Roncsderbi a negyedik helyért

Elérkezett a végjáték. A színes egyenruhába öltözött, szebb napokat látott hősök depressziósan lézengenek. Régi dicsőségüknek már nyoma sincs, úgy tűnik, végleg elbuktak, és már a csapat fele is csak lélekben van jelen. Nem, ez nem az Endgame, csak a United szezonfináléja. Már csak három meccs van hátra, és a riválisok…Roncsderbi a negyedik helyért

Forrás: Stretford End

Spoiler alert! – A nyár közeleg

A Nagy Háború a végéhez közeledik. Immár csak két esélyes jelölt maradt a Vastrón elfoglalásához vezető úton. A Holtak Vörös Serege élén masírozó, okulárét viselő Éjkirály Királyvár felé közeleg, a keleti Olaj Kompániát vezető Pep kapitány sötét riválisával lépést tartva verseng a végső győzelemért. És a két félelmetes horda között…Spoiler alert! – A nyár közeleg

Forrás: Stretford End

Krówka-day

Azok után, hogy kedden Ole taktikusan úgy döntött, ideje inkább a PL-re koncentrálni és okosan kiesett a kettős terhelést jelentő BL-ből (csicska bárszások meg úgy örültek, mintha legalább összejött volna nekik egy Premier League 6. hely), sorsdöntő mérkőzés vár a Manchester Unitedre, méghozzá az Everton ellen. A bajnokság hajrájához érkeztünk,…Krówka-day

Forrás: Stretford End

Ördögi Kör #3 – Csoda, hogy nem volt csoda?

A Barca elleni BL-búcsú után ültünk le, hogy kiértékeljük a helyzetet, és megmondjuk, hogy akkor most #mindenszar vagy van fény az alagút végén. Szóba került Ole kinevezésének jogossága, a lehetséges távozók és érkezők listája, és persze Pogba és Herrera helyzete is. És még azt is elmondjuk, hogy mi köze Ramsay…Ördögi Kör #3 – Csoda, hogy nem volt csoda?

Forrás: Stretford End

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

Kedd este a Nou Campba látogat a csapat, hogy a 20 évvel ezelőtti eufóriához hasonló állapotba juttassa a United-drukkereket. A feladat amennyire nehéznek ígérkezik, tulajdonképpen olyan egyszerű: meg kell verni a Barcelonát. Hogy meggyőző játékkal, egy utolsó utáni perces szögletgóllal, vagy egy VAR-ítélet után bevarrt büntetővel, az tulajdonképpen teljesen mindegy.…Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

Forrás: Stretford End

Leg-leg-leg…West Ham

A Barcelona elleni meccsek közé beékelődött bajnokink ugyan nyilvánvalóan kisebb érdeklődésre tarthat számot mint a BL-negyeddöntők, viszont a jövő évi BL-indulás szempontjából legalább akkora szerepe lehet a mai győzelemnek, mint egy esetleges sikernek a Nou Campban. Vagyis, ha nem győzünk a West Ham ellen, akkor az Európa Ligába visszacsúszás elkerülésére…Leg-leg-leg…West Ham

Forrás: Stretford End

Másodszor is be kéne csapnia a ménkőnek

A Manchester United – Barcelona párharc meglehetősen gazdag történelme ma este tovább íródik. Egy hazai nézőket inzultáló argentint az előző körben már eltakarítottunk az útból – most érkezni fog egy másik, aki vélhetően nem a tűrés-, hanem a leshatárt fogja súrolni. A nem rég állandósított managerünk asztalán exponenciálisan emelkedik a…Másodszor is be kéne csapnia a ménkőnek

Forrás: Stretford End

Harmadszorra is farkasok

A Premier League tavasszal szokás szerint nem szarozik, a hétvégi nyögvenyelős Watford-verés után kedd este rögtön egy rázósnak ígérkező kirándulás jön Wolverhamptonba, csak hogy bepótoljuk a válogatott meccsek miatt sziesztát. Kemény meccsel indítjuk az áprilist, de hát a hónap menetrendje amúgy is úgy néz ki hogy Wolves, Barcelona, West Ham,…Harmadszorra is farkasok

Forrás: Stretford End

Miért nem kezdőhátvéd Phil Jones?

Phil Jones rendszeres vitatéma a Stretford End hasábjain. A sérülékeny hátvéd már 27 esztendős, ennek ellenére sem az angol válogatott, sem a Manchester United stabil kezdőjébe nem tudta beharcolni magát. Ennek a gumilábúság mellett bizony a teljesítmény is az oka. Jones néhány olyan gyengeséget tudhat magáénak, amelyet egyszerűen képtelen levetkőzni.…Miért nem kezdőhátvéd Phil Jones?

Forrás: Stretford End

Egy új kezdet

Az a megtiszteltetés ért, hogy én írhatom az Ole menedzserré avatása utáni első beharangozót – nem is lehet kérdés, hogy a szombati Watford-meccs kapcsán is ez lesz az első számú téma mindenhol, legalábbis a kezdő sípszóig. Hogy ez jó-e vagy rossz (mármint maga a döntés a klub részéről), arról sokan…Egy új kezdet

Forrás: Stretford End