És akkor elkezdjük a kupát is

Címvédőként a CFR nyitja a Román Kupa főtáblájának mérkőzéseit, viszont a korábbi éveknél jóval nehezebb ellenfelet kapott a 16 közé jutásért. A CSM Râmnicu Vâlcea ugyan jelenleg csak tizedik a Liga 2-ben, de a keretét elnézve felveszi a versenyt mondjuk a Chiajnával. Emiatt is van csapdahelyzetben Laci, hiszen óriási kockázat…És akkor elkezdjük a kupát is

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Egy pálya, két meccs, négy 11-es

Van valami mágikus kisugárzása az ovidiui pályának, amely rettentően rossz hatással van a Vasutas focistáira, és amely állandóan arra kényszeríti őket, hogy 11-est érően szabálytalankodnak a Viitorul játékosaival szemben. Tavaly még sikerült kettőt rúgni a hazaiak két büntetője előtt, idén utánuk csak egyet, azt is nagyon későn. Szó se róla,…Egy pálya, két meccs, négy 11-es

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Máris lezárul az alapszakasz első fele

Elrepült a csapat az ősz leghosszabb túrájára, egy hét alatt jön három idegenbeli meccs az Ovidiu–Râmnicu Vâlcea–Chiajna útvonalon. Az első ellenfél az a Viitorul lesz, amelyről lassacskán már nem is tudjuk eldönteni, hogy kinek neveli a játékosokat: a saját hasznára vagy Gigi Becalinak? Az ovidiui meccsel elérkeztünk az alapszakasz feléhez,…Máris lezárul az alapszakasz első fele

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Döcögős szezonkezdet – augusztus

1546 nap. Ennyi idő telt el az utolsó élvonalbeli meccs óta. Írhatnék itt mindenféle szívhez szóló dolgokat, hogy mennyi minden történhet ennyi idő alatt egy ember életében, de az biztos, hogy a Rangers szurkolók számára ez egy örökkévalóság volt. Megannyi szenvedéssel, bizonytalansággal és szépen lassan visszatérő reményekkel. Az elmúlt években…Döcögős szezonkezdet – augusztus

Forrás: Oldfirm

Új vezér született

Az ezúttal igazoltan hiányzó KEG cimbora (aki jelenleg éppen Bogrács Hubának szüreteli a jövő évi teleportálások üzemanyagát) foglalta össze a csapatot play-off helyre röpítő péntek esti mérkőzés lényegét: Filipe egyre nagyobb eséllyel indulhat a Xabi Alonso hasonmás versenyen. Egygólos győzelem is lehet sima siker, a Vasutas főleg Trombetta és Mandorlini olasz…Új vezér született

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Ahogy Fülig Jimmy mondaná: fojatása következik

Két hét szünet után újraindul az élet a mioritkus ligában is, éppen a Fellegváron. Az ellenfél az a CSM Poli Iaşi lesz, amely ellen Laci első kolozsvári ténykedésének búcsúmeccsét játszotta, és amely edzőváltás után próbál magára találni. Két volt Fradi-játékos csap össze először edzőként. Az elmúlt két hét a sebek…Ahogy Fülig Jimmy mondaná: fojatása következik

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Costeához megy látogatóba a Vasutas

Rutinos játékosokkal teletűzdelt, de eddig várakozáson alul szereplő csapatot fogott ki a CFR a Román Kupában: a CSM Râmnicu Vâlcea lesz az ellenfél október 25-27 között valamikor, idegenben. Kaphatunk volna könnyebbet is, főleg ha a Dinamo házon belüli meccsére gondolunk. Ahhoz képest, hogy évek óta próbál feljutni, egyelőre nem áll…Costeához megy látogatóba a Vasutas

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Mindjárt kupaellenfelet kapunk

Megvan a 18 alsóbb ligás csapat a Román Kupában, közülük kerül ki majd a CFR első idei ellenfele. Címvédőként kiemelt lesz a csapat, így ha a szövetség külön urnába rakja majd a másod- illetve harmadosztályú együtteseket, akkor az utóbbiak közül kapunk majd valakit. Idén a korábbiaknál több (8) erdélyi csapat…Mindjárt kupaellenfelet kapunk

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Hol vagytok ősi ellenségeink?

Már négy éve annak, hogy ősi ellenségünké vált a nagy múltú Manchester United magyar ajkú drukkerhadának Véresszájú Óvodás Elit Alakulata. Bizony, Tisztelt Asztaltársak ismételten elszörnyülködhetünk azon, hogy így repül az idő. Bmiky a minap emlékeztetett, hogy épp vasárnap, október 2-án volt az évfordulója. Hittétek volna? Luis Albertonak hála szép emlékek fűznek…Hol vagytok ősi ellenségeink?

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Október: a Kilimandzsáró hava

A válogatott-szünetet használjuk ki arra, hogy hírt adjunk a KVSC újabb csúcsra töréséről. Ezúttal fizikai csúcsról van szó, melynek neve: Kilimandzsáró. Írásban nem vetekedhetünk Ernest Hemingway A Kilimandzsáró hava című novellájának színvonalával. Az abból készült filmben szereplő Gregory Peck és Ava Gardner színészi alakításaival még kevésbé. Mindazonáltal örömteli kötelességünknek tartjuk,…Október: a Kilimandzsáró hava

Forrás: Kolozsvári Vasutas