Fulham kiharang

Ez az a meccs, amit alapvetően kiválóan el lehetett volna veszíteni, hoztunk helyette egy döntetlent ami abszolút értékben nyilván nem a legjobb, cserébe a körülményeket figyelembe véve alapvetően okés. Legalábbis nekem. Amennyire jó volt összefoglalót írni egy Wolves meccsről (bár jegyezném meg ezen a ponton, hogy az első félidő alapján…Fulham kiharang

Forrás: Vörös Fonat

A Fab4-ról

A Vasárnap esti meccsen Londonba látogatunk a Fulham csapatához. Az idei évben még a megszokottnál is nagyobb a pörgés, így decemberben. A sérült listánk meg nem nagyon akaródzik elfogyni, így bizony ez nem lesz egyszerű. A Fulham az elmúlt években liftező csapat lett. Ennek keretében idén ismét a PL-ben tolják.…A Fab4-ról

Forrás: Vörös Fonat

A mindegy definíciója

Midtylland – Liverpool 1:1. De hey, legalább lett két új klubrekord! A különböző tartalom előállítóknál mostanra lett egy shortcut a billentyűzeten arra a szófordulatra, hogy 2020 egy furcsa év. Naphosszat lehetne sorolni ennek alátámasztásait, de poolosként nyugodtan vegyük bele a sorba azt is, ami vákumban történt tegnap este és nézzünk…A mindegy definíciója

Forrás: Vörös Fonat

A tabella mindig hazudik!

Érdekes felütés ez akkor, amikor a csapat elsőként jutott tovább a BL csoportjából, és a PL-ben is megosztott első a Spurssel. Ennek ellenére a megállapítás igaz. Sok esetben a tabellán elfoglalt hely nem a valós teljesítményt mutatja, és jó, ha ezzel tisztában vagyunk. Annak érdekében, hogy megfelelően tudjuk értékelni adott…A tabella mindig hazudik!

Forrás: Vörös Fonat

Wolves kiharang

Érzésre azért nem volt ez annyira egyszerű szülés, mint ahogy azt az eredmény sugallja. Értelem szerűen nyalok szénné minden olyan PL csapatot, amelyik akar focizni és mer / tud valamilyen lenni, na ebből a Wolves mindig is 2/2 volt. Kicsit nehezítette volna az összefoglaló megírását, hogy a tizinél már amikor…Wolves kiharang

Forrás: Vörös Fonat

Vírusmodell

Volt szerencsém nemrégiben az ELTE és az SZTE matematikusaitól végighallgatni a vírusok modellezési alapjait. Matematikailag ez egy elég szexi dolog. A fociban pedig már talán meg sem lepődünk: szintén használható. Multidiszciplinaritásnak hívjuk, ha több tudományág tud találkozni egy témában. A foci háttérországa tipikusan ilyen. Ma összetalálkozik egy belenyalintás erejéig a…Vírusmodell

Forrás: Vörös Fonat

Remi

Közönség kérésre retro poszt. Az értelmező kéziszótár szerint eldöntetlen játszmát jelent. Kicsit én is, így vagyok új igazolásunkkal. Nem tudom eldönteni, hogy örülök vagy pedig nem érkezésének. Pedig tudjátok, hogy szeretek lelkes lenni minden új igazolásunknál és nem is tűnik rossz igazolásnak. Az egyértelmű, hogy Suárezt egy az egyben nem…Remi

Forrás: Vörös Fonat

Ajax beharang

Van egy sportszakmailag is elfogadott, rövid, tömör kifejezés arra a helyzetre, amiben a csapatunk jelenleg is van. A fordítás – visszafordítás – ellenfordítás és ki tudja mi miatt az apró nyelvi nüanszok lehet hogy már kikoptak, máshogy hangzik kicsit a germánoknál, mint valamelyik dallamos olasz nyelven, de akkor is nevezzük…Ajax beharang

Forrás: Vörös Fonat

Megjelent a Merseyball

Itt vagyunk Érdekes volt visszapörgetni az első Merseyball cikkünket januárból, amikor bejelentettük a kezdeményezést. Vörös Fonat blog statisztikákkal nyitottunk benne, mintegy tudattalanul is készülve arra, hogy az azt követő jó néhány hónap a Liverpoolhoz legkülönbözőbb módon kötődő számok bűvkörében fog eltelni, az életünk egy jelentős részében. De, hogy tartsuk a…Megjelent a Merseyball

Forrás: Vörös Fonat

Still standing (still)

Valójában egy videóval akartam indítani ezt a kiharangot, de aztán megnéztem, és kicsit soknak tűnt ezzel nyitni. Úgyhogy lapozzunk. Másrészt elkezdtem elgondolkodni azon, hogy milyenek lehettek a nyolcvanas évek, és bár sok mindent megszépít az idő, kérdések azért maradnak bőven. Itt most egyből le is kanyarodhatnánk a Brightonban tett kirándulásunkkal…Still standing (still)

Forrás: Vörös Fonat