Az elveszett gyémánt fülbevaló titka

Történt egyszer, hogy Pogba elhagyta értékes fülbevalóját és ezt azonnal jelezte kedvenc barátainak (Lingard, Rashford, Lukaku), akik egyre többeket vontak be a keresési folyamatba. A történet teljes egészét a kattintás után ismerhetitek meg… A helyzetről először csak négyen tudtak, de a lelkes segítők azonnal bevonták Matát, hiszen tudják, hogy annyira…Az elveszett gyémánt fülbevaló titka

Forrás: Stretford End

Lampard az Old Traffordon

Ez az a sorozat, ami általában nagyon keveseket érdekel, ugyanakkor mégis esély nyílik arra, hogy néhány olyan játékos is feltűnjön a szeren, akiket ritkábban tekinthetünk meg a PL-BL találkozókon. Az ellenfél az a Derby County lesz, aki egyelőre korrekt teljesítményt mutat fel a Championship könyörtelen harcaiban. Így mondjuk mindjárt jó…Lampard az Old Traffordon

Forrás: Stretford End

Farkaslakai Csavargók

Azok után, hogy az elmúlt 5 meccsen sikerült a felsőház küszöbére küzdenünk magunkat, a sorban mögöttünk álló már kocogtatja a vállunkat, hogy álljunk arrébb, mert ő is jönne. Nem volt még idén közvetlen rivális elleni meccsünk, így itt az ideje, hogy megmutassuk, hogy is kell farkasokkal táncolni, vendégünk a Wolverhampton…Farkaslakai Csavargók

Forrás: Stretford End

Wer sind Ihnen? – Young Boys

Mivel a modern csúcsfoci egyetlen fokmérője a Bajnokok Ligája küzdelmeiben való részvétel lett, tulajdonképpen szeptember közepén kezdődik meg a szezon Európa legnagyobb csapatainak számára. Hogy mi mennyire tartozunk jelenleg az elitbe, az valójában teljesen mindegy, mert az idény az augusztusi-szeptemberi felszopó bajnokik és a kézimunkának is gyenge válogatott szünet után…Wer sind Ihnen? – Young Boys

Forrás: Stretford End

5. forduló, WTF-United

„Elérkeztünk a bajnokág ötödik fordulójához, csapatunk bombaformában játszik, az első négy meccs után 100 százalékos. Az ellenfelük a jobb sorsra érdemes, nagy múltú egyesület jelenleg erős középcsapat, két győzelemmel és két vereséggel kezdte a Premiere League idei kiírását. Nem szabad lebecsülnünk őket, de valójában csak a győzelem elfogadható ellenük, ha…5. forduló, WTF-United

Forrás: Stretford End

Ketteske, ez alighanem Harmadik Szezon-szindróma lesz (Manchester Utd – Tottenham: 0-3)

Az egész meccs olyan volt, mint Mourinho harmadik szezonjai általában: biztatóan, tempósan indult, elegendő helyzettel és lehetőséggel – aztán a második felére lelassult és összeomlott az egész. A bejegyzés sajnos a BKK járataihoz hasonlóan meglehetős késésben van, az okozott kellemetlenségek miatt szíves elnézésüket kérjük. Mourinho egy nagyon vakmerő 3-4-1-2 felállással…Ketteske, ez alighanem Harmadik Szezon-szindróma lesz (Manchester Utd – Tottenham: 0-3)

Forrás: Stretford End

Moukrofon – Akarsz róla beszélni?

Új podcastunkban terápiás jelleggel ültünk mikrofon elé, hogy megpróbáljuk feldolgozni a szezon eddigi történéseit és imádott mesterünk nyilatkozatait. Az adásból kiderül, hogy látunk-e fényt az alagút végén, és hogy melyik az a forgatókönyv, ami a klubnak, a szurkolóknak és a Josénak is a legjobb lenne. Közreműködők: Somebody, Stanley, Beyonder és persze…Moukrofon – Akarsz róla beszélni?

Forrás: Stretford End

Fej, vagy írás – BL döntő 2008, büntetőpárbaj

Tiszteletem a hölgyeknek és az uraknak, a kissé unott hangú videós srác vagyok, Strigo barátságos meghívása után a továbbikban én is a szerkesztőség csapatát fogom erősíteni, többnyire olyan elemzésekkel és videókkal, amikkel szórványosan már eddig is találkoztatok. Röviden ennyit terveztem ars poeticának, az első bejegyzés pedig, némiképpen ezra tegnapi játékelméleti…Fej, vagy írás – BL döntő 2008, büntetőpárbaj

Forrás: Stretford End

A villamous probléma

(Disclaimer: Az alábbi poszt szavazós megoldása nem a szavazatok megoszlásának aránya miatt érdekes elsősorban, hanem azért, hogy egy pár percre Ti is a Board helyébe képzelhessétek magatokat. Persze azt sem rossz látni, hogy mennyire értenek veletek egyet mások) Ugyan a válogatott szünetnek köszönhetően kicsit lehiggadtak a kedélyek a csapat háza…A villamous probléma

Forrás: Stretford End

Újra a felsőházban – osztályzás

Vasárnapi győzelmünkkel sikerült ugyan elkerülni azt a blamát, hogy az alsóházban töltsük a válogatott meccsek miatti szünetet, ám a 10. hely (és a 4/2 zakó) még így sem túl biztató. A Burnley elleni győzelem mondjuk a tükörsima kategóriába tartozott, az Európa Liga küzdelmeibe belefáradt hazaiak még csak meg sem nehezítették…Újra a felsőházban – osztályzás

Forrás: Stretford End