Elsőosztályú teadélután a harmadosztályban újratöltve

Továbbra is erős kétségeim vannak, hogy lehetséges-e hangulatosabb péntek délutáni programot választani egy harmadosztályú bajnoki mérkőzésnél, Tisztelt Asztaltársak. Most sem hagyhattuk ki a kínálkozó alkalmat, bmikyvel a lehető legrövidebb utat választva másztunk fel a Fellegvárra. Az ütött-kopott CMC-stadion most sem okozott csalódást, bár ezúttal fele annyian sem látogattak ki a…Elsőosztályú teadélután a harmadosztályban újratöltve

Forrás: Kolozsvári Vasutas

A veszett vaddisznót lelövik, ugye?

Szombaton egy magát ultrának hazudó köztörvényes bűnöző-banda a Fellegváron rátámadt a fehérvári és budapesti vendégeikkel békésen focizó KVSC-szurkolókra és családtagjaikra. Bár a blogon elsősorban a csapattal, és nem a szurkolókkal foglalkozunk, mégsem nem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett. Az agresszivitással párosuló egyetemes emberi ostobaság és annak pusztító ereje…A veszett vaddisznót lelövik, ugye?

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Sztereotípia-fesztivál

Gyorsan megnyugtatok mindenkit, Tisztelt Asztaltársak: ittam rumot a meccs előtt. A többiekért nem felelek, mert csak én jutottam ki a meccsre, de indulás előtt bedobtam egy féldecit. Bár ha előre tudom, milyen borzalmak várnak rám a Főlegváron, legalább két decivel melegítek be. Mert a csapat nyert ugyan egy fontos meccset,…Sztereotípia-fesztivál

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Újrakezdés rangadóval

Hanyagoltam a blogot a bajnoki szünetben, az első nyolc forduló tervezett kiértékelésére se volt időm a kosárlabda Európa-bajnokság miatt. (Egy kis önreklám: akit érdekel a véleményem az Eurobasket 2017 kolozsvári csoportjáról, ITT megtalálja.) De pénteken már visszatértem a focihoz, Pálfi Csabával hirtelen felindulásból megnéztük a CFR II-t, vasárnap pedig az…Újrakezdés rangadóval

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Tükörszélsők a fertőzés ellen

Amikor kora délután elindultam a szokásos heti megbeszélésünkre, még nem is sejtettem, hogy a mai napon láthatom Kolozsvár második és harmadik legjobb csapatát is egymás ellen játszani. A Kolozsvári Egészség ellen játszott a KVSC B-csapata a Clujana-pályán, és bár a végeredmény gólnélküli döntetlen lett, a meccs elég izgalmasra sikeredett. A…Tükörszélsők a fertőzés ellen

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Egy rossz és egy jó üzlet: Horj helyett Boli, Bokila helyett Đoković

Az ember eltölt egy fél napot a kosárlabda Európa-bajnokságon, és mire hazaér, a CFR vezetése lerendez négy változást a keretben. Nagyon felpörgött az átigazolási időszak legvégére a klub (felkészül Gyömbér Norbert?), bár a logikát most sem mindig látjuk a változások mögött. Bokila távozása már erősen a levegőben lógott, Baldé érkezése és…Egy rossz és egy jó üzlet: Horj helyett Boli, Bokila helyett Đoković

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Új fiú: Lü Juefeng

A kínaiak megkezdték a beszivárgást a KVSC-be, Tisztelt Asztaltársak. Igaz egyelőre csak egy játékos érkezik a keretbe: 吕悦枫 azaz Lü Juefeng, igen ravaszak ezek a kínaiaik. Túl sok mindent nem tudunk róla, de azt igen, hogy Talienben, azaz az egykori Port Arthur városában játszott. A szerkesztőségből azonban kizárólag Bogrács Huba járt…Új fiú: Lü Juefeng

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Barátságból is megvertük Medgyest

Töredelmesen bevallom, Tisztelt Asztaltársak, hogy néhány napja erősen hanyagolom a focit és ezzel együtt a KVSC-t. Beszippantott a kosár EB, nem mindennap láthatja testközelből Pau Gasolt és Hanga Ádámot az ember, ebből a szempontból szerencsés, hogy az év legfontosabb kolozsvári sporteseménye egybeesik a válogatott szünettel. De szerencsére KEG kartárs még…Barátságból is megvertük Medgyest

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Nosztalgikus teadélután a harmadosztályban

Talán a szotyi héjának meghitt ritmikus sercegése vagy a hátam mögött ülő, tisztességben megőszült szurkoló szakértő beköpései varázsolták szinte tökéletesre a péntek délutánt? Nem tudom már, Tisztelt Asztaltársak. Ki tudja miért, valami furcsa nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtam a KVSC második csapata és a Vidombáki Jövő harmadosztályú randevúján. Ráadásul a…Nosztalgikus teadélután a harmadosztályban

Forrás: Kolozsvári Vasutas

1022 / 105 + 71 / 2 = 41 / 0

Tisztelt Asztaltársak, aki közületek elsőként beírja kommentben a címben található egyenlet helyes értelmezését, az megajándékozzuk egy palackkal Bogrács Huba személyes gyűjteményéből. Könnyítésül annyit elárulunk, hogy a megfejtésnek köze van a szombat este történtekhez. Határidő: hétfő este 20 óra.1022 / 105 + 71 / 2 = 41 / 0

Forrás: Kolozsvári Vasutas