Két gól az ukránoknak is

A Zorja Luhanszk helyett egy másik ukrán csapat, az Európa Ligára készülő Vorszkla Poltava volt a csapat második ellenfele a szlovéniai edzőtáborban, de az eredmény ezúttal is egy kétgólos győzelem lett. Következik szerdán a Dinamo Moszkva, legalábbis ezt ígéri a klub FB-oldala. CFR–Vorszkla Poltava 2-0 CFR: Mincă (Vâtcă) – Peteleu…Két gól az ukránoknak is

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Guima-gól és Csíki-debütálás

Megnyerte a felkészülés első edzőmeccsét a Vasutas a szlovén bajnokság hetedik helyezettje ellen. Ígért ugyan sok szép streamet a Jútyub, de valamennyi fizetős oldalra vitt el, úgyhogy nem láttuk a meccset. Viszont közben a szövetség közzétette a szezon időpontjait, össze is válogattuk a fontosakat a poszt végén. Laci egyelőre nem…Guima-gól és Csíki-debütálás

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Az első új fiú: Andrei Peteleu

Jobbhátvéd az CFR első nyári szerzeménye, a szétesett Petrolultól jön, miután a bukaresti média szerint sokáig a Dinamo is hívta. A csapat pedig elutazott a maribori edzőtáborba, ahol csütörtökön már jön is az első felkészülési meccs a szlovén Rudar Velenje ellen. Peteleu leigazolása pontosan beleillik a klub modern kori játékospolitikájába,…Az első új fiú: Andrei Peteleu

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Conceicao nem vállalta a folytatást

Tudtuk már két napja, de mit csináljunk, ha a klub kommunikációs malmai lassan őrölnek. Toni Conceicao dicsősége teljében, kupával a CV-jében távozik a Fellegvárról, és minden jel szerint Miriuţă Laci tér vissza helyette, de ezt még nem jelentették be. Amilyen szerencsénk szokott lenni ezen a téren, 10 perccel a poszt élesítése…Conceicao nem vállalta a folytatást

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Négy távozóval indult be a fellegvári játékosmozgás

Érdemeik elismerése mellett a klub felbontotta Dani Coelho és Vitor Bruno szerződését, a tavaly nyáron csomagban érkezett portugál távozása az első hivatalos információ a keret alakulásáról, Ha ehhez hozzávesszük, hogy Gomelt és Beleck kölcsönadása lejárt, érdemes megnézni, milyen játékosokra is van leginkább szüksége a csapatnak. Eszerint jelenleg 22 profi szerződéssel…Négy távozóval indult be a fellegvári játékosmozgás

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Horvát, ukrán és orosz csapatokkal készülünk az új szezonra

Edző még nincs, mert Toni Conceicao egyelőre nem írt alá a szerződéshoszabbítást. Elnök nincs, mert Iuliu Mureşan el van tiltva a munkától. Felkészülési program viszont már van, szlovéniai edzőtáborral és négy egész jó csapat ellen. Bár a sajtó úgy fogalmaz, hogy Mureşan lemondott, ez erős ferdítés, bár előreláthatóan az ellene…Horvát, ukrán és orosz csapatokkal készülünk az új szezonra

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Egy kupás szezon statisztikái

Az Európa-bajnokság miatt a szokottnál jóval lassabban ugyan, de azért csak elkészült a 2015/2016-os szezon CFR-mérkőzéseinek összesített statisztikája. A meccsek összmérlegében nem vettük figyelembe a pontlevonásokat, csak és kizárólag a pályán elért eredményeket. A bajnokságban egyértelműen sokkal jobban ment itthon a csapatnak, mint idegenben, ahol a győzelmek fele kupameccseken született. …Egy kupás szezon statisztikái

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Vádemelés és dátumkeresés

Nagyon röviden az elmúlt két nap legfontosabb híreiről, mert sok a munka, jön az Európa-bajnokság és valamikor még a szezon statisztikáit is össze kéne rakni valamikor. # Pászkány és Mureşan ellen vádat emelt a DIICOT, sikkasztás, pénzmosás, adócsalás és egyéb finomságok szerepelnek a tételek között. Mindkettejük ellen 60 napos bírósági…Vádemelés és dátumkeresés

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Érzelmi hullámvasút baleset nélkül

Furcsa egy idényünk volt, az már egyszer biztos. Pontlevonástól kupagyőzelemig, a pocsék meccsektől a remekbe szabott produkciókkal megspékelt ízes futballestékig volt itt minden mint egy búcsúban. Szinte lehetetlen érdemben értékelni a dolgokat. Passzolgatta is a témát mint a forró kását a szerkesztőség. Először McPásztori mesterre akartuk sózni, de sajnos épp…Érzelmi hullámvasút baleset nélkül

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Elnöki szezonértékelő

Még a Botoşani-meccs előtt adta le a Look TV a Kolozsvári Vasutas elnökével készített szezonértékelő interjút, de csak most volt időm szemezgetni Iuliu Mureşan mondanivalójából. A saját elemzéseink pedig csak a jövő hétre várhatóak, de semmiképpen nem maradnak el. Ezt mondta: jó focit játszott a csapat, kihoztuk a maximumot ebből a…Elnöki szezonértékelő

Forrás: Kolozsvári Vasutas