Boyzone

Kevesebb mint egy nap alatt játszunk két meccset. Trollolo. Szakállas közhely, hogy legyen bármennyire is szabályozott és tervezett egy focimeccs, annyira tud szabálytalanná és nehezen tervezhetővé válni egy pillanat alatt. Nem is lenne milliárdnyi rajongója, ha nem így volna. A gyeppel ellentétben viszont a naptár elég kiszámítható, ha az ember…Boyzone

Forrás: Vörös Fonat

CSendes szombat délután

Egyszerre ötvöződik bennem a meccs – meg egyébként kábé a március óta elmúlt hónapok – kapcsán egy 50-es évekbeli filmhiradó az első ötéves terv és a dolgozók túlteljesítéséről, valamint Ferenc Jóska örökbecsűje: minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Mert mégis mi a búbánatos lófaszt mondhatnék, amikor…CSendes szombat délután

Forrás: Vörös Fonat

Folytatódik a Kloppball!

Annyi mindent terveztem a Watford elleni felvezetőbe. Jöttek volna az xG-k, görgetett átlagok, trendek stb stb., de ez a péntek 13 felülírta minden várakozásomat. Klopp három évvel megtoldotta az eredetileg 2021-ben lejáró szerződését, így marad egészen 2024-ig. Ezt követően jött a hír, hogy az örök fiatal Milner is marad még…Folytatódik a Kloppball!

Forrás: Vörös Fonat

Kérdés?

Anno matematika professzorom (statisztika) kérdezte meg a minimum 5 oldal kaparást követelő tétel-bizonyítások “leoktatása” végén, hogy “Kérdés?”, csalafinta mosollyal arcán. Mi sok évig csak bambultuk csorgó nyállal debilnek érezve magunkat, még ha annyira hülyék tán nem is voltunk. Vagy röhögtünk egy kicsit, hogy hát baszd meg megint mit akar ez…Kérdés?

Forrás: Vörös Fonat

A bizonytalanság szépsége

A BL-ben kevésbé hasít a csapatunk, mint a bajnokságban, így a Salzburg elleni összecsapásra maradt még egy kis tét. Mivel az előző fordulóban a Napolit nem sikerült hazai pályán verni. A hétvégi győzelemről is kellene, szóljak néhány szót. Azonban mivel a mérkőzést nem volt szerencsém megtekinteni, így sajnálatos módon érdemben…A bizonytalanság szépsége

Forrás: Vörös Fonat

Boszmosz beharang

Olyanok, mint a Burnley, csak egyáltalán nem hasonlítanak rájuk. Minden bogár százlábú, de nem minden rovar volkswagen, szóval ha a nekiállunk itt komolyabban matekozni, akkor a Burnley az a Stoke, amelyik (még) nem esett ki, ebből szorosan következik, hogy a Boszmosz az a Burnley, amelyik alkalmaz négereket. Meg egy fokkal…Boszmosz beharang

Forrás: Vörös Fonat

Robbogunk tovább

Kikúrt rég nem volt ilyen eseménydús rangadó, ahol futtából ütöttük szájba a szomszédot. Fellelkesülve elővettem a mémológiai diplomámat, örüljetek. Mind az idő, mind a szerény képességű ellenfél miatt nem sok karatkert szánok erre a csodálatos mérkőzésre. Ez igazán az a meccs volt, amikor az Everton nem vette fel a MU…Robbogunk tovább

Forrás: Vörös Fonat

A hagyomány az hagyomány

A salzburgi Dómtéren kialakított karácsonyi vásáron ma minden kapható, mi szem-szájnak ingere: helyi népszokásokhoz kötődő tárgyak, a karácsonyfa hagyományos díszítéséhez szükséges kellékek, kicsiknek és nagyoknak való ajándékok, norvég gólkirályok, tömjén a meghitt légkörhöz és természetesen valamennyi jellegzetes osztrák ínyenc finomság; forralt bor és puncs. A híres adventi vásár nemcsak a…A hagyomány az hagyomány

Forrás: Vörös Fonat

Nápolyi mellé beharang

Sajnos ma nem voltam túl kreatív a címadással, elnézést kérek érte, de ezekben az egyre hidegebb és szűrkébb napokban a címadásra fordítandó kevés energia is kiveszik belelőm. De ha már fáradtság stb. akkor mindenki várja már a karácsonyt, a pihit meg a bejglit, ugye? Eközben Angliában elindul az év végi…Nápolyi mellé beharang

Forrás: Vörös Fonat