Új fiú: Lü Juefeng

A kínaiak megkezdték a beszivárgást a KVSC-be, Tisztelt Asztaltársak. Igaz egyelőre csak egy játékos érkezik a keretbe: 吕悦枫 azaz Lü Juefeng, igen ravaszak ezek a kínaiaik. Túl sok mindent nem tudunk róla, de azt igen, hogy Talienben, azaz az egykori Port Arthur városában játszott. A szerkesztőségből azonban kizárólag Bogrács Huba járt…Új fiú: Lü Juefeng

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Barátságból is megvertük Medgyest

Töredelmesen bevallom, Tisztelt Asztaltársak, hogy néhány napja erősen hanyagolom a focit és ezzel együtt a KVSC-t. Beszippantott a kosár EB, nem mindennap láthatja testközelből Pau Gasolt és Hanga Ádámot az ember, ebből a szempontból szerencsés, hogy az év legfontosabb kolozsvári sporteseménye egybeesik a válogatott szünettel. De szerencsére KEG kartárs még…Barátságból is megvertük Medgyest

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Nosztalgikus teadélután a harmadosztályban

Talán a szotyi héjának meghitt ritmikus sercegése vagy a hátam mögött ülő, tisztességben megőszült szurkoló szakértő beköpései varázsolták szinte tökéletesre a péntek délutánt? Nem tudom már, Tisztelt Asztaltársak. Ki tudja miért, valami furcsa nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtam a KVSC második csapata és a Vidombáki Jövő harmadosztályú randevúján. Ráadásul a…Nosztalgikus teadélután a harmadosztályban

Forrás: Kolozsvári Vasutas

1022 / 105 + 71 / 2 = 41 / 0

Tisztelt Asztaltársak, aki közületek elsőként beírja kommentben a címben található egyenlet helyes értelmezését, az megajándékozzuk egy palackkal Bogrács Huba személyes gyűjteményéből. Könnyítésül annyit elárulunk, hogy a megfejtésnek köze van a szombat este történtekhez. Határidő: hétfő este 20 óra.1022 / 105 + 71 / 2 = 41 / 0

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Kiszáradás

Hatalmas hibát követtünk el, Tisztelt Asztaltársak, és ennek a csapat itta meg a levét. A teljes temesvári összeomlás mi bűnünk. Ugyanúgy vétkeztünk, mint a nyitófordulóban a Botoşani ellen, csak ezúttal már nem nyertünk bocsánatot, megtört a győzelmi sorozat. Szánjuk-bánjuk szörnyű tettünk, és ünnepélyesen megfogadjuk, hogy ilyen soha többé sosem fordul…Kiszáradás

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Kettős beharangozó egy valóban fontos és egy értelmetlen meccsről

Szombat este a Vasutas mindkét csapata pályára lép, de minket csak a temesvári mérkőzés érdekel. Az újjáélesztett CFR II bemutatkozását a Liga 3-ban annak ellenére is hanyagoljuk, hogy a szezont egy városi derbyvel kezdik az Arénában. És ennek megvannak az okai, még azon túl is, hogy a szombat esti meccs…Kettős beharangozó egy valóban fontos és egy értelmetlen meccsről

Forrás: Kolozsvári Vasutas

A barométer esőre állt, de Pet Rescue nem szereti a gólzáport

Kevés kiszámíthatóbb csapat van jelen pillanatban a Liga 1-ben, mint a CFR, a zsinórban hatodik győzelem forgatókönyve semmiben sem különbözött az előző öttől: két gól az első félidőben, minimálfoci és az eredmény tökéletes konzerválása a másodikban. Az időjárásra erősen hatással volt a Kolozsvári Magyar Napok zárógálájának programja, mire a főtéri…A barométer esőre állt, de Pet Rescue nem szereti a gólzáport

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Önkéntjelentkezők a pofonért?

Vasárnap este a Voluntari-t fogadjuk a Liga 1 hetedik fordulójában. Kiváló formánk dacára nem lesz egy sétagalopp: az Ilfov megyeiek nemhogy nem gólt lőni, jönnek, de szerintem futballozni sem nagyon fognak akarni. A kiscsapatok KVSC elleni találkozói mostanában a népszerű viccet juttatják eszembe, melynek csattanója a ,,Vadász, vadász…”. Teljesen mindegy hogy…Önkéntjelentkezők a pofonért?

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Biztató pre-season – július

A szégyenletes kiesés után nagyon gyorsan újra kellett gondolni a felkészülési programot, amit azért elég szépen megoldott a stáb, jó pár meccset sikerült leszervezni. És a végrehajtás is jól sikerült, kezd összeállni a csapat? A Kilmarnock elleni zártkapussal kezdtünk, 2-1-es győzelemmel, Windass és Miller góljaival, Dorrans itt lépett pályára először.…Biztató pre-season – július

Forrás: Oldfirm

Vörös kód: a trófearabló újra támad!

Bogrács Huba, a bérelhető alteregó éktelen ordibálásra tért magához egy ismerősnek tűnő szekrényben, sőt, az ott békésen alvó macskát is felismerni vélte. – Vörös kód! Még egyszer ismétlem: vörös kód! A trófearablók újra támadnak! – harsogta Ioniță Oaia*, a Nyájszellem (eredetiben: Gazetă Spirituală Pentru Oi – GSPO) című bukaresti sportnapilap…Vörös kód: a trófearabló újra támad!

Forrás: Kolozsvári Vasutas