Londoni dühöngő

Az Európa Liga miatt elkezdhetünk hozzászokni a vasárnap délutáni meccsekhez, most például kapásból az idei legnehezebb idegenbeli túránkkal, ugyanis az azonos pontszámmal álló West Ham csapatához látogatunk Londonba. Múlt héten már levertünk egy wannabe top6 csapatot, a nyögvenyelős 1-0 eredményt alighanem most is elfogadnánk, főleg hogy sérültjeinkről nem nagyon érkeztek…Londoni dühöngő

Forrás: Stretford End

“Көшірме” өрісінде – azaz szegény ember whoareya-ja

Most, hogy végre lementek a gyengébb képességű előzenekarok a Nemzetközi Labdarúgó Fesztivál két nyitó napján, jöhet a főműsor, végre nagyszínpadra léphetnek fiataljaink az EL porondján. Eddig valójában nem igazán vettem komolyan az afféle szófordulatokat az Európa Liga kapcsán, mint „Ázsia-Kupa”, vagy „kazah sztyeppék”, de most aztán pofánbaszott a valóság Mjölnirje,…“Көшірме” өрісінде – azaz szegény ember whoareya-ja

Forrás: Stretford End

Néhány sugár átsütött a felhők közt

Megvan a szezon második clean sheetje, ismét BL-t érő helyen tanyázunk, de Gea hosszabbított, lebontott kerettel is sikerült feltartóztatni a Leicester középpályás sorát és végre értékesítettünk egy büntetőt is. Süt a nap, csiripelnek a madarak, van pénz reggelire és a hétköznapi gondok oly távolinak tűnnek. Miénk a világ. Kivéve, ha…Néhány sugár átsütött a felhők közt

Forrás: Stretford End

… és a legjobb még hátravan

Erről következő bajnoki ellenfelünk, a Leicester City boardja próbálja meg folyamatosan meggyőzni a saját szurkolótáborát, Brendan Rodgers-szel az élen, immáron negyedik esztendeje. Premier League, ötödik hét, újabb bajnoki, újabb ellenfél, újabb remények, régi keret, régi problémák. A Rókák számára alighanem a realitás nem a következő bajnoki címért való harc, hanem…… és a legjobb még hátravan

Forrás: Stretford End

Az Ördögi Kör bemutatja: Apokalipszis már most?

Még csak 4 forduló ment le a szezonból, de a nemzetközi szurkolói közhangulat már most eléggé felfokozott. Új adásunkban megpróbáltuk reálisan kielemezni a helyzetet – vagy tovább dagonyázni a kollektív depresszióban. Hogy melyik verzió nyert végül, az kiderül a kattintás után. Ami biztos: esett szó a távozókról, a felállásról, taktikáról,…Az Ördögi Kör bemutatja: Apokalipszis már most?

Forrás: Stretford End

A Ferrari-szindróma

Bár a legutóbbi meccsünk a Southampton elleni volt most szombaton, mielőtt alaposabban is megvizsgálnánk az ott történteket, muszáj visszakanyarodni kicsit a Crystal Palace elleni zakóra, ahol sok minden összeesküdött ellenünk ugyan, ám a legnagyobb hibát talán Solskjaer követte el, miután olyasvalamire próbált építeni, amire nem igazán lehetett. Ez persze valamelyest…A Ferrari-szindróma

Forrás: Stretford End

Mosolyszünet – kommentfogó

Bár az átigazolási szezonnal – érthető okokból – sokan nem voltak elégedettek, a sikeres felkészülésnek és a Chelsea meglepetésszerű lesimázásának hála pozitív hangulatban indult a szezon. Aztán jött a Wolves elleni iksz, majd a sokkoló vereség a Palace ellen, hogy aztán a Solskjaer által az előző szezon végén már belengetett…Mosolyszünet – kommentfogó

Forrás: Stretford End

Palace-orrú delfinek

Honnan is kezdjük. Nincs könnyű dolga az egyszerű szántóvető bloggernek, amikor a szombati meccsről akar írni. A rendszerszintű problémák mellett ennek a konkrét meccsnek a sara is elég sűrű, úgyhogy Alex Fergusonba oltott Stephen Hawking legyen, aki ezt kibogozza. A rendszerszintű problémákat már több bejegyzésben és podcastban is taglaltuk, úgyhogy…Palace-orrú delfinek

Forrás: Stretford End

Akik mindig sírnak – kommentfogó

A múlt hétvégi petrezselyem-árusítás után tárt karokkal fogadjuk a mai napon a harmadik bajnoki forduló keretein belül a Kristálypalotát (akiknek a kapujában valaha egy Király állt). Ugyan 1922 óta íródik a két klub összecsapásainak története, de volt olyan időszak, amikor két meccsünk között 44 év is eltelt. A poszt-Ferguson érában…Akik mindig sírnak – kommentfogó

Forrás: Stretford End