba (teljes meccs @ M4) Betöltés…Osztályozókönyv vs. Békéscsaba

Forrás: Csakblog

Égett a zsír…

 … és verejtékeztünk, mint kurva a templomban vagy mint a verőnéger párosunk a drog teszten. Minyon és az átlag beadást már említeni is felesleges. Rafa legújabb csapata, jött, látott, úgy szart bele a meccsbe, ahogy nem szégyell, majd megvertük magunkat. Majdnem teljesen tét nélküli meccsen, de szeretett csapatunk persze, hogy elbassza…Égett a zsír…

Forrás: Vörös Fonat

Egy évtizedig tartott, nem érted?!

Azon merengtem, milyen kibaszott szerencsések vagyunk. Aztán eszembe jutott, hogy voltunk mi már szerencsésebbek is. De legalábbis ugyanolyan szerencsések. Vagy? Nyilván már a Conte-éra alatt is jó volt Juventus-szurkolónak lenni, a veretlen bajnoki cím, a BL-negyeddöntő, az EL-elődöntő, az Izé … Folytatás →Egy évtizedig tartott, nem érted?!

Forrás: Bianconeri

Pár lépés a mennyország

Három év. Ennyi idő telt el azóta, hogy csapatkapitányunk bármilyen trófeát emelhetett a magasba (Moyes Community Shield-jétől most tekintsünk el). És például liverpooli szemmel három év koránt sem tűnik hosszú időnek kupátlanság szempontjából, számunkra egy örökkévalóságnak hat. Mint sivatagi olajmezőkön szomjúhozó fehér ember a beduinok között víz után, úgy vágyik…Pár lépés a mennyország

Forrás: Stretford End

Utoljára a CSMS ellen, cél az előzés

Mire kijózanodtunk a kupameccs utáni ünneplésből, már mászhatjuk is meg újra a Fellegvárt, hiszen vasárnap a szezonban immár hatodszor (bár itthon csak másodszor) játszik a CSMS ellen a Vasutas. Az alapszakaszban nem ment ellenük, de közben mindkét kupából kivágta őket a csapat és a rájátszás is egy iaşi-i sikerrel indult. Mindezek…Utoljára a CSMS ellen, cél az előzés

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Letörnénk egy legendát: mégis szurkolhatunk ma a Kispestnek!

Fair Play vagy Felcsút? – ha két szóban össze kéne foglalni a mai Csaba elleni meccs lényegi tartalmát, akkor az nagyjából ennyi lenne. A Fair Play szelleme megkívánja, hogy a csapat teljes erőbedobással hajtson a három pontért, mert nem illik kívülről beleszólni a kiesés kérdésébe, és amúgy is az a…Letörnénk egy legendát: mégis szurkolhatunk ma a Kispestnek!

Forrás: Csakblog

Őrült RW-péntekre milyen Kispest-szombat jön?

Amikor tegnap előbb a Bozsik lőrésszerű jegykiadó ablakainál futottam lyukra, majd a bicómra felpattanva hazakerekezés közben egy vén hülye kertész fejbepermetezett (!!) a Vas Gerebenen, még nem gondoltam, hogy optimista beharangot írok ma reggel, de aztán mégis. Lásd a hajtás után! Igazából eddig egy nagyon jó heten vagyok túl (ritka…Őrült RW-péntekre milyen Kispest-szombat jön?

Forrás: Csakblog