vh névjegye

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

Előre fos…fohászkodok…

Bohócliga

Izgatottan törölgettem arcomról a nyálas morzsa fecniket, miközben egy igazi “haptákba állítom az egész világot” interjút várva, olvastam Dolly nyilatkozatát. A csirkemájas villámpékség teremtmény utsókat lehelte többnyire tömött rágófogaim szorításában, de nem sok hiányzott, hogy már leküzdött maradványai kitörjenek belőlem, mikor a nyilatkozat végére értem:
“Ugyanakkor a bajnoki címig vezető út nem mindig a futball ünnepéről szól, viszont minden alkalommal a megszerezhető három pontról. Épp emiatt kész tervvel készülünk a Puskás Akadémia elleni meccsre.”

Ismerem az Erőt! Zavart érzek… Dolly vmi olyanra készül, amiért előre bocsánatot kér. Érzem minden korty sörben a baljós jeleket. De mi lehet  a háttérben? Talán egy Kolbász Viki-Szopatov paktum? Vagy ne adj isten mitudomén? De nem is ez a fontos kérdés, hanem az, hogy miért akar Thomas bocsánatot kérni?

Védekezni akar és egy klasszikus olaszos antifoci förmedvényt rittyent a gyepre. Valszeg behúzzuk a meccset 1-2 góllal, de lesz fijfúj az úri közönség részéről. (A mellékelt coubon látható, hogy aki tökös, de kulturált, hogyan oldja meg, ha nem tetszik neki az antifoci…)

Tézis námbör tú: Támadni akar, mint a mérgezett orángután és attól fél, hogy becsúszik pár potyamackó Dibusz Dili málnásába…

 

Nekem mindegy, de a 3 pont meg legyen és egy Oral-B típusú fogkefével -análisan- elégítse ki magát minden kedves közreműködő, akiknek köszönhetem, hogy nem láthatom a MECCSEMET!

 

Ne Feledd:

HajRáf Ratyi!



Forrás: Bohócliga

Előre fos…fohászkodok…

Tényleg reális lehet, hogy már a következő idénytől alacsonyabb létszámmal induljon el a bajnokság?

(lemegyek kocsmai szintre) Ezt nem értem. Először az van, hogy idéntől végre komolyan veszik a csillió éve létező licencszabályzatot, van is belőle gondja rendesen a potenciális NB I-es klubok többségének, majd közben belengetik, lehet mégsem kell 16 csapat az élvonalba. Lefordítva, ha az egyik szabályzatot komolyan vesszük, akkor mi a faszért nem tesszük ugyanazt a másikkal is, történetesen a versenyszabályzattal, ami ugyanúgy jó előre el van fogadva, és abban le van írva, hogy hányan esnek ki, hányan jutnak fel.

Sőt, tovább is megyek. Egy tisztességes világban már most megvan az elfogadott versenykiírása a következő idénynek, ami, mivel ezzel ellentétes információ nem volt, nem lehet más, mint a jelenleg érvényes. Ha működne a magyar sportbiznisz, akkor csak így lehetne tervezni pénzügyileg, játékoskerettel, bármivel. A stabilitásra.

Ha pedig módosítani szeretnénk rajta, akkor a következőt már nem basztatjuk, hanem előtte, még a nyárig (nem a nyáron!) átbeszéljük a továbbiakat, majd azt fogadjuk el a rákövetkezőre, vagyis innen számolva a 2016/17-es idényre. Mondom, máshogy nem lehet gazdálkodó környezetben nyugodtan tervezni.

De persze mi a túrón lepődök még meg 2015-ben, Magyarországon?



Forrás: Csakblog

Hard facts 1. – egy összefoglaló apropóján

A gólszerzők kézfogása meccs előtt – forrás: liverpoolfc.com

Teljesen vállalható meccset hozott le a csapat a már bajnok Chelsea ellen, az eredménye egy megérdemelt pont lett. A meccs sem volt rossz (főleg az élénk második félidő), és bár végig érződött mindkét csapaton, hogy nem az életükért játszanak, azért nem volt egy langyos, érdektelen összecsapás. Rodgers továbbra sem tudott győzni a Chelsea és Mourinho ellen, de ez tegnap kevésbé volt lényeges. Magáról a meccsről viszonylag keveset írok, ellenben megpróbálom a dolgokat egy tágabb összefüggésrendszerben elhelyezni.

Megvolt a sorállás, Gerrarddal az élen. Igazából semmi különös nem történt, ilyenkor ez a szokásos sportszerű cselekedet. A kezdőnket lehetnek kritizálni, de tulajdonképpen csak Lambert nem igazolta a helyét a kezdőben: a búcsúzó kapitány és még Glen is jót vagy legalábbis elfogadhatót nyújtott. Lambert, úgy tűnik, a szezon végén szintén elbúcsúzhat a pályán szeretett klubjától – még egy nagyvonalú gesztus Rodgerstől, ami viszont sokakat idegesíthet.

A meccsen történhettek volna még izgalmasabb dolgok is, mondjuk, ha Marriner kiállítja az első percben Fabregast (láttunk már ilyenért pirosat, nem egyszer), vagy második sárgával, ha lefújja a spanyol mezrángatását a 18. percben szintén Sterling ellen. Ez is inkább csak a történeti hűség kedvéért került ide, a mérkőzést idén szokásosan elég lassan kezdtük, és ez csak részben volt Lambs miatt, mert inkább csak a félvonalnál kezdtünk védekezni, óvatosabban, mélyebben a reméltnél/megszokottnál/kívánatosnál – a gól viszont az övé volt. Amióta átálltunk megint négy védőre, sajnos újra kapjuk a rögzített helyzetből a gólokat, aminek jó lenne ismét véget vetni. Cserébe viszont Gerrard megint fejelt egy gólt (Henderson újabb asszisztja mellett, a PL-ben csak Fabregas, Di Maria és Sigurdsson adott nála többet) – megint rögzített helyzetből, ami erre az idényünkre nem volt jellemző (tavaly 24, idén 5 gól).

A meccs kapcsán még két megjegyzés: 1. keményednünk kell, ha akarunk valamit, mert egy számukra tét nélküli meccsen is többet szabálytalankodott az ellenfél, ráadásul nem haboztak a kicsit is kétes szitukban durván odalépni. Nem azt mondom, hogy legyünk durvák, de talán túl jófiúk vagyunk. 2. A második félidő megint megmutatta, hogy ha a játékunk már egész elfogadható is, csatár nélkül nem lehet komoly eredményeket várni. (Mintha ez lett volna tavaly a Chelsea baja is…)

Hard facts 1.

A meccsnél azonban érdekesebb volt a Fonaton már hetek óta folyó vita, hogy tudniillik, mikor, min ment el a 4. hely. És most, hogy a szezon a végéhez közeledik, a frusztráltság (elkeseredettség, apátia, düh, gúny – mindenki kiválogathatja a sajátját, esetlen hozzáteheti, hogy mit érez még) egyre csak nő a szurkolókban, egyre többen követelnek felelősöket. A legkönnyebb célpont az egyes játékosokon kívül, a manager – minden csapatnál ez a helyzet, ahol a szurkolói várakozások nem teljesülnek. Brendan Rodgers ráadásul elég jó (könnyű) célpont, hiszen nincs mögötte olyan trófeagyűjtemény, ami megvédené őt (hol van már a tavalyi ezüst…), másrészt ő maga is nyilatkozik olyanokat, amik nevetségessé teszik (pár hónapja a második hely emlegetése, hogy csak egyet ragadjak ki a sok közül). Harmadrészt a szurkolók által is észrevehető hibák sorozata – amelyek egy része fakad a gringow által nagyon plasztikusan ábrázolt jelleméből – szintén nem könnyíti meg az őt védeni szándékozók helyzetét. És persze vannak, akiknek eleve nem tetszik – mert csak. Haters gonna hate. Velük nem foglalkozom, zsigeri előítélettel pszichológust kell keresni, valamilyen terápiára menni, oszt jónapot.

Viszont van az egész elkeseredettségnek egy olyan dimenziója, amit nem árt elégszer hangsúlyozni. A frusztráltság nagyrészt abból adódik, hogy Liverpool szurkolóként még mindig azt gondoljuk (ki nem mondott feltételezésünk), hogy a klub a legszűkebben vett elit tagja, vagy annak kellene lennie – de azonnal. És ezt alá is lehet támasztani, hiszen a Deloitte Money League top10-ben van a klub (9.), a Forbes által legértékesebbnek tartott klubok között a 8. A világon.

A leggazdagabb 20 klub

A leggazdagabb 20 klub – forrás: Deloitte Money League

Csakhogy a világ, főleg az angol foci térképe radikálisan megváltozott. Sajnos a helyzet az, hogy pont Angliában van még 4 nálunk is gazdagabb klub, és mit ad isten!, a BL-be csak négy csapat kvalifikálhatja magát a szigetországból. (Hogy mennyire gazdagok azt jól jellemzi, hogy a MU bevétele nagyjából duplája a mienknek, de még az Arsenal is mintegy 50m fonttal többet kasszírozott tavaly; a MU értékét a triplájára becsülik a mienknek.) De hogy miért is olyan fontos ez? Nem minden a pénz, hiszen ott vannak az olyan nálunk szegényebb csapatok sikerei, mint a Dortmund, az Atletico vagy a Porto (a sor bővíthető tetszés szerint: Sevilla, Wolfsburg, Valencia, kinek mi tetszik). A válasz hosszú lesz (igazán az), és vélhetően pont azok nem fogják elolvasni, akiknek igazából íródott – főleg, ha hozzáteszem, hogy az írás alapját kedvenc futballszakíróm, Paul Tomkins minapi két cikke jelenti . Nem baj, ilyen a popszakma, nem az a legény, aki üt, hanem aki állja az ütéseket, és hasonlók.

Csapjunk tehát a lecsóba! Először is, kezdjük Tomkins és Graeme Riley (aki egyébként az LFCHistory szerkesztésében is részt vesz) közös mutatójával a TPI-vel (Transfer Price Index), amiről már sokat olvashattatok itt a blogon. Ismeritek már az átigazolásokkal kapcsolatos adatbázisát, kutatásait, a futballinflációval kiigazított átigazolási díjszámítását (TPI), és írtunk már mindennek a végső helyezésekkel való korrelációjáról is. Tomkinsék mögött 5 év kutatómunka, több ezer átigazolási adatot (a PL kezdetétől az összeset) tartalmazó adatbázis áll. Az eredmények bizonyító erejűek, nem pusztán egy elmélet alapján megfogalmazott véleményről van szó az esetében, hanem empirikus eredményekkel bizonyítja állításait. (Mellesleg bátorítok mindenkit a szóban forgó cikk elolvasására).

Az eredmény sokak számára lehangoló lehet, mások nem hajlandóak tudomásul venni, lehetnek olyanok is, akik alkudozni kezdenek, de vegyük figyelembe a következőket: az elmúlt két évben a MU (a világ 2. leggazdagabb klubja, a leggazdagabb angol klub) nettó 168 millió fontot költött a kerete átalakítására, míg a City és az Arsenal is 100 millió felett költött, nálunk ez 60 millió volt. A Chelsea okosan csak nettó 54-et szórt ki, de ők az elmúlt 10 évben 1 milliárd fontból felépítettek egy rendszert (a méretes szponzori szerződések mellett a felvásárolt/kinevelt játékosaik kölcsönzése, majd eladása), ami komoly bevételt termel), ami nagyjából önfenntartóvá teheti a top3-as státuszukhoz szükséges beruházásokat.

Nettó költés az elmúlt két évben – forrás: skysports.com

Abban azt hiszem, nincs vita, hogy a fenti négyesnek 2-3-4 éve is erősebb volt a kerete a mienknél. És ez a fenti számok alapján csak nőtt. Mert Tomkins nem pusztán felfedezett egy korrelációt a keret értéke, a kezdő tizenegyek értéke (amihez a bevételek nagyságát hozzácsapva leegyszerűsítve lehet egy klub gazdagságáról beszélni) és a végső bajnoki helyezés között, de ezt gyakorlatilag előrejelzésre is használja.

Futballinflációval kiigazított kezdők értéke a PL-ben (halványzölddel a bajnoki cím zónája) – forrás: tomkinstimes.com

Az állítás a következő: az elmúlt 12 évben nem volt olyan klub Angliában, amely bajnokságot nyert volna és ne lett volna a 3 leggazdagabb (a legdrágább kerettel és legdrágább kezdőkkel rendelkező: ez a két mutató ugyanis sokkal jobban jelzi egy klub valós erejét, mint az, hogy ki mennyit költ, akár nettóban is, ami persze még mindig jobb, mint a bruttó) klub egyike. A bajnoki címhez 220-330 millió fontos kezdő tizenegy szükségeltetett (az érték 2014-es TPI-vel jött ki), Rafa ezüstös átlagkezdője 143m, míg BR tavalyija 142m volt. Az Arsenal szintén 146 milliós átlagos kezdő tizenegyet tudott kiállítani hétről-hétre 2004-05-ben, amikor utoljára másodikak voltak. Véletlen volna? Ez a három kivétel mutatható fel az elmúlt 12 évből, amikor legalább a 2. helyre befutott egy 220 milliónak olcsóbb kezdőjű csapat. 24 helyből 3 esetben. A bronzéremnél is nagyjából hasonló a helyzet: Wenger óriási bravúrja 2007-08-ban, hogy 98 milliós kezdővel odaért a dobogó legalsó fokára. Ő még begyűjtött két bronzot, rajta kívül csak Rafa két bronza maradt. Ez azt jelenti, hogy 36 helyből 8 esetben történt meg az, hogy 220 milliónál olcsóbb kezdővel dobogót lehetett csípni: 3x ezüstöt, 5x bronzot. Egy másik táblázat pedig azt mutatja, hogy a legdrágább keretek bizony megnyerik a bajnokságot, és mindössze ötször fordult elő az elmúlt 10-12 évben, hogy az első három hely valamelyikére befért valaki az aktuálisan leggazdagabb (legdrágább keretű) három klub közé. Vagyis ritka kivételektől eltekintve a verseny egy évtizede a Wenger-kupáért megy: ki lesz a negyedik.

A modell nem csak a topcsapatokra ad jó előrejelzést, de az első 10 helyezetett is elég jól jelzi 1-2 helyezésnyi differenciával, 1-2 kivétellel. Így a mi 5., a Spurs 6. helye is papírforma, míg a Southampton 7. helye is csak azért meglepetés, mert sok távozójuk volt, és sokan kiesőnek tippelték őket, holott a keretérték/kezdő 11 alapján a 9. hely nézett ki nekik. Ehelyett lesznek vélhetően 7. helyen. Ami szintén maximálisan megsüvegelendő, és inkább csak azt mutatja, hogy mennyire megbízhatóan jelzi előre Tomkins modellje a várható helyezéseket. A TOP4-be egyébként kívülről, váratlanul utoljára az Everton tört be, még 2005-ben. Azóta néma csönd és hullaszag. A TOP6-ba is csak a Newcastle került be viszonylag olcsó kezdő tizeneggyel: 2012-ben 51m volt a kezdőik átlagértéke.

A fentiek azt is mutatják, hogy milyen ritkán és milyen nehezen lehet ezeket az oddszokat megverni, és furfanggal, egyenletesen jó vagy egyenesen hibátlan teljesítménnyel, edzői bátorsággal, tudással, szerencsével beelőzni egy, két vagy három jóval tehetősebb vetélytársat (de négyet már nem, legalábbis nem volt rá precedens a PL-ben). Ez megtörténhet egyszer-egyszer, az inga azonban rendszerint visszaleng: vagyis egyszerűen irreális elvárni ezt jelen pillanatban minden évben. Ahogy irreális elvárni, hogy idén is 26 gólt szerzünk rögzített helyzetekből, miközben a PL átlaga 10-15 között van. Milyen meglepő: idén, ha jól emlékszem öt, azaz 5 gólt szereztünk ilyen módon. Közelítés az átlaghoz, csak nem?

Mindenki sokkal boldogabb lenne, ha tavaly jött volna az 5-6. hely, és idén az ezüst, pedig csak a sorrend lenne más. Miért? Mert ez a folyamatos fejlődés érzetét keltené: erre minden szurkolónak szüksége van. A visszaesést, a helyben járást senki sem szereti. Egy bajnoki cím után a következő a minimum, de inkább már a nemzetközi siker kell, és így tovább ad infinitum. De legalább egy kupa lett volna – ám csak két elődöntő sikerült… Történeti távlatban nézve azért ilyen kilengések előfordultak a nagyoknál is, SAF első hat éve (ma már ennyi időt nem nagyon kap senki sehol) tele volt ilyennel, és bár ma már a topklubok nem zúgnak ki az első 7 helyről, régebben akár ki is eshettek. SAF-ot is elégszer temették már Ronaldóstól, Rooneystól, mondjuk 2006-ban, hogy aztán egymás után háromszor húzza be a bajnokságot. Wengert szintén elküldték már jópárszor, ahogy Rafa is kapott hideget-meleget, holott vagy a bajnokságban vagy a nemzetközi kupákban jól teljesített, a Chelsea vagy a City szintén hullámzó teljesítményt nyújtott, a maguk szintjén persze. De azért a Chelsea BL-győzelme idején a PL-ben egy 6. helyet sikerült megcsípnie, amivel csak annyit állít Tomkins, hogy még az olyan überkerettel rendelkező csapatoknál is vannak hullámvölgyek és a PL okozta terhelés miatt olykor nekik is választaniuk kell: vagy a bajnokság vagy a BL.

A csapatok helyezése és gazdagsága közti összefüggés egy hőtérképen – forrás: tomkinstimes.com

A leggazdagabb 3 klub azonban sosem végzett az elmúlt 11 szezonban a 7. helynél rosszabbul, az olcsóbb csapatok teljesítsenek bármilyen jól is, sosem végeztek a 7. helynél feljebb. A Southampton idei példája is ezt mutatja. Ha tetszik nagyobb teljesítmény volt tavaly a 8. helyen végezniük, miközben csak a 14. legdrágább kezdővel rendelkeztek, mint idén a 7-en a 9. legtöbbe kerülő csapattal. A Newcastle-t illetően viszont sokkal nagyobb elvárások voltak, noha a Soton kezdője 10 millióval drágább. Tomkins szerint ebben közrejátszhatott az is, hogy a Newcastle-t illetően még sokak fejében a 90-es évek bajnoki címért versengő alakulatának képe él, hiszen pl Shearer még nagyon is jelen van a mindennapokban. Pardew-t a legtöbben rossz managernek tartották, noha vele a Newcastle gazdasági helyzetének megfelelő helyeken végzett, sőt egyetlenként az elmúlt 10 évben bekerült a TOP6-ba, ahogy ezt fentebb írtam.

Hogy miért számít a keretérték és a kezdő 11? Nos, a szezon hosszú, és jöhetnek sérülések, eltiltások, formahanyatlások, és ekkor számít, hogy melyik klub kit tud pályára küldeni: Iago Aspast vagy Ramirest? Lehet egy-egy meccsel példálózni, de ezt bármelyik vetélytárs megteheti: a bajnokság maraton, és az győz, akiben több szufla marad, vagyis aki megfelelő mennyiségű és minőségű tartalékot tud mozgósítani, ami viszont a pénzen múlik. Rövid időszakokra meg lehet verni a gazdagokat is (lásd idén a Soton, tavaly a mi 11 meccses győzelmi sorozatunk, vagy idén a mi 13 meccses veretlenségi sorozatunk, az Arsenal 12 meccses sorozata, a Newcastle korábban, stb.), de év végére beáll a rend. És Anglia, mint tudjuk elég különleges ebben a tekintetben, mert itt nem egy ultragazdag klub van, mint a németeknél és az olaszoknál, nem is kettő, mint a spanyoloknál, hanem három. És akkor még az Arsenalról nem is beszéltünk.

Ezt eddig többé-kevésbé eddig is tudtuk, menjünk azonban a részletekbe, amikkel még jobban meg lehet világítani a problémát. Kezdjük azzal, hogy azt is tudjuk Tomkinsék kutatásai alapján, hogy átlagosan az igazolásoknak mintegy 40 százaléka válik be, a drágább igazolásoknál sem sokkal jobb a helyzet, ott felmehet 50% fölé is. Vagyis 10 igazolás fele nagyjából kuka, többé-kevésbé mindenhol. Szép példája ennek a mi klubunk mellett a United nyári igazolásai: Rojo, Di Maria vagy Falcao biztosan a nem a siker kategóriájába esnek, ahogy Shaw sem. Az értük kiadott durván 120m idén nem túl jól hasznosult, siker viszont Herrera és Blind a maguk 43 milliójával. (A kérdés nyilván bonyolultabb, hiszen Fellaini és Mata is kudarc volt tavaly, sőt még ősszel is, viszont mindketten fontos szerepet játszottak idén, így a végleges ítélettel jócskán érdemes várni a nyári jövevényeknél is – nálunk is.) Érdemes ezt eljátszani az Arsenalnál is: Sanchez telitalálat volt és Ospina is bevált. Debuchy? Chambers? Welbeck? Paulista? Hatból kettő, 90 millióból 33millió. A sérülések is befolyásolják egy-egy játékos beválási értékét, ezzel is számolni kell. A Chelsea kiválóan igazolt, de ez is azt jelenti, hogy nagyjából az igazolásaik fele vált be: mind Fabregas, mind Costa nagyon bevált, ám Filipe Luis vagy Cuadrado nem annyira. Rémy és Drogba a megfelelt kategóriába eshet.

A dilemma: mennyiség vagy minőség?

Persze, a rutinosak nyilván azt válaszolják, hogy mindkettő. De előbb gondoljuk végig a következőket: van 100 millió font az igazolásokra (ismerős?), mire költjük? Veszünk belőle 10 tízmilliós játékost, 3-4 sikeres igazolás lesz, a többi bukta az első évben biztosan. (Mi idén még ezt sem ugrottuk meg: Can és Moreno kivételével a többieket nehéz lenne a sikeres igazolás kategóriájába szuszakolni.) Ha ellenben veszünk két 50 milliós játékost, akkor könnyen lehet, hogy az egyik bukta, míg a másik egy sérülés miatt esik ki, így sokkal nagyobb a rizikó elkölteni két (vagy akár három 33 milliós) emberre a százmilliót. A probléma azonban továbbra is fennáll: ha a keret és a kezdő tizenegy értéke feleakkora, mint a vetélytársaidé, akkor a csapat nagy valószínűséggel mögöttük fog végezni. Még egyszer: a Liverpool átlagos kezdőjének értéke 150 millió alatt van, míg a leggazdagabb 3 klubé 220 és 295 millió között szóródott idén. Az Arsenal és a Liverpool előtt az a feladat áll, hogy ezt a minimum 70-80 milliós lyukat, lemaradást behozza. (A szakértő kommentátorok szoktak ilyeneket mondani: kell nekik még 2-3 jó igazolás, és versenyezhetnek a bajnoki címért, na ja, az nagyjából valóban 80 millió font, viszont az igazolási sikerességet figyelembe véve inkább 6 játékost kéne 160 millióért, hogy valóban beváljon az a 2-3…

És jön a következő: ha összevetjük a kezdők értékét a keretek értékével, azt látjuk, hogy nagyjából minden meccsen a kifizetett milliók fele a padon vagy a lelátón ül. Nézzük így: a 4. helyezett United átlagos kezdőjének értéke 295 m, míg a keretének értéke 557 millió, a mi esetünkben ez 141, illetve 282 millió. Vagyis a teljes keretünk értéke nem éri el az ő hétről-hétre pályára küldött kezdőjük értékét. Ahogy Tomkins írja, olyan messze van a 140 milliós a kezdőjű csapat a bajnoki címtől, mint a Southampton a BL-től, lehetségesnek tűnik, de valójában nem az.

De vegyük azt a példát, hogy az elköltött 100 millióért leigazolt 3 játékosunk végül 2 év alatt beválik: mi történik ezalatt a többiekkel? Páran eligazolnak a napfényes Spanyolországba (Londonba/Manchesterbe/Münchenbe)? Mások kiöregednek és jelentősen hanyatlik a formájuk? Megint mások hosszú időre megsérülnek? Állandóan pótolni kell őket, és ha nem engedhetjük meg a magas béreket, hogy megtartsuk az összes topjátékost ÉS egyúttal csak és kizárólag bevált  topjátékosokat igazoljunk, akkor választanunk kell. Lehet persze keverni is, ahogy szinte mindenki próbálja: nekünk ez most kevéssé sikerült, hiszen Lallana bő száz napot sérülten töltött el, Lovren csak év végére találta meg valamelyest a formáját, Balo pedig… Balo. (Lambert kiegészítő embernek jött – aminek többé-kevésbé meg is felelt -, nem húzóembernek.)

Még a legbővebb keretű szupergazdag kluboknál is gondot jelent egy-egy kieső klasszis (Costa idén a Chelsea-nél), de a kisebb büdzséjű kluboknál ezek a lyukak  (és ilyen a lyuk a fiatalok rendszeres szerepeltetése is: az ő formájuk jóval ingadozóbb, mint az erejük teljében levő játékosoknak) állandóan jelen vannak: van, hogy sikerül elfedni (berobban egy-egy fiatal mondjuk), de előbb-utóbb láthatóvá válik, és akkor El Zhar vagy Aspas lép pályára a szezon kulcsfontosságú meccsein. Egy hozzánk hasonló klub nem tud hat válogatott topjátékost a padra ültetni, további hatot meg jegelni a lelátón. És persze, lehet okolni a managert a rossz taktikáért, a rossz felállásért, bármiért, de végső soron azért érezhető a különbség, hogy Filipe Luis (brazil válogatott, spanyol bajnok és BL-döntős) jön-e beugróként vagy Glen Johnson, esetleg Javier Manquillo.

De gondoljunk bele abba is, hogy tavaly a Chelsea a harmadik helyre futott be, semmit nem nyerve, egy világklasszis managerrel, 250-300 milliós kezdő tizeneggyel. Idén két trófeát nyert (amihez kellett azért két 30 milliós igazolás is…), de elég sokan bírálták egyrészt a csapatának kevéssé attraktív stílusa miatt, másrészt a BL-ből való kiesésük miatt. Egy manager sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, olyan hibái, amiért súlyos árat kell fizetni. Rafa is elég bírálatot kapott annak idején (emlékszünk még az „unalmas kékek az unalmas vörösek ellen”, és hasonló szalagcímekre?), a „gyatra” átigazolásai, személyes „merevsége” és hasonlók miatt. Ha új manager jön, ő sem lesz tökéletes – ezzel mindenkinek érdemes megbarátkoznia (lehet, hogy mások lesznek a bírálók, de ez mindegy), már csak azért sem, mert nem ezen múlik: Wenger elég jó manager, bizonyította számos kupával, bajnoki címmel, de mióta csapatai nem elég drágák, esélye sem volt közel kerülnie a bajnoki címhez (sőt, ugye közel 10 évig semmilyen címhez sem). Manageri zsenialitása arra volt jó (amit rendre alulértékelnek), hogy folyamatosan benntartotta az Arsenalt a TOP4-ben. Manageri nagysága arra volt jó, hogy a korábbi években rendre megelőzzön egy nála gazdagabb (drágább keretértékű és kezdőjű) klubot – minket. A szurkolóik elégedetlensége folyamatosan nőtt, az utóbbi években egyre többen kívánták őt a pokolba (vagy legalábbis el az Arsenal éléről), noha a klub történetének legsikeresebb és legrégebb óta hivatalban levő manageréről van szó. A szurkolók számára nincs hála, nincs racionalitás, nincs nagyobb jó, és elfeledkeznek a múltbéli érdemekről is. Megfáradt, nem képes lépést tartani, nem tud motiválni, és ki tudja, még mit mondanak róla. Pedig egyszerűen csak hiányzik minimum 80 millió fontnyi játékos a kezdőjéből. Hogy hibázott-e közben? Nyilván, rengeteget, de végső soron nem ezen múlt a végső helyezés.

Az Arsenal vagy a Liverpool  kénytelen kompromisszumokat kötni: vagy-vagy. Vagy a kupák vagy a PL. (És itt vetem közbe: az ősszel, amikor a tetemes hátrányunk összegyűlt a 4. helyhez képest a PL abszolút elsőbbséget élvezett, a BL-t leszámítva, ami viszont érthető volt, hiszen januárig FA-kupa nem volt. Zárójeles – de fontos! – megjegyzés a zárójelen belül: a managerek saját maguk és a klub miatt is szükségük van trófeákra, de ami a legfontosabb: ezzel tudják bizonyítani a játékosok számára is, hogy ők maguk és a játékosok is győztes típusok, rendelkeznek a győztes mentalitással.)

Ha valamit Rodgers bizonyított ez alatt a három év alatt, akkor az az, hogy alapesetben (gyengén teljesítve) is képes a klub helyzetének megfelelő eredményt elérni, sőt, ha a körülmények kedvezőek, kiugró produkciót is mutatni. Hogy ez mire elég, elég-e arra, hogy továbbra is a Liverpool edzője maradhat-e, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy akárki lenne is az új manager, csodákra ő sem lesz képes: amíg a fentebb említett pénzügyi hátrány, a keretet érintő lyukak megvannak, ő is rá lesz utalva a leggazdagabbak „bénázására”.  Mert néha az Everton (Spurs) a Liverpool előtt végez, de rendszerint a Liverpool végez az Everton (Spurs) előtt, és megesik, hogy a Liverpool néha a Chelsea (MU, Arsenal, City) előtt végez, de rendszerint ők végeznek a Liverpool előtt.

Epilógus

Megfoghatjuk másképp is a kérdést: mennyi az esélye annak, hogy egy 140 milliós kezdőjű csapat 88-89 pontot szerez egy idényben (ez az elmúlt évtized bajnoki címéhez szükséges pontátlag)? Az Abra előtt időszakban ez még csak 83-84 pont volt. Tomkins megnézte azokat a csapatokat, amelyek képesek voltak az elmúlt étvizedben legalább 80 pontot elérni. Íme:

80 pont feletti teljesítmény a kezdők értékének tükrében – forrás: tomkinstimes.com

2004 óta 23 csapatnak sikerült: a Chelsea és a MU 8-8 alkalommal ért el legalább ennyit. Meglepő módon a Liverpool a bronzérmes 3 alkalommal. Az Arsenal és a City csak két-kétszer volt képes erre (bezzeg a Citynek mindkét 80 pont feletti eredménye bajnoki címet ért…). De ez csak a 80 pontos határ, hol vagyunk még a bajnoki címtől?! 84 pont fölé jutni egyetlen olyan csapatnak sikerült, amelynek kezdője 220 millió alatt volt: Rafa 2008-09-es csapatának, amelynek értéke 142 millió volt. És milyen meglepő az Arsenal és a mi csapataink kezdőinek értéke 140-150 millió között mozgott. Óriási teljesítmény, de csak ezüstökre és bronzokra volt elég, azokra is csak elvétve. (BR tavalyi eredménye Rafáéhoz hasonló bravúr volt: 143,7 milliós kezdőjével versenyzett a City 237, a Chelsea 250, a MU 257 milliós kezdőivel szemben. És nyert ezüstöt.)

Ha historikusan nézzük, akkor is ez a helyzet: sem az Arsenal, sem a Liverpool kezdője nem került többe 170 milliónál (bár ennek ellentmond Tomkins ábráján a 2013-as év, amikor is 200 millió fölé ugrott a kezdő értéke, jóllehet a nagy költés 2011-ben volt). A két csapat átlagos szezonja 20 győzelmet és 70 pontot jelent, 2003 óta ez felkúszott 21 győzelemre és 71,6 pontra.

Csűrhetjük-csavarhatjuk tovább: a Liverpool idei kezdőjének értéke 141 millió, az Arsenalé 142 millió, 2011 óta mindkét klubnak 142 millió az átlaga. De még ha ezt megemeljük a felével, még akkor sem éri el egyik sem a Tomkins által csak Title Zone-nak elnevezett értéket, amivel esélyük lenne a bajnoki címre. És ezért teljesen félrevezető arról elmélkedni, hogy ki mennyit költött (főleg az eladások nélküli bruttó költés érdektelen) az elmúlt akárhány év során: a lényeg az, hogy milyen értékes kezdőt tud kiküldeni a pályára a manager, illetve milyen értékes a teljes keret.

Azt készséggel elismerem, hogy az eredmények egy dolog, a másik, a pályán nyújtott teljesítmény pedig egy másik. És ebben vannak jelentős aggodalomra okot adó jelek az idei szezonban. Historikusan nézve a klub nagyjából ötévente produkál valamilyen kiugró teljesítményt: 1996 – ezüst, 2001 – triplázás, 2005 – BL-győzelem, 2009 – ezüst, 2014 – ezüst. Szóval, felkészül 2018 vagy 2019.

Függelék

A TPI és végső bajnoki helyezés közti összefüggés 10 éves átlagban szépen korrelál a 10. helyig bezárólag. A Chelsea és a MU az elmúlt 11 év két leggazdagabb csapata, így hát meglepő módon kettejük összesen 9 bajnoki címet szereztek, a City új jövevényként csak kettőt.

Nézzünk azonban túl a PL-en, és vegyük a Dortmund és az Atleti példáját. Nos, nézzük meg pénzügyi szempontból: a Dortmund a 3. leggazdagabb német klub volt, amikor Klopp megszerezte első bajnoki címét, és a 2. legtehetősebb, amikor duplázott. Szép teljesítmény volt? Hogyne, kétség sem fér hozzá, Klopp óriásit alkotott, megérdemel minden dicséretet, azért is, mert a következő két évben hozta azt a „kötelezőt”, amit a Schalke korábban szintén megtett, amikor még a ők voltak a Bayern mögött a második legtehetősebbek. De ő is emberből van, ahogy az idei év mutatja: 2. leggazdagabb klubként csak matematikai esélye van az 5. helyre. Kicsit hasonlít ez Rafa utolsó nálunk töltött szezonjára: ezüst után egy csalódást keltő 7. hely. Van azonban egy nagy különbség: Rafa akkori ezüstje a gazdasági helyzetet tekintve felülteljesítés volt (a 3-4. leggazdagabb klubként ezüstöt nyerni), míg Klopp hozta tavaly a „papírformát” (az sem kis dolog, félreértés ne essék!). Ebben a kontextusban nézve Rodgers tavalyi ezüstje az 5. leggazdagabb angol klubként nagyon komoly felülteljesítés, olyasmi, ami szerencsésebb bajnokságokban aranyat ért volna. Hozzátéve, hogy 26 győzelmet utoljára a 80-as évek nagy Liverpoolja volt képes összehozni, 100-nál több lőtt gól pedig példa nélküli a klub történetében.

Az Atletico Spanyolország 3. leggazdagabb klubja, és bár szinte biztos, hogy Simeone világklasszis edző, de a bajnoki címhez az is kellett, hogy mindkét gigaklub mintegy 10 százalékkal (vagyis 9-10 ponttal) kevesebb pontot szerezzen az általuk megszokottól! Idén a Barca 94-96 pont körül szerez idén, ami megfelel a korábbi évek átlagának: 2009 óta csak az Atletico nyert 96 pontnál kevesebb ponttal bajnokságot. A kisebbik madridi klub tavaly 2 helyet ugrott előre a gazdasági helyzetéhez képest, míg idén visszakerül a „helyére”. A Liverpoolnál ugyanez a helyzet (sőt): tavaly ötödikként egy ezüst (3 hely ugrás), idén vissza a „helyünkre”. Jelentős különbség, hogy az Atletico BL-döntőt is játszhatott, de ez nem vonja kétségbe a tényt, hogy Rodgers 3 pontnyira volt egy világklasszis teljesítménytől. Az is érdekes, hogy Simeonét idén senki sem idiótázza le, csak mert nem tudja megismételni a tavalyi szenzációs menetelést. Talán ez a különbség a bajnoki cím és az ezüst szurkolói pszichológiája között.

Vigyázat! Folytatása következik…



Forrás: Vörös Fonat

Gyorshír: infrastrukturális és pénzügyi okokból nem kaptuk meg első körben a klublicencet

Vagyis ezt írja a Nemzet Sport Online. A stadion közben gondolom megoldódott, megegyeztünk a Csepellel, vagy a csepeli stadion fenntartójával és még egy sokadik féllel, aki majd alkalmassá teszi NB I-es meccsek rendezésére. A pénzügyiről pedig nyilván nem tudunk semmit, ahogy eddig sem. (Valamiért úgy emlékszem, ez a rész korábban nem volt gond nálunk, érdekes, hogy pont pont most, amikor az Öreg csaknem 900 milliót kapott az államnak visszaadott Bozsik ellenértékeként.)

A legviccesebb hiánypótlásra kötelezett egyelőre nekem a Nyíregyháza, ahol az alapadatokkal is probléma volt. Talán nem tudták helyesen leírni a klub nevét? Vagy ez mit jelenthet?

Döntés május közepén, bejelentés május huszonvalahányadikán, még pont az utolsó forduló előtt.



Forrás: Csakblog

Hogy is van ez a bennmaradás?

birkak

27. forduló után gy d v pt
12 Pécs 6 7 14 25
13 Bp. Honvéd 5 9 13 24
14 Dunaújváros 5 7 15 22
15 Haladás 5 4 18 19
16 Pápa 4 7 16 19

Az alvég összes meccse a hátra lévő három fordulóban (félkövérrel az egymás elleniek, a hazai/vendég elhagyva):

  • 28 Pécs – Dunaújváros
  • 28 Dunaújváros – Pécs
  • 28 Honvéd – Videoton
  • 28 Haladás – Nyíregyháza
  • 28 Pápa – DVSC
  • 29 Pécs – Győr
  • 29 Honvéd – FTC
  • 29 Dunaújváros – DVSC
  • 29 Haladás – MTK
  • 29 Pápa – Paks
  • 30 Pécs – Nyíregyháza
  • 30 Honvéd – Pápa
  • 30 Pápa – Honvéd
  • 30 Dunaújváros – Paks
  • 30 Haladás – Felcsút

Mit érdemes vizsgálunk?

  • Azt, hogy az összes lehetőséget végignyálazzuk (szerezhető: 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 és 9 pont, plusz az egymás elleniek) kicsit sok lenne, meg megerőltető matematikailag, így most elhagyom.
  • Ellenben az fontos, hogy mikor, milyen feltételek mellett maradunk bent biztosan. Erre szűkítem tehát a problémát.

Öt ponttal megyünk a jelenleg legjobb kiesőnek nevezhető Haladás, és ugyanennyivel a Pápa előtt. A Haladás győzelmeinek száma öt, annyi mint nekünk, a Pápáé négy. Ugyebár év végén elsődlegesen a győzelmek száma rangsorol pontegyenlőségnél, tehát ez még számíthat.

Triviák a Pápára:

  • Ha a 30. fordulóban elverjük otthon a Pápát, akkor már nem lehetünk utolsók, vagyis a Pápa nem előzhet meg minket. Ilyenkor nekünk 27, nekik 19 pontjuk lenne, nem számolva a 28. és 29. fordulóban elért eredményeket.
  • Ha a 30. fordulóban csak döntetlent játszunk a Pápával, akkor nekik két győzelem kell ahhoz, hogy beelőzzenek minket. Ellenfeleik a hat pontért: Debrecen, Paks, szóval valószínűtlen az egész, tehát a hazai döntetlen is elég lesz ellenük, hogy mindenképp előzzük őket.
  • Ha a 30. fordulóban kikapunk otthon a Pápától, akkor annyival komplikáltabb a helyzet, hogy két pont a difi, vagyis nem szabad, hogy két pontot hozzanak rajtunk a két meccsükön. Mivel két döntetlen nem jó nekik, mert azonos számú lenne a győzelmük a miénkkel, így legalább egyszer kell a három pont, vagy bízni az egymás elleniben, hogy az nekik kedvez majd (idegenben 1-1 lett). Ha pedig az sem számít, akkor marad a gólkülönbség, ami jelenleg nekünk -11, nekik -33, vagyis cinkes, hogy itt nem érnek be minket. Szövődmény: a Pápa ebben az esetben ugyanúgy két meccset nyerne, mint az előzőben, ami szerintem ugyanúgy valószínűtlen.
  • A Pápa nagyon nagy valószínűséggel mögöttünk végez.

Számolgatás a Haladásra:

  • A nagy kérdés, hogy mi mit játszunk a Pápával az utolsó fordulóban (ismét elhagyva a 28. és 29. fordulók eseményeit):
    • ha nyerünk: 27 pontunk lesz. Ilyen esetben a Hali csak három győzelemmel (Nyíregyháza, MTK, Felcsút) előzhet be minket, mivel nyolc pontot nem lehet szerezni, hogy számítson a nyert meccsek száma. Mennyi ennek a realitása?
    • ha döntetlenezünk: 25 pontunk lesz. A Haladásnak tehát elég 6 pont két meccsen, vagyis két győzelem. Ebben a pillanatban nekik 7 győzelmük lenne, míg nekünk maradna az 5, vagyis mögéjük kerülnénk. Egy pici sansza azért van ennek a lehetőségnek, pont annyi, hogy még legalább egy-két fordulón keresztül izgulhassunk, amíg mi a Vidivel és a Fradival próbálkozunk.
    • ha kikapunk: 24 pontunk lesz. A Haladásnak ekkor legalább 5 pont kell, vagyis egy győzelem és két döntetlen, vagy két győzelem. A sansz itt sem sokkal több, mint az előzőben, ráadásul azt is bele kell számolniuk, hogy mi kikapunk.

Dunaújváros:

  • 22 pontjuk van, hárommal mennek a Haladás és a Pápa előtt, így szinte teljesen irrelevánsak a mi ügyünkben. Ha kiesnénk, akkor teljesen mindegy, hogy ki előz meg, annak a Dunaújon is át kell mennie.
  • Illetve annyiban fontos szerepet játszhatnak, hogy ha véletlenül nagyon elsül a Pápa vagy a Haladás lába (és szigorúan nem mindkettőé!), akkor valamiféle ütközőzónát képezhetnek számunkra. A Pécs, a Loki és a Paks van nekik hátra, és ahhoz hogy mögöttünk tartsuk őket (amolyan pufferként, ahogy írtam), ahhoz legfeljebb kettővel szerezhetnek több pontot, mint mi. Ha ez bekövetkezne, akkor pontegyenlőség lenne, viszont a győzelmeink száma ilyenkor pont ugyanannyi, tehát az egymás elleni eredmény döntene, ami meg a 3-0 és a 0-0 után nekünk áll. Kivéve egy esetet.
  • Tehát a Dunaúj igazából lényegtelen, ha
    • megverjük a Pápát, akkor tőlük függetlenül is bent maradunk,
    • ha ikszelünk a Pápával, és a Dunaúj pont egyszer nyer, akkor van az a ciki és kivételes eset, hogy nekik egyel több győzelmük lesz, és ugyanannyi pontjuk, mint nekünk, tehát elénk kerülnek. Ebben az esetben a Haladásra kell nagyon figyelni majd, hogy ne nyerjen kétszer, mert akkor visszaesünk 15. – kieső – helyre.
    • ha kikapunk a Pápától, akkor max két pont megengedhető a Dunaújvárosnak, minden más esetben beelőznek minket. Ennél a szcenáriónál is a Haladás lehet a bibi, bár ahogy náluk írtam, azért nem túl nagy sansszal.

A lényeg, hogy végre saját kezünkben van a sorsunk. Öt ponttal megyünk a két utolsó előtt, és még játszunk egyet a jelenlegi utolsóval, ami azt jelenti, hogy bőven elég elverni a Pápát, és akkor 99%-ban fix a bentmaradás. Sőt, az is lehet, egy döntetlen is elég lesz nagy valószínűséggel, de mondom, a lényeg, hogy visszakerült önnön kezünkbe a sorsunk, ami nem mindig volt így az elmúlt hetekben.

Öt pont fór ebben a mezőnyben három fordulóra bőségesen elég kell hogy legyen.



Forrás: Csakblog

Tegye fel a kezét, aki tisztában volt a számomra messze legismeretlenebb játékszabályával a labdarúgásnak!

Többször írtunk már a lesszabályról, mert különböző szituációkban mindenféle vita alakult ki körülötte. Volt, amikor igazunk lett, és volt, amikor Bede sporttárs ránkcáfolt. A lényeg azonban az, hogy egészen tegnapig, amíg fel nem hívták rá a figyelmemet, egyszerűen a látóteremen kívül esett, hogy kirúgásból nincs leshelyzet. Őszintén, ti ezt tudtátok?

És az igazi vicc az, hogy ez így van legalább 100 éve. Kikerestem itthon az 1921-es szabálykönyvet, amit egészen véletlenül megvásároltam valamikor egy antikváriusnál, és beszkenneltem mindenki okulására:

lesszabaly_1921_0001

A szabálykönyv borítója

lesszabaly_1921_0002

Nincs off-side goal-kick-nél (a képre bökve nagyban is olvasható)

lesszabaly_1921_0003

Még egyszer, szájbarágósan (a képre bökve nagyban is olvasható)

lesszabaly_1921_0004

És mi az a goal-kick? Ma (kapus)kírúgásnak hívjuk (a képre bökve nagyban is olvasható)

A szkennelt oldalak közepe kissé homályos, de nézzétek el nekem, hogy nem akartam darabokra törni a már így is elég rossz állapotú könyvecske gerincét.


Take Our Poll
(function(d,c,j){if(!d.getElementById(j)){var pd=d.createElement(c),s;pd.id=j;pd.src=’http://csak.taccs.hu/wp-content/plugins/polldaddy/js/polldaddy-shortcode.js’;s=d.getElementsByTagName(c)[0];s.parentNode.insertBefore(pd,s);} else if(typeof jQuery !==’undefined’)jQuery(d.body).trigger(‘pd-script-load’);}(document,’script’,’pd-polldaddy-loader’));

 



Forrás: Csakblog

Semmisem, vagy egy kicsit kevesebb

Mint lepkefing a szélben, villámhárító a télben, annyit ért ez a mai meccs. Nem kellett megnyernünk, és ezért úgy nagyjából nem is akartuk, a Pool meg ezt a semmilyen, akaratnélküli Chelseat volt képtelen elverni. Egy tétnélküliség még egy olyan klasszikust is az érdektelenségbe tud sodorni, mint a Chelsea-Pool. A presztízst leszámítva tényleg nem volt más … Semmisem, vagy egy kicsit kevesebb bővebben…

Forrás: Lion Rampant

°35 Giornata: Milan-Roma 2-1 – Ami jó, az jó

Amilyen ótvar érzés hétről hétre úgy ülni le az éppen aktuális meccs elé, hogy akkor most vagy csak simán beégetjük magunkat, vagy nagyon csúnyán meg is alázzuk magunkat, annyira funky volt a Roma elleni szombat esti. A rohadásból már bőven kaptunk idén, jönni is fog még, de végre megint volt egy értékelhető 90 perc, szóval egy poszt erejéig örüljünk ennek, hőbörögni úgyis fogunk még eleget.

Milan_Roma_Golorom

Krasnaja beharangja és az elmúlt hetek-hónapok alapján felkészültünk egy újabb alapos verésre, de szerencsére nagyon nem ez történt. A meccset meglepően élénken kezdtük, gyanítom ez inkább a Romának szólt, nem az új meznek, esetleg annak, hogy Pippo csúnyán ráförmedt a fiúkra, de ez részletkérdés. Helyzetek voltak mindkét oldalon, Honda lövése egész nindzsára sikeredett, De Sanctis ott is, meg Destro fejesénél is nagyot védett. Aztán Honda megszaladt, betette, Van Ginkel pedig érkezett és GÓÓÓL!!!

Milan_Roma_Golorom_Van_Ginkel

A második félidőből negyedóra telt el, jött egy szöglet, amit ugyan elsőre kifejeltek, de Honda megint betekerte, Destro érkezett és GÓÓÓL!!! De Jong ugyan összehozott egy rá kevéssé jellemzően egészen ostoba tizenegyest, de ez egy rendhagyó meccs volt, szokatlan jelenetekkel. Totti kicsit mákosan, de beverte, az mondjuk tényleg nagyon erős lett volna, ha a Roma elleni mindkét meccset kapott gól nélkül hozzuk le. 2-0-nál és 2-1-nél is voltak helyre kontráink, amik ugyan nem mentek be, de legalább nem adtuk fel teljesen a meccs legvégét sem, szóval a 2-1-et megtartottuk. Pippót ugyan kiállították a végén, de ez most bőven a kitérdekel kategória, legfeljebb jövő héten Tassotti lesz csak a kispad mellett.

Ha kicsit nevetségesen lelkesnek tűnik az összefoglaló, akkor így jártam, de már elképesztően kellett egy győzelem, egy jó meccs, szóval most pár napig örülök tovább.



Forrás: Cosa Nostra

Megvagyunk?

Gólöröm, kétszer is Kispesten egy nap. Nem gyakori eset. Yeah! (fotó: Babar).

Gólöröm, kétszer is Kispesten egy nap. Nem gyakori eset. Yeah! (fotó: Babar).

Szerintem igen. Mármint bennmaradásilag. Tudom, hogy ez a kijelentés kb. olyan felelőtlen és szélsőséges, mint amikor hetekkel ezelőtt sírtunk azon, hogy kész, kiestünk (arra nem is emlékszem, hogy konkrét posztban sírtunk-e, de élőszóban, egymás közt a korlátnál mondjuk biztos), tudom, elismerem, de valahogy én most nyugodtabb vagyok. Mondjuk ez nem az a kellemes nyugalom, inkább egy beletörődős fajta, beleszürkülős az utóbbi bő egy évünkbe, de akkor is valami nyugalom-féle, mert szerintem most már meglesz a bennmaradás. Hogy azután mi lesz, arról persze fogalmam sincs.

De most első körben jussunk el az addig-ig.

Én magamban úgy számoltam, hogy a Kecsó ellen iksz, Vidi, Fradi gyufa, majd Pápa ellen szoros siker, ez négy pont, és az elég lesz. Hanta e felvetésemre rögtön dugámba döntött a Gurigában meccs előtt, hogy négy pont semmire nem lesz elég, erről aztán parázs vitát folytattunk, később a lemeztektonikáról is amúgy, ha ez izgat bárkit is. Lényeg a lényeg, nekem így a mai győzelem bónusz volt, és mivel egy esetleges egy ponttal is pozitív szcenárióm esélyének továbbélését véltem volna megvalósulni, így meg pláne.

Gyula vitéz télen-nyáron, ha gólt bólint, sose bánom. (Fotó: Babar).

Gyula vitéz télen-nyáron, ha gólt bólint, sose bánom. (Fotó: Babar).

Mint minden győztes meccs után, persze az ember jóval pozitívabb, és csak a jóra akar emlékezni, nekem is az első beugró momentumok máról egy hétig azok lesznek, amint Gyula a leblokkoló kecsói védelem közepén a kapuba fejel (és sajnos az is, ahogy az üres kapu mellé oktalankodik), ahogy Filip szép szólóját góllal koronázza, ahogy Godoy kapufát heggeszt, ahogy Elez Baráth fejére rajzolt szabadrúgását a címzett Boti a léc alá fejelné, de Tujvel hárít. (Apropó Elez. A sokat szidott téli 9 igazolásból én eddig Punót dicsérgettem, de el kell ismerni, ez a Laziós gyerek hetek óta egész stabil partner Ignja mellett. Ha eleve ő jön Kosznics helyett, talán nem itt tartunk. Vagy igen, és túl engedékeny vagyok? Nem tudom… De Elezzel igazából hetek óta nincs bajom, sőt.) Meg Nagy Geri sorozatban remek teljesítménye középen, Botka Endi bizonyítása, hogy nem kell mással bohóckodni jobb-bekkben, Hidi biztos pontként való szereplése, és az, ahogy néha már a többieket izzítja. Na, ez elég szép csomag a jóból, az utóbbi hetekben úgyse dicsértem ennyit.

Gólszerzők egymás közt: Filipet Gyulabá ölelgeti. (Fotó: Babar).

Gólszerzők egymás közt: Filipet Gyulabá ölelgeti. (Fotó: Babar).

Nem ünneprontásból, de mondjuk egy Kecsó is kellett ehhez a szépre sikerült délutánhoz, azért azt ismerjük el. A narancsba öltözött vendégek nem nagyon rángatták az istrángot, amolyan “érjen mér véget ez a szezon” hangulatban csúszták végig a 90 percet, elkínzottabb állapotban, mint Salecz klubigazgatójuk zakója, amit a félidei riportadásakor csodálhattunk meg. Viszont tény, az ő fékezett habzásukkal szemben a mieink akartak (tudom, ez a minimum), és ennek most lett is következménye. Végre pozitív előjelű.

Botka Endi megint jól nyomta - remélem már Rossinak és a klubvezetésnek is leesik végleg, hogy évekre megvan a jobbhátvédünk. (Fotó: Babar).

Botka Endi megint jól nyomta – remélem már Rossinak és a klubvezetésnek is leesik végleg, hogy évekre megvan a jobbhátvédünk. (Fotó: Babar).

Ami magammal szemben inkább megijeszt, az viszont az alaphangulatom. A korlátnál állva kiégettebb érzések kerülgettek, mint a Megyeri úti stadion füve egy-egy kilencvenes évekbeli nyári kánikula idején. Már hetek óta megy ez a dolog, de ma valahogy csúcsosodott, hogy nem igazán izgulok. Illetve persze, dehogynem – megszokásból. De most épp nincs bennem az az idényvége-közelít-hangulat, hogy oké, ez nagyon tré év volt, de milyen lesz a következő szezon, kiket igazolunk, kik mennek el, kit érdemes tartani a keretben, melyik fiatalunk épül majd be jövőre. Miért lettem kiégett? Talán mert érzem, hogy a kérdéseimre úgyse kapnék választ, ha meg kapok, az mégannyira sem tetszene?

Nem tudom. Macron, Csepel, Rossi, ez lesz az új év, vagy nem, újdonságokat is hoz meg nem is, várós is (reflexből) meg nem is (tapasztalatból), de nagyon nincs most értelme jövő-tippelő elmélkedésnek, mert valahogy sose az lesz, amit best-case változatként kiötölnénk, és magának minek gerjesszen az ember fölös csalódásokat? Mint amikor anno a fórumon egymást ajzottuk föl kommentelők a Pini évek minden átigazolási időszakában, hogy na, most hozzuk haza Pisontot, na most jön vissza Pintér Zoltán meg Németh Norbi, aztán jó esetben Hornyák Vendelek, rossz esetben Arielek érkeztek. Mi meg hőzöngtünk. Pedig mit vártunk, ahogy tesó szokta mondani, meleg hógolyót?

Nem jó ilyen nihilsta cuccot írni, de mit tegyek, most ez van bennem. A csakblog pedig mindig is egy őszinte blog volt, azt írjuk, ami bennünk van, nem azt amit más látni szeretne, vagy amit pl. “illik” egy győzelem után… Mint a Metallica a ’90-es évek közepén, amikor még vállalták a változást. És hiába népszerűbb világszerte a 2008-as retro D.Magnetic lemez, én sokkal többre becsülöm a saját idejében őszinte spermafoltos lemezduót meg még az olajoshordós St.Angert is a mágnes-lemeznél. Ez van.

Szóval megvagyunk? Idénre szerintem karcosan igen. De hogy a nyár, s majd az ősz miket hoz nekünk, abba egyelőre nem nagyon szeretnék elmélyedni, még gondolatban sem.

Bőven elég lesz majd akkor.

És amúgy emberek… végre megvertük a Kecsót. Először az NB1-ben. El sem hiszem…



Forrás: Csakblog