Egy picit megkésve, de azért csak összefoglaljuk a vasárnap esti legendás mérkőzést. Talán van olyan, aki tudja, milyen posztra számíthat hajtás után, úgyhogy gyorsan levonom a konzekvenciákat még itt a bevezetőben. Két napja egy harcos, magához képest összeszedett, egészséges mentalitású, ámde fájdalmasan korlátozott képességű Milant láthatott a nagyérdemű. A vége felé izgulva figyeltem, hogy mennyi idő van még hátra, szurkolható volt a csapat. Viszont ebben ennyi volt, ez a csapat erre képes. Látszott. Mákkal persze lehetett volna 1-0 vagy 2-1, az összkép viszont ettől még ugyanez maradt volna. Hétvégén Madonnina, addig meg egy kis diagramgyűjtemény.
0 Ennyi bölcsességfoga van Pippónak.
1 Ennyi Muntarinak. De az legalább jó hosszú, és hátrafelé nő.
2 Ennyi kereke van Cercinek.
3 Ennyi nekem, hogy nem volt ennél jobb dolgom.
4 Ennyi Columbo kocsijának.
5 Vajon tart magánál pótkereket a hadnagy?
6 Ennyiszer vezette Cerci emberbe a labdát.
7 Ennyiszer tört már el a bokája Van Gingsengnek. A t9 szótár is humorizál.
8 Ennyi kiló amfetaminra az egész keretet elcserélném.
9 Ennyi kiskecskét kéne levágni ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű szőrzet álljon rendelkezésre Alex hajpótlásához.
10 Ellopták a Hondámat.
11 Mexes ennyiszer adja elő Zrínyit meccsenként.
12 Ennyit Palettáéhoz.
13 liter alvadt vér a padlón.
14 Poli ennyiszer vett levegőt az egész meccsen.
15 Ennyi ló után kötném Mesbahot.
16 Ennyi oldalpassz kell, hogy 7 métert előrejussunk.
17 Ennyiszer kaptunk már ki Mancini aktuális csapatától.
18 Menez átlagosan ennyi métert vezeti keresztbe ahelyett, hogy passzolna.
19 Az egyik.
20 A másik.
30 Ennyi centit tévedett Suso.
40 szurkoló volt kint a San Siróban.
50 öltéssel varrták össze Destro Acchillesét.
80 D
100 A Sampdoria ára. Tisztes vidéki kúria halastóval.
500 Berlusconi, fizessed be a villanyszámlát!
1000 A Milan ára. Jacko Neverlandja a Vörös Hadsereg 23. lovashadosztályának egyhavi tartózkodása után.
100000000000 Ekkora élmény volt bepötyögni mobilról ezt a posztot.
Forrás: Cosa Nostra