Newcastle-fogó

Úgy néz ki a BL meccs miatt napot váltott ez a mai összecsapás és ma este lesz, amiről kellőképpen lemaradtam, így csak ezt a kommentfogót tudom nyújtani. Sorry. Alisson, Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson, Fabinho, Wijnaldum, Henderson, Mane, Salah, SturridgeNewcastle-fogó

Forrás: Vörös Fonat

Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed

Először a miért éppen Wijnaldum címet választottam, de kell a pozitív üzenet. Kőkemény, nagybetűs FUTBALL mérkőzésen vagyunk túl annak minden szépségével, drámájával és kazincbarcelonaiságával. #elnézéstaBAZmegyeiektől A meccs előtt már jöttek a hírek, hogy kényszerpályára kerültünk Bobby sérülésével, valamint az általa kiesett támadó veszélyt tetézte, hogy TAA helyett a biztonság és…Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed

Forrás: Vörös Fonat

Bónusz meccsek

Na ez még nyilván nem a nagy szezon összefoglaló poszt-sorozat egyike, de egyébként ha teljesen véletlenül most lenne vége mindennek is, és BL elődöntővel és második hellyel lenne vége az egésznek, szerintem akkor se lennénk szomorúak. Ja, én is lázadtam elég sokat azon, hogy a szezon bizonyos szakaszaiban mondjuk úgy,…Bónusz meccsek

Forrás: Vörös Fonat

Költői sirám, rimány, meg egy lófasz

NYár közeleg miután tél vonult, Aljas Citeh sejkfarok lekonyul. Lettem volna tegnap este bassza- D el Pep boldog, mocskosul. Kurvára Igazán Az történhetne egyszer, te Sarlatán kurva történelem, Egyszer végre, kérlek szépen, hogy Gecire megnyerjük, amit megérdemlünk most. Gondolod, ez egy kihari? Netán Egy Huddersfield behari? Fekát. Mencseszteri tehenészeket pocskondiázó,…Költői sirám, rimány, meg egy lófasz

Forrás: Vörös Fonat

Veszett kutyák és Warnockok

Továbbjutás a BL-ben, megvertük a Dinamót és a Csirkéket, nem maradt más hátra, mint a szezon hátralévő részében hozni négy darab meccset és bízni a shitty botlásában. Ez így elsőre lehet, hogy könnyűnek hangzik, de a PL-ben a ezek a kötelező meccsek tudnak a legnehezebbek lenni. Nem túl szép ez…Veszett kutyák és Warnockok

Forrás: Vörös Fonat

Megérkeztünk?

Kedvenc csapatunk most már a klasszikus értelemben vett nagycsapat? Nagy kérdés. A bajnokságban végül is az űrCityvel megyünk fej-fej mellett és Klopp harmadik Európai szezonjában az EL döntő és a BL döntő után a Portót lelépve a BL elődöntőben vagyunk. Ezek pedig bizony nagycsapat ismérvek. Abból a filozófiai szempontból persze,…Megérkeztünk?

Forrás: Vörös Fonat

Forogjon a rotakapa

Este megemlékezünk a tavaly tavaszi hadjárat 5-0-ás berúgásáról, de hasonló eredményre nem számítok. A hétvégi dinamó verés után egy félig eldőlt párharc visszavágójára kényelmes 2-0-lal érkezünk, egy igen profin lemenedzselt meccset várok, Klopp legnagyobb feladata a csapat éberen tartása. A meccs képe feküdni fog nekünk, a Portónak jönni kell a…Forogjon a rotakapa

Forrás: Vörös Fonat

Kék vér

Tartjuk a kést a City torkán és addig nincs nagy baj, amíg ez így van. Chelsea, Cardiff, Huddersfield, Newcastle, Wolverhampton. Ez az utolsó öt liga meccsünk idén és mint ilyen, nem nehéz belőle kiemelni a legfosatósabb darabot. A Dinamo ellen 2012 óta nem nyertünk hazai pályán a Premier League-ben; az…Kék vér

Forrás: Vörös Fonat

96 kézpár

Miért szurkolok a Liverpoolnak? Miért szurkolok bárkinek? Miért töltök azzal hetente néhány órát, hogy Liverpoolos híreket olvasok, pletykákat szemezek, Fonat posztot olvasok, kommentmezőkben derülök és okulok? Nagyrészt persze azért, mert szórakoztat. Jól érzem magam ezek közben. Kellemesen, melegen, de izgatóan pezsget. Aztán jön a meccs, heti egy vagy kétszer, és…96 kézpár

Forrás: Vörös Fonat

Boom?

Ma délután játszanak fiaink rangadót a Sarri féle Chelsea ellen. Az eredmény mindkét csapatnak nagyon fontos lesz, hiszen a mi fiaink a bajnoki címért vannak verseny futásban, míg a Chelsea a nagyon szoros Wenger kupa küzdelemben van benne. Ennek megfelelően ideges meccsre lehet számítani. A Premier League tabella a hazai…Boom?

Forrás: Vörös Fonat