“Persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem…”

Ahogy azt egy ideje már sejteni lehetett, ismét eljött blogunk életében a változás ideje. 2010-ben indult a történet a népsporton (még nélkülem), 2013-ban pedig költöztünk a taccsra. Most pedig újfent odébb állunk egy házzal. Merthogy meg nem szűnünk, csak átalakulunk! Ez az egész – nevezzük csak Lion Rampant-nek – számomra…“Persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem…”

Forrás: Lion Rampant

Átigazolási tipródás

Kommentfogó mindenki kedvenc témája mellé, alá és fölé. Football money league, LR módra.           Csak, hogy legyen már némi törés benne. Azért azt még ideteszem, ha ki lehetne kapcsolni a blogon, hogy a diszkoszban blokkoljátok egymást, megtenném, mert ez így duplán, néha triplán, időnként meg hatványozottan…Átigazolási tipródás

Forrás: Lion Rampant

A legenda véget ért, a Legenda távozik

Már megszokhattátok az évek során, hogy illő módon veszünk búcsút azoktól a játékosoktól, akik az évek során szívünkhöz nőttek. Nem lenne fair, ha épp a klubtörténet legsikeresebb és egyik legfontosabb alakjával tennénk kivételt. Minél több az emlék, annál nehezebb az ember dolga, hiszen folyamatos az elkalandozás, vagy épp az elérzékenyülés…A legenda véget ért, a Legenda távozik

Forrás: Lion Rampant

Az októberben kezdődő szezon története

2016 októberének első napján a Chelsea egy teljes mértékben felejthető és középszerű időszak után a Hull City otthonába látogatott, először alkalmazva a 3-4-3-as felállást az összetákolt wingerekkel, az egy tengelyben még sosem játszó védőtrióval és az enyhén „túlbiztosított” középpályával. A többi joggal nevezhető történelemnek. 2016 nyarán mindebből a diadalmenetből azonban…Az októberben kezdődő szezon története

Forrás: Lion Rampant

Az olasz meló

Ez a nap is eljött. Tanárian hoztuk le a bajnoki hajrát és kemény hét ponttal nyertük a ligát, de nem lehet teljes az örömünk, ha ma este elhasalunk. Fantasztikus dolog lenne duplázni, miközben tragikus lenne ennek elmaradása. Úgyhogy hiába meríthetünk rengeteget ebből a szezonból, mégis félre kell tenni mindent és…Az olasz meló

Forrás: Lion Rampant

Bajnokavatás küszöbén

Mekkorát fordult a világ egy év alatt… Tavaly ilyenkor a tabella közepébe ágyazódva egyedül az törte meg a szürke egyhangúságot és kilátástalanságot, hogy elvehettük a Tottenham maradék kis reményét a bajnoki címre. Ehhez képest idén káprázatos dolgokat művelt a csapat, s az utolsó fordulók tétnélküliségét ezúttal avatott bajnokként élhetjük már…Bajnokavatás küszöbén

Forrás: Lion Rampant

Valaki sírni, valaki nevetni fog…

Ez lesz a forgatókönyv hétfőn a Chelsea – Middlesbrough mérkőzésen. Nincs vita. Péntektől húzódik a PL 35. fordulójának a megírása, amit azért hála az égnek az utolsó utáni pillanatban sikerült befejeznem és átküldenem.  Vigyázat! A történet részben kitalált. A valósággal való bármiféle hasonlóság/egyezés nem kizárólag a véletlen műve. Üdv. Myheartisblue!…Valaki sírni, valaki nevetni fog…

Forrás: Lion Rampant

Többfrontos küzdelmek…

Elérkezett a nap. A mai mérkőzésünkkel letudhatjuk a PL 2016/17-es kiírásának utolsó igazi rangadóját, és ezzel megtehetjük a végjáték legnagyobb lépését. A fordulás után myheartisblue vendégposztja következik. Ha hétvégi fordulóra gondolunk, akkor be kell látnunk, hogy a PL háború végkimenetele nem csak azon a pályán fog zajlani, ahol mi küzdünk.…Többfrontos küzdelmek…

Forrás: Lion Rampant

Rendezzük sorainkat: Chelsea – Southampton

A hétvége alkalmával várakozásainkat felülmúló győzelmet aratott a Chelsea sarkantyús riválisai felett, a mai mérkőzés pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a PL-ben is rendezzük sorainkat, és visszaszerezzük hónapokon át tartogatott előnyünket. Ameddig a Spurs holnap látogatást tesz a jelenleg legkellemetlenebb underdog otthonában, nekünk a „Szentekkel” kell szembenézünk a Bridge-en. A…Rendezzük sorainkat: Chelsea – Southampton

Forrás: Lion Rampant

Vannak bajok

Magáról a United elleni meccsről nem szeretnék hosszan értekezni, hiszen a ránk szakadó lényeg túlmutat ezen. Nyilván alaphangon is annyira hiányzik egy vereség az Old Traffordon, mint leprásnak a vakság, de ez most különösen rosszul volt timingolva, tekintve, hogy ezzel sikerült fölösleges izgalmakat csempésznünk a saját bajnoki véghajrában. Bosszankodás alább.…Vannak bajok

Forrás: Lion Rampant