A csapat kibekkelte Mureşan ámokfutását

Egy hónap alatt másodszor játszott gólnélküli döntetlent a Fellegváron  a Vasutas és a Craiova, de ez most nagyon más volt mint a Ligakupa. Hetven percnyi emberhátrány miatt ugyanis ezúttal  szinte minden a védelemről szólt, a csapat nagyot küzdve, de túlságosan kockázatkerülő játékkal szerzett egy pontot. Mureşan kiállításáig a CFR a védelem…A csapat kibekkelte Mureşan ámokfutását

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Az átmenet első meccse

Az eredménynél is nagyobb kérdés, hogy szombat este a Craiova ellen milyen mértékben kapnak szerepet az új igazolások? Lacinak ugyanis most egyszerre kell csapatot építenie és pontokat szereznie, nem könyű feladat, ráadásul a Craiovát már láttuk egyszer idén a Fellegváron, kellemetlen ellenfél. A CSU pillanatnyilag harmadik, de ezt inkább hazai…Az átmenet első meccse

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Továbbfetrengte magát az ASA

A CFR akart focizni, a mérkőzés egy jó részében egész pofás játékot tolt, de a Ligakupa elődöntőjébe a mérkőzés javát a földön fekve jajgató vásárhelyiek jutottak. Dan Alexa amilyen sportszerűtlen játékos volt, edzőként is éppolyan undorító futballt hozott a Fellegvárra, és a 11-esek lutrijánál most szerencséje is volt. Az elmúlt…Továbbfetrengte magát az ASA

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Új fiú: Tomislav Šorša

Nagyon ráállt az elmúlt két évben a horvát vonalra a klub, Jakolis, Jazvic és Gomelt után most egy eszéki jobbszélső (jobb oldali középpályás) érkezett, közel 200 első osztályú meccsel a háta mögött. Jakolis tehát pótolva, most már csak egy-két csatár kéne még, pletykák vannak, de várjuk a hivatalos bejelentést.  Tomislav…Új fiú: Tomislav Šorša

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Omrani nincs, Gomelt újra van

Billel Omrani esete jó indok arra, miért csak a klub hivatalos bejelentése után ismertessük a Tisztelt Asztaltársasággal a Vasutas új játékosait. A marseille-i csatár ugyanis tényleg járt a Fellegváron, csak éppen az edzésen mutatott képességei és a fizetési igényei között volt Mariana-árok mélységű szakadék, így végül mégsem kötetett meg a…Omrani nincs, Gomelt újra van

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Új fiú: Billel Omrani

Marseille-ből pótolta a klub a héten elvesztett támadókat, a 23 éves Billel Omrani eddig egyetlen kölcsönszezont leszámítva mindvégig az Olympique játékosa volt, bár a Ligue 1-ben csak hat meccset kapott. A francia utánpótlás-válogatottakat végigjárta a 187 centis csatár, az algériai U20-as együttesek viszont nemet mondott 2013-ban. Sportos családból szármatik, a…Új fiú: Billel Omrani

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Túlélési stratégia: három húzóember ment, két ifi jött

Nem az a szokatlan, hogy egy nyári átigazolási időszakban elveszít négy jó játékost a csapat, hanem hogy mindezt alig 24 óra leforgása alatt. Persze a transzferidőszak végén mindenütt ezerszeresen felpörögnek az események, és igazából az volt a meglepő, hogy a klubvezetés az utolsó pillanatig kivárt értékei piacra dobásával. Szurkolói szemmel…Túlélési stratégia: három húzóember ment, két ifi jött

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Búcsú Mordor neveltjétől

Davide Petrucci, a talján sötét lovag elhagyott minket, Tisztelt Asztaltársak. Mordor neveltje janicsárnak állt, immár török földön kapja következő zsoldját. Ahogy a költő is mondta: “bár fölül a gálya, s alul víznek árja, azért a pénz az úr”. Vagy nem pont így mondta? Meglehet, de ez most mindegy is. Bevallom,…Búcsú Mordor neveltjétől

Forrás: Kolozsvári Vasutas

(Be)feje(ze)tlenek döntetlene

A bajnoki címvédő Astra knockoutolása után minimum bizarr, hogy a sereghajtóval szemben adott pillanatban még a döntetlen is veszélyben forgott. Higgyék el a Tisztelt Asztaltársak, hogy még a lelátón ülve is úgy éreztük: valami furán összevágott filmet nézünk, nem élő sporteseményt. És ezen még a srácok trikóin feltűnő új mezszponzor…(Be)feje(ze)tlenek döntetlene

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Most már idegenben is kéne nyerni

Ha létezik „kötelező idegenbeli győzelem” az idei szezonban, akkor a szombat esti temesvári meccs az egyik. (A másik a vásárhelyi lesz.) Ha komolyan gondolja a csapat az első hat közé kerülést, akkor egyszerűen nem veszíthet pontot az ACS Poli és az ASA ellen. Még akkor sem, ha az ötödik fordulóban…Most már idegenben is kéne nyerni

Forrás: Kolozsvári Vasutas