Egyedül – az ötödik mérföldkő

Ferguson a Madrid elleni fájdalmas búcsú után nekilátott összerakni a következő világverőnek szánt gépezetet – sötétben, fagyban, esőben, egyedül. A korábbi bejegyzésekben leírt (és a brit szigeteken kőbe vésett) 4-4-2 a Madrid elleni fiaskó után repült a kukába, egyrészt mert – mint mondtam – ez rendkívül sebezhető az ellenfelek kontráival…Egyedül – az ötödik mérföldkő

Forrás: Stretford End

Az átmenet sűrű, sötét erdeje – a negyedik mérföldkő

Rögtön a triplázás szezonja után újabb hatalmas feladat tornyosult Ferguson elé: bizonyítani kellett, hogy ez a csapat többet tud egyetlen szezonnál, valamint a legnagyobb klubok közt a helye Európában is. A 98/99-es szezon végén maga Giggs nyilatkozta azt, hogy ha ez a csapat továbbra is együtt marad, akkor 2-3 évig…Az átmenet sűrű, sötét erdeje – a negyedik mérföldkő

Forrás: Stretford End

We’re the famous Man United and we’re going to Wembley…

Kedvenceink egy újabb sikerrel ismételten a Wembley gyepén találhatják magukat, amelyet manapság nagyon megkedveltünk, hiszen minden évben sikerül mostanság elvándorolni egy-egy hazai kupa végjátékába. A mai napon 90 vagy 120 percünk lesz elérni mindezt. Az ellenfél viszont nem ígérkezik könnyűnek. Az FA Kupa pedig talán jól is jön a jelenlegi…We’re the famous Man United and we’re going to Wembley…

Forrás: Stretford End

Ördögi kör #02 – Az Oleball nyomában

Az év második podcastjában megbeszéljük, hogy mennyire jó érzés Ole kormányzása, és hogy van-e olyan, hogy Oleball. Kiderül az is, hogy kell-e paráznunk az Arsenal elleni vereség miatt. Ítéletet mondunk a McTomi-Fred-Pereira trió felett, találgatjuk a leendő igazolásokat, meg ilyesmi. Jó szórakozást & kommentelést! Line up: Strigo, Kriss, Ezra, Beyonder.…Ördögi kör #02 – Az Oleball nyomában

Forrás: Stretford End

Éhezők viadala

Egyelőre senki nem találja a szavakat a párizsban történtek óta, úgyhogy nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a sokktól/eufóriától/izgalomtól (és alkoholmérgezéstől) remegő ujjaimmal pötyöghetek néhány sort az Arsenal elleni meccs előtt. Még mielőtt nekikezdenék, természetesen nem hagyjuk szó nélkül a szerda este történteket, a tervek szerint hétfő este ismét élőben…Éhezők viadala

Forrás: Stretford End

Időkapszula: Manchester United – Inter: 2-0 (1999)

A komplett szerkesztőség kezd úgy kinézni, mint azok az alakok, akiket a kútból frissen kimászott Samara Morgan csókolt homlokon. Legközelebb tényleg kapni fogtok rendes beharangot, becsszó, hogy eskü, komolyan. Azonban előtte újabb kitekintés érkezik a Ferguson-életműből, mégpedig a 20 évvel ezelőtti Inter ellen vívott Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccse. Elsősorban…Időkapszula: Manchester United – Inter: 2-0 (1999)

Forrás: Stretford End

A szentek háborúba mennek

Immár 73 napja tart a hadjárat, mióta Ole Skjeggløse Øyvindson átvette az észak-frízekből toborzott viking csapatok irányítását. Odinnak hála eddig csak a frankok elleni támadásból kellett visszavonulót fújni, a menetelés azonban egészen Lindisfarne-ig vezette őket, avagy ahogy a helyiek hívták, a Szent Szigetre. Bár a történészek szerint Anglia viking meghódítása…A szentek háborúba mennek

Forrás: Stretford End

Fergusonból Sir Alex lesz – a harmadik mérföldkő

A bejegyzés címéből nyilvánvalóan kiderül, hogy (hosszabb szünet után) újabb fejezettel folytatódik a Főnök úr históriája, de mivel meglepetten vettük észre a naptárban, hogy ma este a Crystal Palace lát minket vendégül egy bajnoki erejéig, így tűzoltás jelleggel rájuk is szánunk egy bekezdést a végén. Az előző fejezetekben Fergusonnak a …Fergusonból Sir Alex lesz – a harmadik mérföldkő

Forrás: Stretford End

A Rangadó!

Talán a szezon legfontosabb mérkőzése következik. Bár a TOP4-ért folytatott harcunk miatt ezt a jelzőt az összes hátralévő bajnokinkra rá lehetne húzni (köszi Mou), de a Liverpool elleni derbi mindig kiemelt jelentőséggel bír. Főleg úgy, hogy legfőbb riválisunk rég látott közelségbe került a bajnoki cím megszerzéséhez. A Liverpool szurkolók túlságosan…A Rangadó!

Forrás: Stretford End

Ördögi terv – FA Kupa nyolcaddöntő

A kupasorozat, ahol nyilvánvalóan sorra kapjuk az idegenbeli kemény ellenfeleket idén. Kifejezetten peches számunkra mindez, hiszen az Arsenal után egy másik londoni együtteshez, a Chelsea-hez kell látogatnunk. Az előjelek nem túl kedvezőek… Elsősorban azért sem, mert Lingard és Martial sem áll a csapat rendelkezésére, ami talán nem is a mostani…Ördögi terv – FA Kupa nyolcaddöntő

Forrás: Stretford End