10 éves jacuzzi

A jeles 10. évforduló megszólaltatott pár moderállatot is, fogadjátok hát kedves szavaink! guthmate: Nem egyszerű újat hozzátenni az ötéves ünneplős poszthoz. A magam részéről két dologgal szeretnék foglalkozni. Egyrészt a ma már a neten sehol meg nem található népsport. Nagyon szerettem ezt az időszakot. A nemzeti internetes sport oldalt még…10 éves jacuzzi

Forrás: Vörös Fonat

10 éves születésnapi – körkérdés

Blogunk most októberben ünenpli 10. születésnapját. Ennek megfelelően a válogatott szünetben a körkérdésünkben a Fonatról és az elmúlt 10 évről kérdeztünk titeket. ClayMatthews52 Mit gondolok a Fonat első 10 évéről? Szinte az indulástól kezdve követem a Fonatot, ha jól emlékszem NST-n akadtam rá. Elég hamar kommentelővé is váltam, sőt, a…10 éves születésnapi – körkérdés

Forrás: Vörös Fonat

Aston Villa s02e01

Na, essünk túl rajta. 2021 márciusát írjuk, a Liverpool egy döntetlen játszva 30 ponttal vezeti a bajnokságot a Southampton előtt, igaz, Haselnuss csapata 8-as holtversenyben második a Shittyvel, a Dinamóval, a nevertonnal és a Síp utcai lengőteke klubbal. Egyetlen para, amin mindenki polírozza a kis bohóckáját, hogy vajon és sikerül-e…Aston Villa s02e01

Forrás: Vörös Fonat

Ohhh Korona, Korona…

A következő Koronás zártkapus meccsünk Birminghamben lesz, hiszen a Villához látogatunk. Az idei furcsa és sűrű Koronás szezonban az októberi válogatott szünet előtt ez lesz az utolsó meccse fiainknak. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de ezek a zártkapus meccsek nekem nem tűnnek rendes meccseknek. Nekem mindig megvan egy kis…Ohhh Korona, Korona…

Forrás: Vörös Fonat

Poloskák

Szeptember végi késő délutáni, bár így őszbe menve már estinek érződő.. napszak. Jó heteken vagy túl, terv szerint mennek a dolgok. És akkor bejön egy poloska a nappaliba. Öt. Tizenegy. Kalapot a süvegemről felemelve kell hunyorognom, hogy rajtunk kívül bajnokesélyest találjak. Én sem értem, vagy nem éltem még ilyet. A…Poloskák

Forrás: Vörös Fonat

Izgalmas idők

Az új szezon jelenette izgalmakat csak tovább fokozták az új érkezők. Henderson nyilatkozta a napokban, hogy a játékosok pontosan úgy reagálnak egy-egy új átigazolásra, mint ahogyan a szurkolók szoktak: mindenki várja az első találkozást. A COVID miatt a szokásosnál is sűrűbb lett az idei menetrend, ami szintén izgalommal tölti el…Izgalmas idők

Forrás: Vörös Fonat

Jota ft Lincoln

Szokás szerint kettő az egyben, nespresso lófasz, játékos bemutató és tusikupa beharang. Jotával végre lesz rotáció a front3-ben, a Lincolnnak hála meg tudjuk mutogatni a félsittes squadplayereket a játékosmegfigyelőknek úgy, hogy még a valagukat se kell megemelni a kanapéról, ami ebben a korban elég nagy win. Alapvetően az van, hogy…Jota ft Lincoln

Forrás: Vörös Fonat

Csak rólunk

A beharangozóval ellentétben a meccs csak rólunk szólt. A Chelsea fejlődése megkérdőjelezhetetlen, az igazolásaik előre hatalmasat lendítenek majd a szezon során a csapaton, de a hétvégén még 11 a 11 ellen sem tudtak veszélyeztetni. Aztán atomjaikra bontotta őket a Thiago Gini Milner középpálya, mint tenné azt bárki mással ezen a…Csak rólunk

Forrás: Vörös Fonat

Csak a Chelsearől

Csapatunk a vasárnapi meccsen Lampard csapatával fog összecsapni. A szezon eleji formátlanságban szenvedő csapatok találkozója lesz. Az idei furcsa Koronás évben még messze az átigazolási ablak vége. Ettől még jelenleg a Chelsea nem csak Angliában, hanem zusammen kiemelkedik az átigazolási egyenlegével. A majdnem 150 millió fontos mínuszuk van a transfermarkt…Csak a Chelsearől

Forrás: Vörös Fonat

Mézes hetek: Thiago Alcantara Liverpoolban

Emlékszel arra, amikor legutóbb a világ tán legjobb adott posztos játékosa a világ tán legjobb csapatába, a Liverpoolba akart jönni és jött is? Mi sem. Az átigazolási időszak igazán színes és széles skálán mozgó történeteket tud szülni. Az egyenes egyik oldalán ott van az a jelenet, amikor egy játékos az…Mézes hetek: Thiago Alcantara Liverpoolban

Forrás: Vörös Fonat