Van még egy tizesed? // Milan-Genoa

Tíz kör van vissza, ez meg persze pont jó arra, hogy lehessen számolgatni, már annak, aki szeret. Nehéz továbbra is a futballra koncentrálni, de megpróbáljuk. Kezdjük a futball részével, mert az lesz rövidebb: hét hiányzóval ugrunk neki estére a Genoának, a Juventus elleni matematikai bukta (90+4 = 97) után szerencsére…Van még egy tizesed? // Milan-Genoa

Forrás: Cosa Nostra

Az mindig jó, ha az Astra lövi az elsőt

Vad, szenvedélyes, őszinte meccset tolt le a Vasutas az Astra ellen, az öt gól mellett volt itt minden, mint a búcsúban: lesgól, meg nem adott gól, hülye bíró (főleg partjelző), kapussérülés, padról elküldött edző, kihagyott 11-es és sorsdöntő kapusbravúr. Az utolsó másodpercig kellett izgulni a győzelemért, de idén harmadszor is…Az mindig jó, ha az Astra lövi az elsőt

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Ahol nem a szépségbe halnak bele

Teljesen érthető, ha még napokkal a hétfői meccs után is ott a vigyor az arcunkon, hiszen a Manchester United ellen bárhol és bármikor jó győzni. Most ráadásul gól-, ember-, valamint mezőnyfölényből is jutott több-kevesebb, vagyis jól szórakoztunk. Vigyázó tekintetünket azonban most már illendő soros ellenfelünkre vetni. Megyünk a Stoke-hoz, tehát…Ahol nem a szépségbe halnak bele

Forrás: Lion Rampant

Jól belehúzott a Barca

Hát akkor Barceona. tiki-taka, MSN, adóparadicsom, mes qué un kurvaanyja. Jól belehúztak. Mármint ők. Essünk túl a tájékoztató jellegű tényeken: eddig öt párharcban összesen kilenc meccset játszottunk a Barcelonával, ezekből hármat megnyertünk, kettőn döntetlen született, négyet elveszítettünk. Az oda-visszavágós párharcokat … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →Jól belehúzott a Barca

Forrás: Bianconeri

Válassz ELlenfelet!

Rostov pipa, így amíg a Leicester a BL-ben, mi az EL-ben mentjük az angol football becsületét. Ma már sorsolás is, áprilisban pedig a negyeddöntőkkel folytatódnak a küzdelmek, nekünk meg a bajnoki hajrá miatt egyáltalán nem mindegy, mennyire húzós párharc elé nézünk a 8 között. Ezért gondoltunk arra hogy megszondáztatunk titeket…Válassz ELlenfelet!

Forrás: Stretford End

Nem szokásunk két egymást követő meccset elveszteni

Kicsit lassan emésztettük meg a bukaresti meccset, meg úgy általában a play-off nyitányát, de most már nyakunkon a következő forduló, amelyet pont a Vasutas nyit meg az Astra ellen. Ellenük általában szeretünk játszani, de az elmúlt két év gólgazdag meccseire azért most jóval kisebb az esély. A múlt heti eredménysor…Nem szokásunk két egymást követő meccset elveszteni

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Ruszkik, hazai – EL-negyeddöntő

Miután José a maga módján végleg elengedte az FA Kupát és ezzel a csicskatripla lehetőségét is, valamint a bajnokságban is eldőlt, hogy bravúrok nélkül aligha érünk oda a BL-helyekre, az Európa Liga répaligából hirtelenjében Szent Grállá változott, vagy legalábbis ama hőn áhított BL-himnusz pályán való meghallgatásához vezető kiskapuvá, amelynek kulcsát…Ruszkik, hazai – EL-negyeddöntő

Forrás: Stretford End

Videoton Connection

Ezzel a címmel készített videót és közölt cikket a Chicago Fire együttese azután, hogy a hétvégi Chicago Fire – Real Salt Lake meccsen Niko és Arturo Alvarez is betalált a 2-0-ra megnyert meccsen. A videóban 5 gólt szednek össze ahol Niko és Alvarez összjátékából sikerül gólt szereznie a Vidinek. A…Videoton Connection

Forrás: Videoton blog

Az egysíkú gondolkodás csapdája

Csodálatosan pocsék teljesítmény, 3 egység. Már-már cseszdki, esetleg ördögösebb meccsre képzelhetném magam. De nem. Ha szívemre teszem a kezem, egy gyenge Champo-pofozgatást sem nehéz belelátni, ha pedig a falloszomra, akkor az erekció negáltját tapasztalom. A Liverpool eszköztárának nyár óta legjobban csillogó, de egyre inkább fakuló eszközét, a 433-at annak minden fícsöre…Az egysíkú gondolkodás csapdája

Forrás: Vörös Fonat

Napikispest 2017.03.14.

fegyelmi bizottság # Rossi // Marco Rossi vezetőedző (Honvéd), mert a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment és ott a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott 100.000 Ft pénzbüntetést kapott. (via MLSZ) hahahha, múlt héten majd lecsapta Andó-Szabót, ha nem fogják le, azért semmi. fegyelmi bizottság # szurkolók //  A FEB…Napikispest 2017.03.14.

Forrás: Csakblog