Törzsvendégnek csak a szokásosat!

A vendéglátás aranyszabálya szerint törzsvendégnek csakis a szokásosat illik felkínálni, azzal soha nem fogunk mellé. Pontosan ez történt a Kolozsvári Vasutas és a regáti Önkéntesek (Voluntari) főlegvári összecsapásán. Noha a COVID-megszorítások eltűntek, a március eleji fagyos időjárás gondoskodott róla, hogy a főlegvári lelátók enyhén szólva se legyenek túlzsúfoltak. Sőt, inkább…Törzsvendégnek csak a szokásosat!

Forrás: Kolozsvári Vasutas

D3

Hosszú ideje nem lőtt senki mester hármast a Kolozsvári Vasutas játékosai közül, Tisztelt Asztaltársak. Legutóbb Ormányinak sikerült még 2019-ben az Asztana elleni BL-selejtezőn. Nem mondom, hogy kimondottan régen volt, de azért nem tegnap fordult elő utoljára. Azok az asztaltársak, akik a kezdetek óta, még Népsportos korunkban követnek bennünket pontosan tudják,…D3

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Megint a vén rókák…

Székelytámad-Székelybánja – foglalhatnánk össze malíciózus tömörséggel a Sepsi otthonában tegnap elkönyvelt kétgólos KVSC-győzelmet. De egyáltalán nem vagyunk malíciózus kedvünkben. Attól még a megállapítás igaz. A tavaly májusban lejátszott meccs ellentételezéseként, amelyet anno a legédesebb kolozsvári vereségnek könyveltünk el, a Sepsi újfent hatalmasat (azaz legalább egy, de akár három pontot is…Megint a vén rókák…

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Kommentfogó #22: Erdély Kuytje ismét lecsapott

Az ember, aki lassan egy évtizede nem csinál semmit, csak rohangál össze-vissza, ismét nem hazudtolta meg önmagát. Ezúttal is csak rossz beadásra telt tőle az első gól előtt, mandinerrel jutott el a labda Graovachoz, és utána is csak egy gólt tudott rúgni. A meccs eldöntésén kívül Erdély Dirk Kuytje, azaz…Kommentfogó #22: Erdély Kuytje ismét lecsapott

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Kommentfogó pótló poszt

A végén jött a dráma, hogy egy klasszikussá vált kommentátori közhellyel éljek. Dramaturgiai szempontból szinte tökéletes volt a forgatókönyv. Noha a második félidő magatehetetlenségétől eltudtunk volna tekinteni. A rohadt meló miatt nem láttam az utolsó néhány meccset, most végre volt rá időm. Mióta nem tudtam megnézni a Kolozsvári Vasutas meccseit,…Kommentfogó pótló poszt

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Parázna évkezdés

Igen, tisztelt Asztaltársak, a főlegvári együttes az év eleje óta paráználkodik. No nem mással: magával a focival. Az idén a negyedik döntetlenét hozta össze a KVSC, eggyel többet, mint amire már a 18 karikás bélyeget rá szokták sütni. Igen, ama bizonyos XXX-ről van szó, amit ma este, az aradi csapat…Parázna évkezdés

Forrás: Kolozsvári Vasutas

És megint megmarhulunk…

BL-győztesként nem illik kikapni a Konferencia Liga győztesétől, fiam! – mondta a 2023-as Európai Szuperkupa-döntő előtt az öltözőben Dan Petrescu Hindrich Ottónak. A Kolozsvári Vasutas trénerét amiatt is fűtötte a visszavágás vágya, mert csapata a 2022-es román Szuperkupa döntőjében büntetőpárbaj után vereséget szenvedett a sepsiszentgyörgyiektől. Ez azért történhetett meg, mert…És megint megmarhulunk…

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Háromszorosan marad minden a régiben

Három új közlésbe valónk van, kedves Asztaltársak. Két győzelem a pályán, egy pedig a tárgyalóasztalnál. Az élet szép. Vegyük szépen sorjában. Az első győzelmet (legutóbbi írásunk óta) Konstancán aratta a Vasutas, amikor a mozdonyt nem képeszték át ugyan hajóvá, mint a kies Rejtő-regény még kiesebb korallzátonyán megfeneklett cirkálót vonattá, de…Háromszorosan marad minden a régiben

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Mioveni, vidi, victus sum

Jöttem, láttam, legyőztek! – mondhatná némileg ál-Cézárosan a Kolozsvárra érkező Mioveni csapata, amelyet a „mi jó véneink” nagyon takarékos focival, sőt: még a döntő találatot is egyik ifjoncunkra bízva, pont egy góllal és pont nélkül küldtek haza a Főlegvárról. Sokkal többet nem is érdemes írni erről a meccsről, de a…Mioveni, vidi, victus sum

Forrás: Kolozsvári Vasutas