Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!

A csodás finálé Egy, talán két tízperces időszakot leszámítva végig kontrollált meccset gyűrkőztünk végig tegnap este, és amikor már-már elhitte az ember, hogy a meddő mezőnyfölényen túl sajna más ma itt nem lesz, jött két fejes, Eppel meg Baráth, és mindkettő számunkra jól sült el. A Vasas pedig mindeközben lehetetlenmód…Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!

Forrás: Csakblog

Megint Sopron – de mégis mennyire más hangulatban

Csakblog on tour #Sopron – itt még tét nélkül, tavaly nyáron (Fotó: Babar-1909foto.hu) Legutóbb nyáron rándultunk le a Civitas Fidelissimába (majd a töriszakosok kijavítanak, ha rosszul írtam), és akkor egy szokásos megfáradt, szürke idényre készültünk lélekben. Azóta ez a szezon minden lett, csak szürke nem, így a jól megszokott punnyadt…Megint Sopron – de mégis mennyire más hangulatban

Forrás: Csakblog

Micsoda abszurditásra leltünk az NB I. idei versenykiírásában, el se hinnéd

8. A bajnokság helyezéseinek eldöntése A) A bajnokság során lejátszott bajnoki mérkőzések eredményei döntik el a bajnokság végső sorrendjét. NB I. 6 2016-2017. B) A mérkőzés győztes csapata 3 pontot, döntetlen eredmény esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén a csapat nem kap pontot. C) A bajnokság első helyezett…Micsoda abszurditásra leltünk az NB I. idei versenykiírásában, el se hinnéd

Forrás: Csakblog

Új időpontja, és végre helyszíne is van a Diósgyőr-Kispestnek

A mai napon hivatalosan is eldőlt, hogy jövő héten kedden, 18 órától rendezik meg a DVTK – Budapest Honvéd mérkőzést az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. Várjuk szurkolóinkat szeretettel! – jelent meg a Diósgyőr honlapján, háromnegyed három magasságában. Képernyőkép: MLSZ/adatbank Az MLSZ…Új időpontja, és végre helyszíne is van a Diósgyőr-Kispestnek

Forrás: Csakblog

Az megvolt, hogy milyen sokba fáj a tévéközvetítés?

Nagyon sok pénz // 19 milliárd forintot fizet a köztévé öt évre az MLSZ-nek a mindenféle bajnokságok és kupák közvetítési jogaiért, de tulajdonképpen az NB I-ért (2021-ig) (via Magyar Nemzet) Az évi 3,8 milliárd forintra rúgó zsozsót akár lehet úgy is nevezni, hogy burkolt állami támogatás, mert ha csak az NB I-re…Az megvolt, hogy milyen sokba fáj a tévéközvetítés?

Forrás: Csakblog

Én tényleg kezdem feladni :(

http://mikro.cikoria.net/post/159191020904/a-tökéletesség-prófétája-puskás-ferenc-labdarúgó https://assets.tumblr.com/post.js Tudom, tudom, hogy most ezt tolom, és nem azt, hogy másodikak vagyunk, egy pontra a Videotontól, mennyire kurvajó az élet, de bocsi, valahogy mindent és mindig képesek elcseszni, főleg az ún. emlékezetpolitikát. Sebaj, majd ha nem lesznek egyáltalán egyetemek Magyarországon, akkor a Buta Nép végre megtanulja: Puskás világ…Én tényleg kezdem feladni 🙁

Forrás: Csakblog

Számomra még mindig a hétvége legnagyobb kérdése, hogy

Gazsó István on Twitter Sem a Puskás-ügyi nagykövet, sem az őt kinevező CR2 nincs itt a #Puskas90 megünneplésén. Sebaj, majd elmúlnak. #csakakispest //cdn.embedly.com/widgets/platform.js Biztos, ami biztos, írtam a KüKümnek egy levelet, hogy miért nem, és milyen egyéb programokon tervez megjelenni a diplomata útlevelével, hogy képviselje Puskás és a magyar futball…Számomra még mindig a hétvége legnagyobb kérdése, hogy

Forrás: Csakblog

A tavasz legszebb pillanata*

Ötször játszottunk ebben a szezonban a Fradival (3 bajnoki, 2 MK), és a zöldek mindahányszor botrányos formában próbálkoztak ellenünk, hogy aztán hol a mi kishitűségünk/balf.szságunk, hol a játékvezetés, hol a hosszabb kispad mégis mindig FTC-sikert hozzon, mint valami axióma. Ez négyből négyszer igaz is volt, ötödszörre azonban már nem bírták…A tavasz legszebb pillanata*

Forrás: Csakblog

A Fradi alatt inkább itt kommenteljetek, mint a puskásos posztnál

Ahogy látom, különösebb beharang most nem lesz a Fradi ellen, mert minek. Max a kérdések: Ötből öt a Fradinak, vagy végre behúzunk egyet idén? Puskás kilencvenedik szülinapja alkalmából vajon a Puskás-ügyi nagykövet úr kilátogat Puskás egyetlen magyar klubjának stadionjába, ahol egész véletlenül NB I-es meccset rendeznek? Vagy annyira nem nagykövet?…A Fradi alatt inkább itt kommenteljetek, mint a puskásos posztnál

Forrás: Csakblog

Annyira nem lehet már mit írni Öcsiről, hogy meg sem próbáltuk szülinapja alkalmából

Ma lenne 90 éves Öcsibácsi. Bevallom, halvány fogalmam sem volt még szombat reggel sem, pedig egész héten ezen járt az agyam, hogy hogyan nyúljak a témához? Mi az amit még nem írtak le Puskásról? Melóban megoldottam egy amerikai kutatás elemezgetésével, amiből kiderül, hogy valóban a leghíresebb magyarról beszélhetünk személyében, azonban egy kispesti…Annyira nem lehet már mit írni Öcsiről, hogy meg sem próbáltuk szülinapja alkalmából

Forrás: Csakblog