Rezsim, rezsim, a rohadt rezsim

José, José, te szopni jársz ide most már mindenhova. Ígéretes egy suhanc edző voltál pedig még idejekorán, a nagy Abra-éra előtt feltűnve tehetségként. Komolyan, még az öltönyöd is imádtam, a filozófiád meg tömegeket döntött a karriered elején. Remekeltél. Azt a portói majd chelsea-i felfogást csak irigyelni tudták. Nem is csak…Rezsim, rezsim, a rohadt rezsim

Forrás: Vörös Fonat

Számvetés

A bajnokság és így a szezonnak lassan a felénél állunk. Egyébként is közelít az év végé a zárások, elszámolások kora, így nem árt, ha kicsit megnézzük, hol is tartunk/tart a csapat. A bajnokságban meglepően jól áll a csapat, hiszen jelen pillanatban úgy néz ki, hogy benne vagyunk a bajnoki címért…Számvetés

Forrás: Vörös Fonat

Tudsz te, ha akarsz

Mondta mindig fater, amikor valami olyasmit csináltam, amire az ő mércéjével is kellett mán valamit mondani. Persze, mindenkinek van egy anekdotája arról, hogy morózus fater nem dícséri túl a gyereköt, mert elbízza magát, meg ebből majd tanul, de az a vicces, hogy bármennyire is a faszom kivolt ezzel mindig, tudok…Tudsz te, ha akarsz

Forrás: Vörös Fonat

La famiglia

Begördült a busz a szálloda elé, a csapat a folyosón várja a liftet, ahogy az szokás itt tartják meg a névsort, innen már nem lehet elhagyni senkit. Fontos meccs a mai, korábban indulnak, mint szokás, sok lesz a füst és a sör az utcákon. Nápolyból jönnek a vendégek, és nagy…La famiglia

Forrás: Vörös Fonat

1F4

The year is 2041. 51 year old James Milner is still bombing up and down the pitch every week in the Premier League. There are calls for him to come back for next year's World Cup. England manager Neil Warnock says there's every chance he'd bring him to Mars for…1F4

Forrás: Vörös Fonat

A menetelés közepén, avagy csak legyünk túl rajta

A mindjárt kezdődő meccsen az idén jól menő Bournemouth csapatához látogat csapatunk. Az őszi szezon egyik, ha nem a legfontosabb meccse előtt, hiszen a sorsdöntő jelző kicsit erős túlzás lenne a Napoli meccsre, de az biztos, hogy az idei Európai szezonunk sorsa azon a meccsen fog eldőlni. Ennek megfelelően a…A menetelés közepén, avagy csak legyünk túl rajta

Forrás: Vörös Fonat

Állatok múltidőben

A téli kemotoxos légy tánc kezdetén egy feldolgozó üzem leépítés előtt álló alkalmazottai fogadtak minket, hogy megkoszorúzzuk Ragnar királyunk múlt szezonbeli hódítására állított emlékművét. Hála Ramszesznek igen sima lett a végeredmény, de sokkal több meló volt ebben, mint szinte bármelyik idei meccsünkben. Végre előadtuk makulátlanul a tervet, amibe kétszer belebuktunk…Állatok múltidőben

Forrás: Vörös Fonat

Hogyan tovább?

A Burnley vezetősége, így lassan féltávnál érdekes dilemma előtt áll és nagyon kíváncsi vagyok milyen stratégiai döntést fognak meghozni. Az evidens, hogy a csapat idén pocsékan szerepel eddig. A 14 forduló alatt összekalapolt 9 pont édes kevés és ezzel bizony kieső helyen állnak a középmezőnytől már most szép nagy távolságban.…Hogyan tovább?

Forrás: Vörös Fonat

Benny Hill térdszalagrend

Divock Origi. Köszönöm a lehetőséget, tartsanak velünk a jövő héten is, ennyit szerettem volna csak mondani, minden más felesleges. Városi rangadót nyerni hosszabbításban, elég sok karma pont lett most itt ellőve erre a varázslatra, de kurvára megérte. Ennyi, nincs miről többet beszélni. Jó, talán csak annyit, hogy amióta elkezdtünk nagycsapatosodni,…Benny Hill térdszalagrend

Forrás: Vörös Fonat

Paris Nights / Ne legyen már szép!

Minden szempontból csúnyán zárult az idei idegenbeli BL őszünk. Három túra a szigeten kívülre, három vereség és egy gól tizenegyesből, minimális kapura lövéssel. Erős kontraszt ez a tavaszi menetelésünkhöz képest, de az igazi kontraszt a nápolyi, fehérvári és párizsi utak és a PL meccseink eredményessége között van. A felfogás igen…Paris Nights / Ne legyen már szép!

Forrás: Vörös Fonat