°30 Giornata: Pescara-Milan – Komoly

A válogatott szünet után a Pescara ellen térünk vissza, de szerencsére az elmúlt két hét sem volt eseménymentes. A kínaiból luxemburgivá váló amerikai hedge funddal megtámogatott új társulás már készen áll, hogy megvegye a klubot. Újabb és újabb vidám és hihető fordulatokkal válik egyre szórakoztatóbbá a sztori. Még az átadás-átvételt…°30 Giornata: Pescara-Milan – Komoly

Forrás: Cosa Nostra

A Fradi alatt inkább itt kommenteljetek, mint a puskásos posztnál

Ahogy látom, különösebb beharang most nem lesz a Fradi ellen, mert minek. Max a kérdések: Ötből öt a Fradinak, vagy végre behúzunk egyet idén? Puskás kilencvenedik szülinapja alkalmából vajon a Puskás-ügyi nagykövet úr kilátogat Puskás egyetlen magyar klubjának stadionjába, ahol egész véletlenül NB I-es meccset rendeznek? Vagy annyira nem nagykövet?…A Fradi alatt inkább itt kommenteljetek, mint a puskásos posztnál

Forrás: Csakblog

Annyira nem lehet már mit írni Öcsiről, hogy meg sem próbáltuk szülinapja alkalmából

Ma lenne 90 éves Öcsibácsi. Bevallom, halvány fogalmam sem volt még szombat reggel sem, pedig egész héten ezen járt az agyam, hogy hogyan nyúljak a témához? Mi az amit még nem írtak le Puskásról? Melóban megoldottam egy amerikai kutatás elemezgetésével, amiből kiderül, hogy valóban a leghíresebb magyarról beszélhetünk személyében, azonban egy kispesti…Annyira nem lehet már mit írni Öcsiről, hogy meg sem próbáltuk szülinapja alkalmából

Forrás: Csakblog

Áprilisba lépve: Chelsea – Palace

A válogatott meccseket követően visszatér a Premier League, a Bridge-re pedig a liga testének egyik legavatagabb szerve (és csapata) látogat szombat délután. Csapatszemle Hazard, Moses, Courtois, Diego Costa és John Terry szereplése is kétséges, de hivatalos megerősítést egyelőre még egyik sem nyert. Hazard az előrejelzések szerint – miután kihagyta a…Áprilisba lépve: Chelsea – Palace

Forrás: Lion Rampant

Induljon a fal!

A BL indulást érő helyeket Mourinho legalább olyan közel tartja magához, mint annak a csajnak a telefonszámát, akit az ember sosem hív fel, de hátha szükség lehet rá, hiszen ott van nekünk az EL, azt úgyis megnyerjük – gondolhatja az egyszeri szurkoló – de gáz esetére azért mégis maradjunk csak…Induljon a fal!

Forrás: Stretford End

Good bye FSG

Váratlan gyorsasággal következett be, amit egyesek majd ujjongva fogadnak, mások köztük én is inkább tenyerünkbe temetjük arcunkat, újabb tulajdonosváltás történik Liverpool vörös felén. Az amerikai illetőségű FSG beleunt a foci projektbe és a tengerentúli sport és üzleti tevékenységeire koncentrál tovább, ezért elfogadta a kínai befektető csoport 1.15 milliárd fontos ajánlatát…Good bye FSG

Forrás: Vörös Fonat

Egri Viktor Szöllősi Györgynek írt nyílt levele megcsinálta a napom

Egri Viktor, páros lábbal, Szöllősibe. Mibe, hogy sokunk lelkivilágával találkozott most félúton? Csak hogy meglegyen, mert – bevallom – ennyire szívemnek tetsző monológot nem hallottam Tisztelt Nagykövet úr, tisztelt MSÚSZ-elnök úr, kedves NS- és FourFourTwo-főszerkesztő úr, korábbi Gyuri! Most, hogy elérkezett a mindannyiunk által várt nap, amikor is a kormány…Egri Viktor Szöllősi Györgynek írt nyílt levele megcsinálta a napom

Forrás: Csakblog

Lássuk mit ér plusz egy pihenőnap

Az egyik vonat elment, a másiknak viszont még nyolc állomása is hátravan a célig, ami, mondjuk ki immár nyíltan: egy dobogós helyezés. Bonyolult, kiszámíthatatlan és rohadtul kiegyensúlyozott lesz ez a rájátszás, biztosra egyik meccsen se lehet menni, de lenne végre behúzni az első Craiova elleni jó győzelmet ebben a szezonban.…Lássuk mit ér plusz egy pihenőnap

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Napikispest 2017.03.31.

a Kopasz már számol // olyat nyilatozott, hogy a falra másztam tőle: „Ha nyerünk, hatvan százalék esélyt látok arra, hogy nyáron kilépjünk a nemzetközi porondra. Ha legyőzzük a Fradit, kilenc ponttal leszakadhat a Videotontól, ám ha megnyeri a Magyar Kupát és a dobogón végez, az első négy helyezett indulhat európai kupákban.…Napikispest 2017.03.31.

Forrás: Csakblog

Brazília: Pelé, Németország: Beckenbauer, Magyarország: Szöllősi György

Mi mással készülhetnénk Puskás 90. születésnapjára (szombat, Bozsik, Fradi ellen, és nem vasárnap, Felcsút, a franc tudja ki ellen), mint egy jó kinevezéssel? Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Szöllősi Györgyöt Szijjártó Péter külügyminiszter javaslatára Áder János köztársasági elnök. A Nemzeti Sport főszerkesztője a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete…Brazília: Pelé, Németország: Beckenbauer, Magyarország: Szöllősi György

Forrás: Csakblog