Elindulunk felfele vagy jön a harmadik szezonbeli Vasas-égés? Beharang, kibeszélő.

Kátyúba hajtás lesz a vége vagy rekordidős célba érés? Este 8-ra meglesz a válasz. A címbeli kérdés több, mint adekvát: a múlt heti Fradiverés örömhullámai még mindig nyaldossák kispesti lelkeinket, és én is szívesen átélnék még sok olyan hétfőt, mint a mostani volt, amikor a megelőző péntek harsány kurzusfradista kollegáit…Elindulunk felfele vagy jön a harmadik szezonbeli Vasas-égés? Beharang, kibeszélő.

Forrás: Csakblog

Még egyszer a Fradi elleni nézőszámról

Bede Márton és George F. Hemingway is nyilatkozott az RTL Klub Fókusz című műsorának a ma délelőtt, a 444-en megjelent nézőszámlálós cikk kapcsán, amelyben a hétvégére hivatalosan bemondott 4460 és a megszámolt 2162 közötti különbségre próbálnak magyarázatot adni. Jelen állapot szerint a Bozsikba 8562 jegyet lehetne legfeljebb kiadni, de mivel…Még egyszer a Fradi elleni nézőszámról

Forrás: Csakblog

Feltettük a minket foglalkoztató kérdéseket az MTK-nak

1. A hatályos Versenyszabályzat 1/2016 ELN-164/2015 (06.01.) 23.§ (1) g) pontja szerint pályamódosítási kérelmet legfeljebb 15 nappal az adott mérkőzés kezdete előtt lehet kérvényezni a szövetségnél és az érintett másik klubnál. Ez megtörtént? 2. Amennyiben ugyanezen pont vis maior részére hivatkoznak, úgy milyen vis maior helyzet állt elő az Illovszki…Feltettük a minket foglalkoztató kérdéseket az MTK-nak

Forrás: Csakblog

Bréking!!! Dunaújvárosban lesz szerdán az MTK-Honvéd

Két meccs Dunaújvárosban Klubunk, az Új Hidegkuti Nándor Stadion építése miatt, a Fáy utcában rendezi a hazai mérkőzéseit a 2015/16-os bajnoki szezonban. A Vasas stadion pályája, a két csapat bajnoki- és kupamérkőzései miatt, nagyfokú terhelésnek van kitéve, 2015 augusztusa óta. A magyar… Szeretnénk gratulálni minden érintettnek, aki ehhez a durván…Bréking!!! Dunaújvárosban lesz szerdán az MTK-Honvéd

Forrás: Csakblog

Akkor szerdán Dunaújváros?

Premisszák // a Fáy utca talaja // rossz, nem elégedett vele az MTK. a Fáy utca kihasználtsága // két csapat is ott rendezi a hazai meccseit, és a feltorlódott tavasz miatt igen nagy a gyepszőnyeg igénybevétele, ráadásul a pletyik szerint azzal sem számoltak, amit évek óta lehet tudni: a koratavasz Budapesten…Akkor szerdán Dunaújváros?

Forrás: Csakblog

Napikispest 2016.03.04.

nézőszámlálás // a 444 megszámolta az előző fordulóban, hogy mennyi az annyi, és bár erősen fogalmaz (hazugságnak nevezi), azért valahol igaza van, hogy a láthatóan inkább 2000, az nagyon nem 4000. persze nálunk könnyen lehet, hogy a vendégbe és a hazai vendégbe jóval több jegy ment el, mint akik végül kijöttek,…Napikispest 2016.03.04.

Forrás: Csakblog

Ilyen remek munkát végez mindannyiunk szeretett labdarúgó szövetsége

Jövő szerdán (március 9-én) mégsem lesz tévés meccs a hatkor kezdődő Diósgyőr-Videoton, mert az okos versenybizottság mindent figyelembe vett, csak azt nem, hogy aznap BL-nap van, és ilyenkor az UEFA előírásai miatt nem lehet mást közvetíteni. Egyelőre úgy tűnik, legalább a meccset megtartják, viszont minden más furcsaságra érdemes felkészülni, biztos, ami biztos, túl…Ilyen remek munkát végez mindannyiunk szeretett labdarúgó szövetsége

Forrás: Csakblog

Gondoltátok volna, hogy a magyar válogatott

a FIFA legfrissebb világranglistáját alapul véve, a második legerősebb csoportba került az Eb-n? átlag D Spanyolország3 Törökország20 Csehország25 Horvátország18 16,5 F Portugália7 Izland38 Magyarország19 Ausztria10 18,5 B Anglia9 Wales17 Szlovákia26 Oroszország23 18,75 E Belgium1 Írország29 Svédország34 Olaszország14 19,5 A Franciaország24 Albánia35 Románia16 Svájc12 21,75 C Németország4 Észak-Írország28 Lengyelország31 Ukrajna27 22,5…Gondoltátok volna, hogy a magyar válogatott

Forrás: Csakblog

Napikispest 2016.03.03.

bíróküldés // A Vasas ellen szombaton Karakó Ferenc fúj majd. Segítői, akinek nem adnak sípot: Ring György (t1), Georgiou Theodoros (t2), Iványi Zoltán (a1), Nagy Róbert (a2), Kóbor Péter (tart.). Karakó vs Kispest // 2015.12.05. Felcsút-Honvéd 0-3 // 2015.05.16. Honvéd-Videoton 1-1 teljes mérlege //  játékvezetőként // 1 győzelem, 1 döntetlen alapvonali…Napikispest 2016.03.03.

Forrás: Csakblog

Ha legalább hatan éltek együtt, akkor az egyikőtök tuti fradista, egy másikotok meg kínai

Orosz Pál azt mondta egy konferencián, hogy öt év alatt másfélszeresére, 1.030.000-ről 1.680.000-re nőtt a fradisták szám az országban. Vagyis az összlakosság hét százaléka az elmúlt öt évben ébredt rá, hogy benne is Fradi-szív dobog. De az is lehet, hogy az összes újszülött (ez évi átlagban 90.000 főt jelent) már eleve…Ha legalább hatan éltek együtt, akkor az egyikőtök tuti fradista, egy másikotok meg kínai

Forrás: Csakblog