Bátraké a szerencse

Szinte teljesen kinyírta egymás játékát a középpályán a Liga 1 eddigi legtöbb és harmadik legtöbb gólt szerző csapata, foci helyett többnyire csak kaotikus párharcokat láthattunk a Botoşani elleni meccsen. Laci azonban mert kockáztatni a győzelemért, és a végén be is jött neki. Leo Grozavu nem nyerni, hanem csak nem veszteni jött…Bátraké a szerencse

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Kulcsmeccs a rájátszásért

Eddig többnyire nyitotta, a közeljövőben inkább zárni fogja a fordulót a Vasutas, a következő öt meccsből ugyanis négyet hétfőre tett a LPF. Az utolsó válogatott szünet előtt egy győzelemmel megragadhatna a play-offot érő helyeken a csapat, meg hát illene is visszavágni Botoşani-nak a májusi és júliusi vereségekért. Azok a meccsek…Kulcsmeccs a rájátszásért

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Pontokról és pontlevonásokról

A román futballra annyira jellemző felesleges szájjártatások és szarkavarások egyike sikeresen felborzolta a kedélyeket az erdélyi csapatok házatáján. A LPF sajtófőnöke ugyanis felcsapott szabályértelmezőnek, kijelentve, hogy a CFR-t, az ASA-t és Temesvárt sújtó pontbüntetéseket csak a rájátszásban, az alapszakaszban szerzett pontok megfelezése után fogják levonni. Marius Mitran nyilatkozata tipikusan olyan…Pontokról és pontlevonásokról

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Három gólból kettőt megadtak, ennyi most elég is volt

Nem csillogott-villogott a chiajnai műfüvön a Vasutas, de megszenvednie sem kellett túlságosan a győzelemért. Ha nincs Peteleu buta labdaeladás+11-es kombója, akkor ez egy munkás, de sima győzelem lett volna. A LPF bejelentése a pontlevonás mikéntjéről sokkal inkább feldühített, de ezzel a témával majd egy későbbi posztban foglalkozunk, amikor tisztábban is…Három gólból kettőt megadtak, ennyi most elég is volt

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Kezdjük is az alapszakasz visszavágóit

A Liga 1 egyik legrosszabb formában levő és leggólképtelenebb csapata ellen kezdi el péntek este az alapszakasz visszavágóit a Vasutas. A Concordia Chiajna eddig hazai pályán egyetlen meccset nyert és egyetlen gólt lőtt a szezonban, ráadásul a CFR-mumus Marian Cristescu is eltiltását tölti. Ezt a meccset meg kell nyerni, ennél…Kezdjük is az alapszakasz visszavágóit

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Jól indult, majdnem rossz vége lett, de aztán mégse

Továbbjutás kipipálva. A szezon során legtöbbet játszó alapemberek pihentetése kipipálva. A szezon közben érkezett játékosok beépítése kipipálva. A fiatalok játszatása kipipálva. De attól ez még egy borzalmasan rossz meccs volt, amelyről csak részben telhet a focipályának csúfolt vâlceai szántóföld. Pedig az első negyedórában úgy tűnt, a CFR erőfocija gyorsan bedarálhatja…Jól indult, majdnem rossz vége lett, de aztán mégse

Forrás: Kolozsvári Vasutas

És akkor elkezdjük a kupát is

Címvédőként a CFR nyitja a Román Kupa főtáblájának mérkőzéseit, viszont a korábbi éveknél jóval nehezebb ellenfelet kapott a 16 közé jutásért. A CSM Râmnicu Vâlcea ugyan jelenleg csak tizedik a Liga 2-ben, de a keretét elnézve felveszi a versenyt mondjuk a Chiajnával. Emiatt is van csapdahelyzetben Laci, hiszen óriási kockázat…És akkor elkezdjük a kupát is

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Egy pálya, két meccs, négy 11-es

Van valami mágikus kisugárzása az ovidiui pályának, amely rettentően rossz hatással van a Vasutas focistáira, és amely állandóan arra kényszeríti őket, hogy 11-est érően szabálytalankodnak a Viitorul játékosaival szemben. Tavaly még sikerült kettőt rúgni a hazaiak két büntetője előtt, idén utánuk csak egyet, azt is nagyon későn. Szó se róla,…Egy pálya, két meccs, négy 11-es

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Máris lezárul az alapszakasz első fele

Elrepült a csapat az ősz leghosszabb túrájára, egy hét alatt jön három idegenbeli meccs az Ovidiu–Râmnicu Vâlcea–Chiajna útvonalon. Az első ellenfél az a Viitorul lesz, amelyről lassacskán már nem is tudjuk eldönteni, hogy kinek neveli a játékosokat: a saját hasznára vagy Gigi Becalinak? Az ovidiui meccsel elérkeztünk az alapszakasz feléhez,…Máris lezárul az alapszakasz első fele

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Új vezér született

Az ezúttal igazoltan hiányzó KEG cimbora (aki jelenleg éppen Bogrács Hubának szüreteli a jövő évi teleportálások üzemanyagát) foglalta össze a csapatot play-off helyre röpítő péntek esti mérkőzés lényegét: Filipe egyre nagyobb eséllyel indulhat a Xabi Alonso hasonmás versenyen. Egygólos győzelem is lehet sima siker, a Vasutas főleg Trombetta és Mandorlini olasz…Új vezér született

Forrás: Kolozsvári Vasutas