Lecsapható labda

Történt, hogy 2016. augusztus 15-én csapatunk lejátszotta első tétmeccsét Contéval a kispadon (illetve az előtt, tekintve, hogy le sosem ül). Bár végig jobban játszottunk, a győzelmet csak a hajrában sikerült bebiztosítani a West Ham ellen. Azóta annyi minden történt, hogy felsorolni is hosszú lenne, ezen kívül abból a meccsből 26…Lecsapható labda

Forrás: Lion Rampant

Csak az idő volt szép, az eredmény nem

Kavarogtak a gondolataim rendesen a kocsiban hazafele, s most, hogy kivételesen nem én vezettem, volt is alkalma azoknak a gondolatoknak kavarogni. Valljuk meg: nem jöttünk ki jól ebből a hétből, egyelőre pünkösdi volt a listavezetőségünk, és csúnyán megszórt minket a Videoton – mégsem egészen gyászos a hangulatom, pont a Fradi…Csak az idő volt szép, az eredmény nem

Forrás: Csakblog

Sárga csikó, csengő rajta # Milan v Kijev

Ahogyan szépen lassan kitavaszodott, úgy hagytuk magunk mögött az egyre problémásabbá váló rossz formánkat, és ha nem is egyről a kettőre, de csak összekapták magukat a srácok, és már egy hónap is elmúlt utolsó vereségünk óta. A Chievo ellen még soha az életben nem kaptunk ki a Serie A-ban, sőt…Sárga csikó, csengő rajta # Milan v Kijev

Forrás: Cosa Nostra

A világ legértelmetlenebb posztja # Sassuolo 0-1 Milan

Gyerekek, régen régen még a kettővel ezelőtti helyen voltak ám retro meccsposztok, úgyhogy ennek felevenítésére most valami hasonló műfajú szösszenet következik. Most azonban nem fogunk visszamenni Mózesig meg az égő csipkebokorig, éppen csak 2017. február 27-ig, amikor is amolyan télzáró, farsangi, ördögűzős hangulatunkban elmentünk busót járni a rettegett susuellói kertek…A világ legértelmetlenebb posztja # Sassuolo 0-1 Milan

Forrás: Cosa Nostra

Tilos döntetlenre játszani

Egyetlen pont kell a biztos play-offhoz a Vasutasnak, ugyanakkor mondjuk ki nyíltan: egy pont nem elég vasárnap este a Viitorul ellen. Bevisz ugyan a legjobb hat közé, de istenigazából csak az éllovas elleni győzelem jellezné a többieknek: a CFR számára csak eszköz, és nem cél a felsőházi folytatás. Döntetlenre játszani…Tilos döntetlenre játszani

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Ma még semmi sem fog eldőlni

Első játszik a másodikkal 12 fordulóval a vége előtt, így mondhatnánk, hogy itt akár el is dőlhetne a bajnokság, ami akár igaz is lehetne, de pont, hogy nem. forrás: vidi.hu Kezdjük a legrosszabbal. Valami véletlennek köszönhetően a 85. percben megint jön Eppel és kikapunk, mínusz 5 pontban vagyunk a Honvéddal. Marad…Ma még semmi sem fog eldőlni

Forrás: Videoton blog

Viszlát 6. hely?!

A kötelező győzelmek előtt mindenkinek vannak félelmei, különösen akkor, amikor egy győzelem segítségével biztosan elmozdulhatnánk a hatodik helyről. Legutóbb akkor lehettek ilyen reményeink, amikor a Hull ellen sikerült ezt követően döntetlent játszani hazai környezetben. Nagyon reméljük, hogy a srácok nem szeretnék megismételni ezt a produkciót. Viszont most sok minden ellentmond annak,…Viszlát 6. hely?!

Forrás: Stretford End

Mentally wrong?

A hétfői csúnya vereség után mai ellenfelünk Arsène Wenger Arsenalja lesz. Egy olyan klub, mely az építkezést tekintve egy évtizeddel előttünk jár, akár a stadionokat, akár a csapatokat vetjük össze. Mégis állandó céltáblái a gúnyolódásoknak, akár liverpooli részről is, mert – bár állandó helyük van a top 4-ben – igazán…Mentally wrong?

Forrás: Vörös Fonat

Most jól megfejtem miért jó a Honvéd

Igazából nem láttam egyetlen meccsüket sem és az összefoglalókat is csak elvétve látom. Szóval igazi megmondóember leszek a javából. Mentségemre legyen szólva a Honvéd bloggerek kétharmadát személyesen ismerem, Mészöly Sámán történetesen a főnököm. Így hétfő reggel 10-re akkor is tudom, hogy Lanzafame megint gólt rúgott, ha nem is szeretném tudni.…Most jól megfejtem miért jó a Honvéd

Forrás: Videoton blog