Repüljön Concorde-dal. Amíg a készlet tart

KEG cimborával ugyanabban a másodpercben értünk a Blériot ajtaja elé, és ugyanolyan elfehéredett arccal bámultunk a sötét kocsmára és a gyertyákra, és ugyanolyan jeges rémület fogott el, amikor a jól ismert csapos srác kidugta a fejét az ajtón, közölve, hogy nincsenek zárva, csak Kolozsvár feltalálta a Sötét Jelenkor nevű állapotot,…Repüljön Concorde-dal. Amíg a készlet tart

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Idény eleji forma – augusztus

4 forduló után máris öt pont hátrányba kerültünk, köszönhetően az otthoni pontvesztéseknek – érdekes módon idegenben hatékonyabbak vagyunk. Láthatóan időre van szüksége a teljesen újjáalakított keretnek, bízzunk benne, hogy mielőbb összeáll Caixinha csapata. Nyitásként az egyik kedvenc ellenféllel kezdtünk, a Motherwelltől 37 bajnoki meccse nem kaptunk ki. A hazaiak az elmúlt…Idény eleji forma – augusztus

Forrás: Oldfirm

Exek meccse

Ha minden igaz, nagyjából félmillió eurón múlott, hogy Pet Rescuenak vasárnap este ne kelljen megküzdenie elődjével. A FRF-nek azonban nem volt pénze kivásárolni, majd tiszteségessen meg is fizetni a CFR edzőjét, így Strómanéknak nem kellett új trénert keresni. Pet Rescuenek pedig a júniusi nem túl elegáns váltás (bár erről legkevésbé…Exek meccse

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Elsőosztályú teadélután a harmadosztályban újratöltve

Továbbra is erős kétségeim vannak, hogy lehetséges-e hangulatosabb péntek délutáni programot választani egy harmadosztályú bajnoki mérkőzésnél, Tisztelt Asztaltársak. Most sem hagyhattuk ki a kínálkozó alkalmat, bmikyvel a lehető legrövidebb utat választva másztunk fel a Fellegvárra. Az ütött-kopott CMC-stadion most sem okozott csalódást, bár ezúttal fele annyian sem látogattak ki a…Elsőosztályú teadélután a harmadosztályban újratöltve

Forrás: Kolozsvári Vasutas

A veszett vaddisznót lelövik, ugye?

Szombaton egy magát ultrának hazudó köztörvényes bűnöző-banda a Fellegváron rátámadt a fehérvári és budapesti vendégeikkel békésen focizó KVSC-szurkolókra és családtagjaikra. Bár a blogon elsősorban a csapattal, és nem a szurkolókkal foglalkozunk, mégsem nem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett. Az agresszivitással párosuló egyetemes emberi ostobaság és annak pusztító ereje…A veszett vaddisznót lelövik, ugye?

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Sztereotípia-fesztivál

Gyorsan megnyugtatok mindenkit, Tisztelt Asztaltársak: ittam rumot a meccs előtt. A többiekért nem felelek, mert csak én jutottam ki a meccsre, de indulás előtt bedobtam egy féldecit. Bár ha előre tudom, milyen borzalmak várnak rám a Főlegváron, legalább két decivel melegítek be. Mert a csapat nyert ugyan egy fontos meccset,…Sztereotípia-fesztivál

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Újrakezdés rangadóval

Hanyagoltam a blogot a bajnoki szünetben, az első nyolc forduló tervezett kiértékelésére se volt időm a kosárlabda Európa-bajnokság miatt. (Egy kis önreklám: akit érdekel a véleményem az Eurobasket 2017 kolozsvári csoportjáról, ITT megtalálja.) De pénteken már visszatértem a focihoz, Pálfi Csabával hirtelen felindulásból megnéztük a CFR II-t, vasárnap pedig az…Újrakezdés rangadóval

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Tükörszélsők a fertőzés ellen

Amikor kora délután elindultam a szokásos heti megbeszélésünkre, még nem is sejtettem, hogy a mai napon láthatom Kolozsvár második és harmadik legjobb csapatát is egymás ellen játszani. A Kolozsvári Egészség ellen játszott a KVSC B-csapata a Clujana-pályán, és bár a végeredmény gólnélküli döntetlen lett, a meccs elég izgalmasra sikeredett. A…Tükörszélsők a fertőzés ellen

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Shakespeare tilosban parkol (Man Utd – Leicester: 2-0)

Mourinho ezúttal nem leparkolta a buszt, hanem lepattintotta a rendszámtáblát, feltörte, kirámolta az értékesebb bőröndöket/tárgyakat, majd rátolatott egy trélerrel és elvontatta. A leicester egy korábbi önmagukhoz képest is nagyon passzív 4-4-1-1 formációval vágott neki a meccsnek, ezúttal a Vardy-Okazaki párossal az alakzat tetején. Mourinho az idén eddig standardnak számító 4-2-3-1-et…Shakespeare tilosban parkol (Man Utd – Leicester: 2-0)

Forrás: Guttmann átka

Egy rossz és egy jó üzlet: Horj helyett Boli, Bokila helyett Đoković

Az ember eltölt egy fél napot a kosárlabda Európa-bajnokságon, és mire hazaér, a CFR vezetése lerendez négy változást a keretben. Nagyon felpörgött az átigazolási időszak legvégére a klub (felkészül Gyömbér Norbert?), bár a logikát most sem mindig látjuk a változások mögött. Bokila távozása már erősen a levegőben lógott, Baldé érkezése és…Egy rossz és egy jó üzlet: Horj helyett Boli, Bokila helyett Đoković

Forrás: Kolozsvári Vasutas