Pont kellett egy felmosórongy # Lazio 4-1 Milan

Nyomtunk egy klasszik viledát Urak, maga a vereség egyáltalán nem meglepő, azon viszont szabad, és talán meg is kell hökkenni, hogy ennyire erkölcstelenül szélesre vettük a terpeszt. Mindennemű statisztikai alapon nyugvó kimosdatás okafogyott: az eredmény teljesen reális, kiütött minket a Lazio és szevasz. Az elején még nem látszott, hogy ekkora…Pont kellett egy felmosórongy # Lazio 4-1 Milan

Forrás: Cosa Nostra

S a beleidnek tekenyőt hoztál-e? # Lazio v Milan

Úgy volt, hogy az lesz a cím, hogy “Kati és a Kerek Perec”, de aztán meggondoltam magam. Találtam ezt az állítólagos székely mondást helyette. Szerintem a nagy hidegek előtt ennyi is megteszi, egyelőre. Aztán meglátjuk. Ugye ez lenne az a meccs, az első komoly csörte, amely erőpróbának számít, az első…S a beleidnek tekenyőt hoztál-e? # Lazio v Milan

Forrás: Cosa Nostra

Készülgetünk, alakulgatunk # Milan 2-1 Cagliari

Kedves Olvasók, a lehető legjobban sült el a “nyári szezon” utolsó meccse, ugyanis hazai pályán le tudtuk gyűrni 2-1-re a szárdokat. Nem győztünk nagyon, nem is játszottunk különösebben jól,  még azt se mondhatnánk, hogy különösképpen magabiztosra sikeredett ez a győzelem. Valóban, az egyébként masszív alsóházi Cagliari végig meccsben tudott lenni velünk,…Készülgetünk, alakulgatunk # Milan 2-1 Cagliari

Forrás: Cosa Nostra

°2 Giornata: Milan-Cagliari – Vidám kezdet

A Cagliari ellen folytatjuk az eddig egész vidáman induló szezonunkat, remélhetőleg hasonlóan simán, mint az eddigi első három meccsen. A Cagliari sem a legacélosabb, ami tökéletes így, hogy a keretnek még szoknia kell egymást. Elég szerencsésen alakult a sorsolás azzal, hogy a szezont viszonylag egyszerűbb meccsekkel nyitjuk, ha már le…°2 Giornata: Milan-Cagliari – Vidám kezdet

Forrás: Cosa Nostra

Mélyek leszünk // Skhendija – Milan 0-1

Igazán nagy meglepetés nem ért minket Macedóniában, és önmagában már ettől a ténytől teljesen elégedettek lehetünk. Jöhet a csoportkör, kicsit még a szárdok előtt Európázunk. Az iksszel sem lett volna alapvetően semmi gond: mi kezdtünk a legkorábban, mind felkészülést, mind meccseket tekintve, és nyilván egy ilyen csapatnál egy ilyen nyár…Mélyek leszünk // Skhendija – Milan 0-1

Forrás: Cosa Nostra

Mögé, elé # Skendija i Crotone

Kedves Barátaink, idő híján egy hibrid öfi-behari poszttal szeretnénk kedveskedni Nektek. Adná a Jóisten, hogy több időnk legyen, és meg tudjunk mindent szépen és jól csinálni, ahogyan annak a rendje meg a módja, de hát sajnos van az úgy, hogy örülsz, ha még napszállat előtt ki tudsz kecmeregni a zalai…Mögé, elé # Skendija i Crotone

Forrás: Cosa Nostra

Príma is meg teszt is // Crotone-Milan

Nem akar ám trend lenni, de egy nappal a bajnoki rajt előtt mindössze néhány említés erejéig térünk vissza a csütörtöki hatosra – hiszen nagyjából bármi más eredmény után kicsit ráncoltuk volna a szemöldökünket. Indulhat az öldöklő harc a BL-ért, vasárnap elindulunk egy olyan úton, amin ki tudja, ki és mennyien,…Príma is meg teszt is // Crotone-Milan

Forrás: Cosa Nostra

Gyertek, albánok! # Milan v Skendija

Kedves Olvasóközönség, folytatjuk menetelésünket az Európa Ligában, holnap esti ellenfelünk a tavalyi macedón ezüstérmes, a tetovói illetőségű Skendija lesz. A tét a roppant impozáns, 64 kiváló csapatot felvonultató ún. főtáblára kerülés. Ez igazából csak annyit jelent, hogy onnantól nem egyenes kieséses rendszer van, hanem négyfős csoportokba sorolják a csapatokat, és…Gyertek, albánok! # Milan v Skendija

Forrás: Cosa Nostra

Chinese Milan Finances # Bevezető kurzus

Kedves Olvasóközönség! Mintha egy picit le lenne ülve a blog, nem?! A Múzsa belőlünk, regisztrált egyéni vállalkozóból egy kissé kiábrándult. Ha minket nem is, Zoltán barátunkat alaposan körbecsókolta a Drága. Az alábbiakban eme csókok átlényegülését, egy varázslatosan jó vendégposztot olvashattok pénzügyi kérdésekről. Alapmű, ki lesz kérdezve! Zoltánnal egyébként ugyanazon a karon végeztünk,…Chinese Milan Finances # Bevezető kurzus

Forrás: Cosa Nostra

Milan-Craiova – Európára fel

Amíg más csapatok tengerentúli tornákon bohóckodnak, mi már éles meccsen láthatjuk hogyan alakul az új Milan. Az új igazolások egy része megmutathatja, miért is hozták, a régi arcok pedig megmutathatják, miért ne adják el őket. Montella csak annyit kért fiaitól, hogy élvezzék a meccset. Ha minden jól megy, nem sokáig…Milan-Craiova – Európára fel

Forrás: Cosa Nostra