Az Öreg egyre durvábbakat blogol, lassan érdemesebb lesz őt olvasni, mint minket

Végre megnyertünk egy olyan mérkőzést az OTP Bank Ligában, amelyet nem szoktunk megnyerni. Szombaton 2:0-ra hoztuk a Diósgyőr elleni összecsapást, és ezzel az eredménnyel továbbra is a négyes élbolyban maradtunk. A mérkőzés előtt jobban izgultam, mint az úgynevezett „nehéz” mérkőzések előtt, mert a diósgyőrihez hasonló mérkőzéseket, amelyek a papírforma alapján…Az Öreg egyre durvábbakat blogol, lassan érdemesebb lesz őt olvasni, mint minket

Forrás: Csakblog

Kulcsmeccs a rájátszásért

Eddig többnyire nyitotta, a közeljövőben inkább zárni fogja a fordulót a Vasutas, a következő öt meccsből ugyanis négyet hétfőre tett a LPF. Az utolsó válogatott szünet előtt egy győzelemmel megragadhatna a play-offot érő helyeken a csapat, meg hát illene is visszavágni Botoşani-nak a májusi és júliusi vereségekért. Azok a meccsek…Kulcsmeccs a rájátszásért

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Vár állott, most kőhalom # Palermo v Milan

A katasztrófaturizmus kategóriájába tartozik ez a szicíliai látogatás, kedves Olvasók, de még így sem kötelező a három pont, bármennyire is ultra cefet hullaszar jelenleg ez a Palermo. Valóban, a Rosanero ebben a szezonban nem csak simán gyalázatosan ótvar, hanem abszolút szinten kegyetlenül siralmasan szánalmas: eddigi öt hazai meccsüket kivétel nélkül…Vár állott, most kőhalom # Palermo v Milan

Forrás: Cosa Nostra

Víz alá a hattyút – Jön a 11. PL forduló

A kedvenceink úgy kerülik a győzelmeket, mintha ezért minimum extra pontok járnának a rendszerben. Azonban ez sajnos nincs így, tehát ma nagyon kellene az a győzelem, amivel kicsit zárkózni is sikerülhetne az előttünk álló riválisokhoz. Ráadásul az Arsenal elleni csata előtt az önbizalmunkat sem ártana helyre billenteni. Talán régen volt…Víz alá a hattyút – Jön a 11. PL forduló

Forrás: Stretford End

Ilyen az, amikor behúzzuk a (dőltbetű) kötelezőt (dőltbetű vége)

Végre. Valahogy a Rossi-érákban nem megy az alsóházi, kilátástalanul futballozó csapatok ellen. Képesek vagyunk nullázni egy Mezőkövesd ellen, a Gyirmótnak gólt sem rúgni, szenvedni Pápán (és kikapni rendre), tavaly benntartani a Vasast (és majdnem a Felcsútot), miközben gyakorlatilag csak úgy lehet valaki bajnok vagy dobogós, hogy legalább 3-4 pontot elszedünk…Ilyen az, amikor behúzzuk a (dőltbetű) kötelezőt (dőltbetű vége)

Forrás: Csakblog

Same Old Team

Avagy a Chelseaből Chelsea lett. Semmi elvakult ömlengés vagy túlmisztifikálás. Egyszerűen az elmúlt több mint egy év után most érezheti először bármely csapathoz közeli egyén, hogy szinte minden összejött ahhoz, hogy ismét topcsapatként tekintsünk a gárdára. Felszabadult, pozitív mentalitás, hit, alázat, hajtás és persze a minőségi taktikai és szakmai háttér.…Same Old Team

Forrás: Lion Rampant

“az elnökségnek világossá kellene tenni, hogy szurkolókat, és nem üres székeket szeretnénk látni a stadionokban”

Az Öreg most épp a fegyelmi bizottság fegyelmezési gyakorlatának visszásságairól blogolt, és valóban érdekes témákat feszeget. Például: hogyha egy büntetésre szakosodott testületnek a tagok 75%-át kell egyszerre büntetni ugyanazon okból, akkor vagy csupa bűnöző van a tagságban, vagy valami nagyon rossz a törvényekben Fura, hogy eljutottunk odáig, az elmúlt egy-két…“az elnökségnek világossá kellene tenni, hogy szurkolókat, és nem üres székeket szeretnénk látni a stadionokban”

Forrás: Csakblog

Ilyen is régen volt már: beharang!

Van kikért kijárni és van kinek kijárni – ez ám a remek dolog. (1909foto.hu) Húzós időket élünk (élek) mostanában, amit az is mutat, hogy már megint alig posztolok, ráadásul az olyan ziccereket, mint a korábbi években a szülinapi posztok, is elfelejtem megírni, pedig imádok cikkben érzelgősködni valami futurisztikus göteborgi muzsikát…Ilyen is régen volt már: beharang!

Forrás: Csakblog

Kapott gólok csatája

November elején járva már eltelt annyi forduló, hogy kicsit komfortosabban ízlelgessük “A Liverpool idén megveri a kiscsapatokat!” mondatot. Oké, tudom, ez a kijelentés a legbelső szorongásunkkal játszadozik, ami hamar vissza tud vágni, de ettől még igaz. Jön a Watford az Anfieldre. A Watforddal annyi élményünk van a közelmúltból, hogy elindították Bogdán…Kapott gólok csatája

Forrás: Vörös Fonat

Ha van rá néhány százasod, ezresed, akkor szombaton így köszönheted meg az MLSZ-nek a felejthetetlen Haladás elleni meccset

“A klubot sajnálatosan és helytelenül büntették meg, és ha a szurkolók ki akarják fizetni ezt a büntetést, akkor azt el fogjuk fogadni, mert úgy gondoljuk, hogy sem az egyesület, sem a drukkerek nem érdemlik meg ezt a szankciót” (via nb1.hu/m4 sport) Az igazi trollkodás az lenne, ha az Öreg is…Ha van rá néhány százasod, ezresed, akkor szombaton így köszönheted meg az MLSZ-nek a felejthetetlen Haladás elleni meccset

Forrás: Csakblog