A Unitedek hete – összeharangozó

Az első hétközi fordulóval hivatalosan is elkezdődött az ünnepi hajtás, a versenynaptár úgy összesűrűsödött mint az erkélyen hagyott másnapos babgulyás, ezért mi is racionalizáljuk az erőforrásainkat, és a heti két meccsünket egy posztban vezetjük fel. 3 nap alatt két United lesz a Manchester United ellenfele: a Sheffield United ellen játszunk…A Unitedek hete – összeharangozó

Forrás: Stretford End

Genoa – Milan 2-2 / Calma, calma

Nincs mit ragozni: ez a genovai teljesítmény bizony szar volt, méghozzá nagyon, és nem lehet szerencsétlenségre sem fogni, mint mondjuk a Parma ellen. El kell fogadni, hogy most ennek az 1 pontnak is örülni lehet, mert még ezt sem érdemeltük meg annyira valójában. A tovább után azért inkább pozitív hangvételű…Genoa – Milan 2-2 / Calma, calma

Forrás: Cosa Nostra

Valakinek már igazán illett (önként) beleszaladnia a késbe: D1ó5győr

Az rendben van, hogy a D1ó5győr objektíve bűn rossz, hiszen még mi is képesek voltunk kilencet gurítani nekik az ősszel, azonban akkor sem fér a fejembe (oda bele), hogy miért nem tudtunk máskor is ilyen elánnal játszani? az MTK elleni első félidőben (Bódog utolsó meccsén) hasonlót lehetett látni, mentünk, csináltuk,…Valakinek már igazán illett (önként) beleszaladnia a késbe: D1ó5győr

Forrás: Csakblog

Körbeértünk # Genoa v Milan

Pajtások, ellátogatunk a Griffek földjére. Hétközi ez a landolás, ezek a párosítások bizony könnyen gellert tudnak kapni. Óva intek mindenkit attól, hogy készpénznek vegye a vendéget, hiába zacskózták be az uccsó 5 meccsüket otthon ezek a jószágok, ez nem így megy. Láthattuk ezt a hétvégén. Pluszban, ellenünk mintha minden szar…Körbeértünk # Genoa v Milan

Forrás: Cosa Nostra

Trollokról és egyéb varázslényekről

Rangadó a tabella éléről! Bajnoki döntő! Sérültek! Mourinho második év Beszólogatás! Feszültség! Áram! Kapacitás! Hatásos teljesítmény! Meddő teljesítmény! Csirkék! Troll! Miután rendesen megszórtam a poszt elejét clickbaittel, rá is kanyarodnék a beharangozó fősodrára. Az internet születésével nagyjából egyidős az internetes troll fogalma, aki definíció szerint: provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem…Trollokról és egyéb varázslényekről

Forrás: Vörös Fonat

Indokolatlan, azonban távolról és hunyorítva hajmetálnák tűnő klipet tettünk a posztba címlapkép helyett, és leírtuk ezt a tényt cím helyett

Remek napra ébredtünk kedves barátaim és Nyuszi egyéb üzletfelei. Tipikus téli labdarúgóidőben (vezeti: Pintér) lehet otthon maradni, hogy megnézzük 2020 két leggyengébb klubjának mérkőzését. A pályán természetesen pusztító küzdelmet várunk, nem lesz egyszerű legyőzni a saját árnyékát egyik csapatnak sem. Viszont, ha csak kicsit is sikerülne, akkor legalább az egyik…Indokolatlan, azonban távolról és hunyorítva hajmetálnák tűnő klipet tettünk a posztba címlapkép helyett, és leírtuk ezt a tényt cím helyett

Forrás: Csakblog

Nem a csapatoddal van a baj, hanem a hozzáállásoddal!

Ádika vendégposztja a Honvéd-Diósgyőr elé. Drága honvédos feleim, sőt, talán sokatokat nevezhetem a barátomnak is! Rendhagyó szezont élünk meg, de ti több szempontból is: mi miskolciak csak annyi furcsát észlelünk, hogy nem tudunk kimenni a meccsekre, nektek viszont egészen szokatlan módon azzal is szembesülnötök kell, hogy kedvenc csapatotok kieső helyen…Nem a csapatoddal van a baj, hanem a hozzáállásoddal!

Forrás: Csakblog

Bukarest bőszen bőgve bég

Talán a – Karinthy szerint – Babits Bihálytól ellesett fenti alliteráció fejezi ki leginkább a juhok újabb, ezúttal 2-0-ás főlegvári veresége felett érzett regáti frusztrációt, kedves Asztaltársak. Lassan nemcsak a teljes bírói stáb, a futballszövetség, hanem minden egyes sporcsarnok klozettos nénije, az összes labda-, kamera- és közvetítőeszközgyártó cég, nemkülönben a…Bukarest bőszen bőgve bég

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Fulham kiharang

Ez az a meccs, amit alapvetően kiválóan el lehetett volna veszíteni, hoztunk helyette egy döntetlent ami abszolút értékben nyilván nem a legjobb, cserébe a körülményeket figyelembe véve alapvetően okés. Legalábbis nekem. Amennyire jó volt összefoglalót írni egy Wolves meccsről (bár jegyezném meg ezen a ponton, hogy az első félidő alapján…Fulham kiharang

Forrás: Vörös Fonat

Drónfelvételek az épülő Bozsikról #14

Barla ismét jelentkezett egy halom drónos és nem drónos képpel az épülő Bozsikról. Kezdjük is a képekhez kapott rövid kommentárokkal: Kispad pipa.Kikerültek a LED-falak a keleti lelátórész elé.Beállították a reflektorokat, hogy a pálya szépen egyenletes megvilágítást kapjon.A lelátó B és C szektorainak székeinek nagy részéről eltávolították a védőfóliákat. Brutálisabb lett…Drónfelvételek az épülő Bozsikról #14

Forrás: Csakblog