Juhvadászat újratöltve

Változnak az idők, Tisztelt Asztaltársak, és az idővel változunk mi is. Sokan közületek biztosan emlékeznek még a megboldogult népsportos korszak heves vérmérsékletű beharangozóira, amikor még az volt a jelszavunk, hogy ¡No pasarán! (Nem fognak átjutni!) vagy Rohamra fellegvári vitézek! Az elvetemült optimizmus időszakát éltük akkor, az évszakok változásának magától értetődő természetességével…Juhvadászat újratöltve

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Derby lesz

a mai meccs, akárki meglássa. Jó, igazából nem, mert ez még mindig csak a mikiegér kupa, ami jelentőségében és fontosságában valahol ott szerepel nálam, mint hogy Taktaharkány – Ataújkér helyi érdekeltségű, 11:02-kor induló helyközi járatnak sikeresen lezajlott-e az utolsó olajcseréje. De ha már a karma így hozta, hogy ezeket a resztli…Derby lesz

Forrás: Vörös Fonat

Cívis kibeszélő

Igen, jól látjátok, szégyenszemre fotelekké nemesülünk ma Hantával Budapest két végében*, de van ez így, hogy szökőéente egyszer egyikünk sincs ott a csapattal (legutóbb talán a majdnemkiesős 2015-ös tavaszon a Hali elleni vendégjátékot kummantottuk el, egy közös Gurigázás képében). Kibeszélő viszont kell, itt lehet okoskodni, szöttyögni, bizakodni és siránkozni a…Cívis kibeszélő

Forrás: Csakblog

Northampton tán?

A vergődő vasárnap után a szarjukle szerda lesz a következő alkalom arra, hogy bebizonyítsuk, azért kaptunk ki a Vicarage Roadon, mert a Northampton Town elleni kiesésre formaidőzítettünk. És most, hogy az igazi szurkolók abbahagyták az olvasást, beszélhetünk végre a hüvelygombá… izé… a Ligakupáról. Annak érdekében, hogy kellő idő jusson a mérkőzésre való…Northampton tán?

Forrás: Stretford End

Ó, ió, ció, láció # Már keddenként is szopatol

Kedves Olvasók, adjunk akkor a kedd estének is Milan-meccsel! Ha a múlt pénteki volt az almás fahéjas tea, akkor a mostani alighanem a fahéjas almás lesz – kortárs filmművészetben kevésbé járatos barátaink is talán megértik majd ezt a hasonlatot, ha ad1 ugyanúgy nem nézik meg ez se, ad2 ugyanúgy csalánlevéles kényeztetésben…Ó, ió, ció, láció # Már keddenként is szopatol

Forrás: Cosa Nostra

Tinkerman vs. Godfather: The Italian Derby

Kedd este a ligakupában a Leicester és a Chelsea ütközik meg, a partvonalnál a múlt és a jelen olasz mestereinek asszisztálásával.   A pénteki rühszenvedés enyhén alulmúlta a várakozásainkat. Továbbra is súlyos gond, hogy a csapat egyszerűen megszűnik létezni abban az esetben, ha az ellenfél is dominanciára és a vezetés…Tinkerman vs. Godfather: The Italian Derby

Forrás: Lion Rampant

Baljós árnyak

Ezek a legnehezebb szavak. Utoljára 2012-ben, Conte elképesztő veretlen sorozatát lezáró hazai (!) vereség után voltunk kénytelenek kimondani őket: teljesen megérdemelten mosott le minket az Izé. Ahogy négy éve, úgy idén is ijesztő vereséget szenvedtünk. Az nyilván kicsit félelmetesebb volt, … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →Baljós árnyak

Forrás: Bianconeri