Továbbfetrengte magát az ASA

A CFR akart focizni, a mérkőzés egy jó részében egész pofás játékot tolt, de a Ligakupa elődöntőjébe a mérkőzés javát a földön fekve jajgató vásárhelyiek jutottak. Dan Alexa amilyen sportszerűtlen játékos volt, edzőként is éppolyan undorító futballt hozott a Fellegvárra, és a 11-esek lutrijánál most szerencséje is volt. Az elmúlt…Továbbfetrengte magát az ASA

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Mivel játszunk

Az Abra-féle Chelsea-vel először fordult elő olyan, hogy kihagyja a BL-t. Ráadásul milyen förtelmes volt az előző szezon, ami nem sok jóval kecsegtetett nyárra! Mindezek fényében kellett megoldanunk, hogy az új edző arcára formáljuk a keretet, lehetőleg nem gyengítve azt. Lássuk, a Lion Rampant szerkesztői hogyan értékelik ezt az átigazolási…Mivel játszunk

Forrás: Lion Rampant

A Fonat első szabálya

Egy újabb duplaposzt következik, amolyan jó zsaru, rossz zsaru felállásban, akár a SaS anno vagy a kevésbé közkedvel BaB (igen, Balotelli and Borini), majd döntsétek el melyik szintet ütöttük meg. Lacko77 újabb vendégírással jelentkezett, de nem a tőle megszokott fajtából, ezúttal most nem a hőskor lélegzet elállító történeteinek megidézése a keret, hanem…A Fonat első szabálya

Forrás: Vörös Fonat

Új fiú: Tomislav Šorša

Nagyon ráállt az elmúlt két évben a horvát vonalra a klub, Jakolis, Jazvic és Gomelt után most egy eszéki jobbszélső (jobb oldali középpályás) érkezett, közel 200 első osztályú meccsel a háta mögött. Jakolis tehát pótolva, most már csak egy-két csatár kéne még, pletykák vannak, de várjuk a hivatalos bejelentést.  Tomislav…Új fiú: Tomislav Šorša

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Omrani nincs, Gomelt újra van

Billel Omrani esete jó indok arra, miért csak a klub hivatalos bejelentése után ismertessük a Tisztelt Asztaltársasággal a Vasutas új játékosait. A marseille-i csatár ugyanis tényleg járt a Fellegváron, csak éppen az edzésen mutatott képességei és a fizetési igényei között volt Mariana-árok mélységű szakadék, így végül mégsem kötetett meg a…Omrani nincs, Gomelt újra van

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Ismétles

  Az unalom anyja. Legalábbis nehezen tudok olyan aspektusát találni a Tottenham elleni meccsnek, amit valahol, valamikor ne láttunk már volna előfordul. Persze, lehet azt mondani, hogy ha kicsit messzebbről nézzük az irodalomtörténeti korszakokat, akkor a görögök már régen kitaláltak mindent aztán azt ismétlik unalomig, nyilván. Én most nem egy…Ismétles

Forrás: Vörös Fonat

100 éve és egy napja történt

egy napja // Barátságos meccsen 5-0-ra vertük otthon az Újpestet. bemutatkozott Balázs Zsolt (két gól) és visszatért Lanzafame. Gazdi szólógólt lőtt, Holender egy parádés szabit a bal pipába, Balázs elsőre lefordulósat, másodikra Balajczától elcsenőset, szóval remek kis móka volt száz éve // elsiklottunk egy fontos történelmi dátum felett: 1916. szeptember 3-án játszotta első NB…100 éve és egy napja történt

Forrás: Csakblog

Monthlyon Rampant: Augusztus

Lehetetlenség lenne egyetlen szóval körülírni ezt a hátunk mögött hagyott harminc napot. A szorult helyzeteket fölváltó, hitet adó győzelmek, majd a hibátlanságot felváltó csalódásokat és falba ütközéseket követő sikerek fölé kerekedő kiábrándulások változatos sora égette rá magát az augusztusunkra. Vegyük is sorra, miket tapasztalhattunk meg a bajnokság legelső hónapjában. A…Monthlyon Rampant: Augusztus

Forrás: Lion Rampant

Új fiú: Billel Omrani

Marseille-ből pótolta a klub a héten elvesztett támadókat, a 23 éves Billel Omrani eddig egyetlen kölcsönszezont leszámítva mindvégig az Olympique játékosa volt, bár a Ligue 1-ben csak hat meccset kapott. A francia utánpótlás-válogatottakat végigjárta a 187 centis csatár, az algériai U20-as együttesek viszont nemet mondott 2013-ban. Sportos családból szármatik, a…Új fiú: Billel Omrani

Forrás: Kolozsvári Vasutas

Majdnem Vojvodina – sorsoltak a Magyar Kupában

Mórahalom VSE A meccset idegenben játsszuk, a dátum szeptember 14., a pontos időpont még nem ismert. Amúgy Mórahalom az utolsó magyar település a horgosi határátkelő előtt, a Bozsiktól 173 kilométerre, vagyis kocsival nagyjából két órára. Egyébként az NB III Közép csoportjában tolják, négy forduló után egy győzelemmel.Majdnem Vojvodina – sorsoltak a Magyar Kupában

Forrás: Csakblog