Forrás: Cosa Nostra
Cosa Nostra kategória bejegyzései
Kellene az a pozitív töltés is // Benevento-Milan 2-2
Már mint úgy, hogy eddig a negatív a negatívval baromi jól elpasszol, és mást nem is vonz magához: nyilván naivitás lett volna az, hogy gólfesztivált rendezünk, de most kellene megint összerántani az öltözőt. Viszont nem nagyon látjuk, ezt ki teszi meg. Papíron persze arról szólt az egész, hogy a nullpontos…Kellene az a pozitív töltés is // Benevento-Milan 2-2
Forrás: Cosa Nostra
Kidörzsöljük a csipát // Benevento – Milan
Becsukott szemmel elaludtunk a hullámvasúton, tulajdonképpen tök jó, hogy oldalba bökött valaki, hogy látott már ennél hasznosabb gondolatot is. Jön a földön fekvő és a sánta csatája. Gattuso bizonyára több annál, mint amit első blikkre gondol róla mindenki: aligha nem azért ennél jóval többet képvisel, mint sem egy embert, aki…Kidörzsöljük a csipát // Benevento – Milan
Forrás: Cosa Nostra
Valamit lépni kellett
Talán akkor jött, amikor a legkevésbé számítottunk rá, de véget ért a Montella-Milan házasság. Hiba lenne állítani, hogy minden rendben volt, de arra a pontra jutottunk, amikor ebben a helyzetben jó döntés született – vagy talán még egy kicsit túlzottan is későn reagált a klub, de semmiképp sem lett tisztább…Valamit lépni kellett
Forrás: Cosa Nostra
Egy kellemes párosítás # Milan v Torino
Kedves Olvasók, úgy volt, hogy kipróbáljuk, hátha csak azon múlik a csapat rossz formája, hogy mindig írunk harangot. De aztán megláttuk a tipszmixen a Toro 4.6-as szorzóját, ezt pedig sajnos nem tudjuk kihagyni, elnézést mindenkitől, de ez egy szegény szerkesztőség, itt minden forintnak megvan a maga helye, főleg így hó…Egy kellemes párosítás # Milan v Torino
Forrás: Cosa Nostra
Fel kellene vállalni az arcot
Ez mondjuk úgy elég fontos dolog az életben, de a Milannak sem ártana, ha sikerülne valamit mutatni abból, ami jellemezheti a társaságot. Merthogy eddig ez maximálisan az ötlettelenség és a sablonosság, vegyítve egy nem elhanyagolható mértékű szenvedéssel. Lassan decembert írunk, szóval a nyári dolgokkal már nem igazán ildomos takarózni, még…Fel kellene vállalni az arcot
Forrás: Cosa Nostra
Ártányok # Napoli 2-1 Milan
Nem történt semmi váratlan, simán kikaptunk, hiába a szorosnak tűnő eredmény. Nagyon hosszú volt ez a meccs, kár volt ilyen sokáig nyújtani. Az elejétől kezdve mindenki tudta, ki fog itt nyerni, a Napoli ne tudott annyira beleszarni, hogy ne lőjön két – lesgyanús – gólt, mi pedig akkora szerencsétlenségek voltunk, hogy a…Ártányok # Napoli 2-1 Milan
Forrás: Cosa Nostra
Ez annyira nem hiányzik # Napoli v Milan
Kedves Olvasók, a válogatott-szünet után újra nyomon követhetjük kedvenc csapatunk hőstetteit az A ligában. Mostanában nem halmozzuk a hőstetteket, ritka, ha nem sikerül alulmúlni a várakozásokat. A Nápolyt a legutóbbi 12 meccsen 1 (egy) alkalommal sikerült legyőzni, ez szerintem relatíve ritka alkalomnak tekinthető. A mostanit fellépést negatív felhangjait csak tetézi…Ez annyira nem hiányzik # Napoli v Milan
Forrás: Cosa Nostra
A határok határán // Sassuolo – Milan
Volt ez a szerencsétlen athéni meccs, amiből csak akkor jöttünk volna ki rosszabbul, ha valahogy bekaparnak egy gólt a görögök. A kérdés továbbra is ott van: mi fér bele a vezetőség számára, előfordulhat-e, hogy egy Milan eredménykényszer nélkül futballozzon? Lassan megérkezünk a szezon azon szakaszába, amikor bármennyire is kezd hűlni…A határok határán // Sassuolo – Milan
Forrás: Cosa Nostra
Önfegyelem // AEK – Milan
Történt, ami történt, de megy tovább a rocknroll, Athénban már újra azt kellene mutatni, hogy nem csúsztunk el teljesen, csak éppen összekaparjuk magunkat. Annyiból nem biztos, hogy az edzőváltás jelentené a problémáink megoldását, hogy ugyanúgy szüksége lenne minimális időre, mire összemelegszik kicsit a légkörrel: na most ez az, amiből nekünk…Önfegyelem // AEK – Milan
Forrás: Cosa Nostra