Három gól és három pont

Egyet jobbal, egyet fejjel, egyet ballal. Tovább nőtt az immár kilenc meccses veretlenségi széria, egyre közelebb a play-off, pedig a játékoseladások után most sorozatos sérülések nehezítik Laci dolgát. Viszont a Vasutas megmutatta, mennyire hatástalan a vásárhelyi antifutball, ha az ellenfél szerzi meg a vezetést. Alexa mintha azzal a taktikával küldte…Három gól és három pont

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Csak ne ők rúgják az elsőt

Szeretünk Vásárhelyre meccsre járni. A stadionná pofozott Transil edzőpályának ugyan elég steril hangulata van, ám a Vasutas rendre jó eredményt ér el ott: az elmúlt hat évben csupán egyszer kapott ott ki. Ez az ASA pedig erőlködik, küszködik, de tulajdonképpen meg van pecsételve a sorsa, főleg a pénzügyi helyzete miatt.…Csak ne ők rúgják az elsőt

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Vissza a földre

Bekövetkezett amitől féltünk, két remek meccs után jött egy gyengébb, amelyen egy bunkerfocit játszó Medgyes meg tudta fékezni a Vasutas lendületét. A helyzetek így is megvoltak a győzelemhez (15-6 volt a lövések száma), de a fantázia, a döntő egyéni villanások ezúttal hiányoztak a játékból. Az első félidőben még próbált türelmesen…Vissza a földre

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Rus vagy Peteleu? Mureşan vagy Horj?

Négy nap alatt 6 pont és 7 rúgott gól, éllovast vert idegenben a csapat, mégis rohadtul nehéz meccs jön hétfő este. Nem is a Gaz Metantól félünk, hanem egyrészt az önelégültségtől, másrészt mert most aligha lesz félpályányi terület a kontrákra, a medgyesiek kőkeményen beállnak majd bekkelni a kapujuk elé. Egy…Rus vagy Peteleu? Mureşan vagy Horj?

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Mozgalmas előszezon – július

A kupadöntő elvesztése teljesen átírta a felkészülési időszakot, ugyanis emiatt nemcsak Európáról maradtunk le, hanem részt kellett venni az átalakított Ligakupa csoportkörében. Ez pont a pre-season közepén jelentett sok meccset gyors egymásutánban, ami Warburton szerint egyáltalán nem ideális. Ettől függetlenül hibátlanul teljesítette a csapat a kötelezőt, ám az első nehezebb…Mozgalmas előszezon – július

Forrás: Oldfirm

Történelemírás

67 év, 10 hónap és 15 nap – ennyi idő telt azóta, hogy a CFR utoljára legyőzte idegenben a Steauát. 4-1-re. 1948 november 7. Silviu Avram – Nagy István, Kiss János, Iacob Felecan – Demeter György, Kovács István (igen, ő!!!) – Vasile Costea, Ion Candrea, Bokor Ernő, Bálint István, Gavrilă…Történelemírás

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Juhvadászat újratöltve

Változnak az idők, Tisztelt Asztaltársak, és az idővel változunk mi is. Sokan közületek biztosan emlékeznek még a megboldogult népsportos korszak heves vérmérsékletű beharangozóira, amikor még az volt a jelszavunk, hogy ¡No pasarán! (Nem fognak átjutni!) vagy Rohamra fellegvári vitézek! Az elvetemült optimizmus időszakát éltük akkor, az évszakok változásának magától értetődő természetességével…Juhvadászat újratöltve

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Csillagos ötös mesterhármassal

Ritka elégedett vigyorral sétálhattunk végig szombat este a Gépész utcán, Tisztelt Asztaltársak. Öt gombóc fagylaltból is sok, ráadásul régi nagy kedvencünket, Bornescut, kényeztette velük a csapat. Ebben Bud járt az élen, aki egy klasszikus mesterhármassal állt nemes bosszút a meglehetősen nagypofájú és enyhén pszichopata alkatú hálóőr legendás ámokfutásáért. A vendég Voluntari…Csillagos ötös mesterhármassal

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Veteránokkal jön Voluntari

Újabb hazai meccs lesz szombat este, amely a sorminta (győzelem–döntetlen–győzelem–döntetlen) szerint három pontot ígér. Ránk is férne, ideje elindulni felfele a tabellán, főleg, hogy utána a juhoknál játszik a Vasutas. A nagynevű öregfiúkat előszeretettel gyűjtögető Voluntari-t viszont fel lehet őrölni. Eljött végre az a meccs is, amelyen Păun már nem…Veteránokkal jön Voluntari

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Bogrács Huba szolgálati közleménye

Többen érdeklődtetek, Tisztelt Asztaltársak, hogy mi a helyzet a titokzatos dubaji látogatónkkal, meg mit tud Bogrács Huba a lehetséges befektetőkkel zajló legújabb tárgyalásokról. Ezért aztán el is szalajtottuk őt az Egyesült Arab Emírátusokba, hogy nézzen már körül. Az eredmény sajnos lehangoló: nyoma sincs az elmúlt három hónapban az emírek hazájából…Bogrács Huba szolgálati közleménye

Forrás: Kolozsvári Vasutas