Nem fogom Rossira kenni, mert annál sokkal gyengébbek voltunk

Így néz ki 1131 néző Mondom a lényeget: Nagy Gerit kihagyni bődületes hiba volt, Rossi tehát kockáztatott, amivel nem csak minket lepett meg, hanem félő, már az elején elbukta a meccset. Nagyon sok, ha ketten is hiányozna a jó kapus/Bobál/Kamber/Nagy Geri/formában lévő csatár tengelyből a tavaszi Kispestben. Horváth hozta a kellőt, bravúrja…Nem fogom Rossira kenni, mert annál sokkal gyengébbek voltunk

Forrás: Csakblog

Legalább nem Dunaújvárosban rendezik (bár még csak reggel 9 van, simán lehet, hogy addig módosul)

kezdés // 15:45 @ Megyeri út. A meccset az M4 közvetíti (vajon melyik csapatot hitték Fradinak a kettőből?) történelem // a 200. vagy 201. meccsünket játsszuk egymás ellen. A különbség egy 1915-ös hadibajnoki, amit az Újpest belevesz a statisztikába, viszont mi (és a nela) nem, mert az nem volt teljes…Legalább nem Dunaújvárosban rendezik (bár még csak reggel 9 van, simán lehet, hogy addig módosul)

Forrás: Csakblog

Amikor már az a para, hogy a 20 éves Bobál kihagy egy meccset, akkor valami működni látszik

eltiltott az Újpest ellen // Bobál beszedte az ötödik sárgáját szombaton, így egy meccset kihagy. (Vélhetően ez azzal jár, hogy Gazdag végig a pályán lesz az U20-as pénz miatt, és hátul a Botka, Lovric, Kamber, Baráth, Szilágyi ötös kezd.) érdekesség, hogy Bobál a negyedik sárgáját még a 13. fordulóban kapta,…Amikor már az a para, hogy a 20 éves Bobál kihagy egy meccset, akkor valami működni látszik

Forrás: Csakblog

Napikispest 2016.04.05.

szolgálunk és védünk // Egy iszonyatosan korrekt közleményt adott ki az újpesti rendőrkapitányság a szerdai meccsel kapcsolatosan. Fura, mert az elmúlt években nem voltunk hozzászokva, hogy a rendőrség rendőrségként viselkedjen, és ne a szerepkörén túllépve, valamiféle szabályozó hatóságként. “a szervezetten utazó szurkolók kísérését tervezzük” – vagyis nincs kötelező marhavagon, hanem…Napikispest 2016.04.05.

Forrás: Csakblog

Mindeközben Marco egy elég kemény témában írta be magát a klubtörténelembe

Ha hinni lehet a nela.hu futballstatisztikai oldalnak, akkor Marco Rossi két hete, a Paks ellen átvette az ötödik helyet a bajnoki mérkőzéseken kispadon ülő edzőink sorában. Az élmezőny így néz ki: id. Puskás Ferenc // 348 mérkőzés Tichy Lajos // 195 Komora Imre // 164 Kalmár Jenő // 125 Rossi…Mindeközben Marco egy elég kemény témában írta be magát a klubtörténelembe

Forrás: Csakblog

Még egy klip, amit Puskás 89. születésnapjára időzítettek

Március 31. volt a premier, azonban valahogy elkallódott nálunk a link. Most viszont előkerült, tehát gyorsan kitesszük, hogy még egyszer ne forduljon elő. (1500 megnézés körül áll a Youtubeon, szóval nem maradhattunk le vészesen a hírversenyben.) Lehet dönteni, Földvári Gergely (ez ↑↑↑) vagy a Stukker dala tetszik jobban?Még egy klip, amit Puskás 89. születésnapjára időzítettek

Forrás: Csakblog

Most mindennél jobban bízok a közösség erejében

Nincs kedve valakinek összefoglalni a tegnapi meccset szövegesen? Bevallom, én egy cseppet többet ittam, mint azt szoktuk volt meccs előtt, ami azzal járt, hogy bár még csak bódult sem volt az ember, inkább átbeszélgette a teljes első félidőt, ami ennek következtében úgy elrepült, mint ebben a bajnokságban egyik sem. Ráadásul ugye…Most mindennél jobban bízok a közösség erejében

Forrás: Csakblog