Hétfőn kapunk kupaellenfelet

Két hónappal a nyolcaddöntők lejátszása után, február 13-án, hétfőn sorsolja ki a szövetség a Román Kupa negyeddöntőinek párosításait. A korábbi évekkel eltérően nem lesz kiemelés, így a másik hét csapat bármelyikét kifoghatja a Vasutas. Mivel a továbbjutás egy meccsen dől el (március 28-29-30. a játéknapok), az ellenféltől függ majd, hogy…Hétfőn kapunk kupaellenfelet

Forrás: Kolozsvári Vasutas

A sétarepülőzés vége // Milan-Sampdoria 0-1

Szerencse, hogy tegnap még volt több olyan esemény, ami elterelte a figyelmem a vasárnap déli lecsóról, amiről túlzás lenne azt állítani, hogy a pokol legmélyebb bugyra, de megint kaptunk egy jobbegyenest, és elkezdtünk szédelegni – a kiütés határán vagyunk, ebből pedig tényleg baromi hamar végleg a padlóra kerülhetünk. Nem így…A sétarepülőzés vége // Milan-Sampdoria 0-1

Forrás: Cosa Nostra

A nagy fene köd

„– Ez a másfél év is jól kezdődik – mormogta a 13. Pác Tivald, amíg a detektív csuklójára tette a karperecet, és felkérte egyben, hogy hacsak lehetséges, fogja be a száját.” – kezdődik A Néma Revolverek Városa című, vérbeli Rejtő-regény. „Hát ez a másfél óra is jól kezdődik” – mondhattuk…A nagy fene köd

Forrás: Kolozsvári Vasutas

A nap, amit követően megint elhihetjük

Eljött a nap, amit követően egy győzelem régen nem látott remények irányába kalandozhat minket. Örömünk azonban még három pont után is csak félig lehetne teljes, ugyanis az Arsenal és a Liverpool csapatát is meg kellene előznünk a Bajnokok Ligája pozícióhoz, így a Manchester City pontvesztéséért is érdemes lesz ma szorítanunk.…A nap, amit követően megint elhihetjük

Forrás: Stretford End

Fátyolos miarépaez

Hőőte. Ez tényleg megtörténik? Decemberben már formálódott valami, amit nem sorolhatunk a csapadékok osztályába, és 3 hetes kis tanulmányi szabim előtt is kongtak a harangok, de ennyire mélybarna még nem volt a szar a palacsintában. 0,7-es ppg-t mutat a ködméter az elmúlt 10 meccsünkre. Az tudod mennyi? Hát persze, hogy…Fátyolos miarépaez

Forrás: Vörös Fonat

°23 Giornata: Milan-Sampdoria – Sótlan ebéd

Folytatódik a rögös utunk Európa felé című sorozatunk következő állomása, a Sampdoria ellen mutathatja meg Montella, hogy túlvagyunk a kisebb hullámvölgyön. Ez mondjuk annyira nem lesz egyszerű, még ha a Samp nem is tűnik annyira lehetetlen küldetésnek. Mindenesetre a védelmünk széléről DS és Antonelli is hiányzik, Calabria sem teljesen egészséges,…°23 Giornata: Milan-Sampdoria – Sótlan ebéd

Forrás: Cosa Nostra

Izgalommentesítés

A hétközi liverpooli vendégjáték után újfent rangadó várt a csapatra: ezúttal az Arsenalt fogadtuk. Ha van/volt Achilles-sarka ennek a Chelsea-nek, akkor az a valóban komoly játékerőt képviselő közvetlen riválisok elleni futball. Fontos volt tehát, hogy javítsunk ezen, levéve magunkról ezt az átok-félét. Bízhattunk a hazai pályában és az Arsenal arsenalságában:…Izgalommentesítés

Forrás: Lion Rampant

Szabad-e megverni egy zabigyereket?

Az a helyzet, Tisztelt Asztaltársak, hogy bmiky megrendelt tőlem egy „mocskos poszt” ízű beharangozót a vasárnapi meccs elé, csak sajnos kissé zavarban vagyok, mert nem egészen világos, hogy ki ellen játszunk. Az odáig még megvan, hogy már megint jönnek a juhok, csak az nem tiszta, hogy a búbánatos égi maci…Szabad-e megverni egy zabigyereket?

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Bp. Honvéd – Cibalia Vinkovci

Bp. Honvéd – Cibalia Vinkovci @ Telki (zártkapus), 11:00 @Csaklive Tweetjei !function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?’http’:’https’;if(!d.getElementById(id)){js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+”://platform.twitter.com/widgets.js”;fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document,”script”,”twitter-wjs”); Mivel épp egy kocsiban ülök, és tartok kifelé az országból, így a mai élőzés nem jöhetett volna létre, ha a helyszínre kilátogató szurkolótárs(ak) nem küldenék el nekünk, hogy épp mi történik. Köszönjük.Bp. Honvéd – Cibalia Vinkovci

Forrás: Csakblog

Érzések

Hát mind ne mondjak, érzelmektől elég odabaszós hetünk van, és még csak vége se nincs. A Chelsea szurker élete persze sosem unalmas, de a héten toltak az arcodba rendesen, ha nem volt elég lélekölő a Pool meccs, hát tessék, Brana, aztán Lampard, és akkor most meg még Wenger is. Nyehh.…Érzések

Forrás: Lion Rampant