Nyilván hülyeség ezt mondani, meg minek is, de azért mégis mondom: talán a Hali az utolsó esély megmenteni ezt az idényt

Jó hosszú cím lett, és szerintem minden benne van, amit érdemes elmondani. Persze ki fogom fejteni, de úgy már nem lesz annyira érdekes, csak növelem a karakterszámot amíg meg nem unom. (Leütésre díjazom magam, minden ezres után vállonveregetés jár.) Első kérdés, hogy miért is neveztem a Halit utolsó esélynek? Mutatom…Nyilván hülyeség ezt mondani, meg minek is, de azért mégis mondom: talán a Hali az utolsó esély megmenteni ezt az idényt

Forrás: Csakblog

Kötelező kör – Manchester United – Aston Villa

Ez lesz az a mérkőzés, amit ha nem nyerünk meg, akkor nincs is igazából miről beszélnünk a top 4 kapcsán. A hangulatunkra magasan rávetül, hogy szerdán sikerült kitennünk az FA Kupából a Carroll és Payet vezette West Ham United csapatát. Az Aston Villa ellen pedig megkezdjük a hárommérkőzéses (!) hazai…Kötelező kör – Manchester United – Aston Villa

Forrás: Stretford End

Indul a négyes fellegvári sorozat

Lement már 38 tétmeccs a szezonból, de ebből csak tizenötöt játszott a Fellegváron a Vasutas, a többi 23-at a sorsolások szeszélye folytán idegenben. A következő két hétben viszont egymás után négyszer is itthon játszik a csapat, a sort Botoşani vendégszereplése nyitja szombat délután. Ezzel egyben el is érkeztünk a rájátszás…Indul a négyes fellegvári sorozat

Forrás: Kolozsvári Vasutas

27 éve történt

A tegnapi meccs katartikus hangulata mellett sem felejtünk. Mivel nem lehet és nem is szabad. Jöjjön a szokásos éves megemlékezésünk a tovább után. “27 éve 96 Liverpool-szurkoló elindult az 1989 FA kupa elődöntőjére és sose tért haza. Hillsborough nem csak számunkra, hanem minden foci szerető számára tragédia. 27 éve nehéz…27 éve történt

Forrás: Vörös Fonat

Napiszenvedő

az van, skacok // hogy életemben először kötött munkaidőben dolgozok, így most egy átmeneti időszakot élünk, ahol ki kell találni az oldal továbbvitelének új módozatát, mert a prioritásom továbbra is ez maradna! szerintem lesznek ötletek, de még egyeztetnék RW-vel, hogy milyen irányba induljunk pontosan. tudom, hogy általában hajlamos vagyok a…Napiszenvedő

Forrás: Csakblog

Ismerjük meg jobban Contét!

Kevesen vagyunk azok, akik az elmúlt években annyi Juventus- és olasz válogatott meccset néztünk volna, hogy az általánosságokon túl kapásból okosakat tudnánk mondani új edzőnkről, Antonio Contéról. Éppen ezért azokhoz fordultunk segítségért, akik jobban ismerik. Az ős-NST-ről, a Bianconeriről, és Lazio Blogról ismert bloggerek, Benito, Heinrich és Esti Kornél mondja…Ismerjük meg jobban Contét!

Forrás: Lion Rampant

A hét legérdektelenebb sporthíre

Nem bírom megállni, hogy ki ne tegyem ide: világszínvonalú pétanque-golyókat kapott a pécsi Vörös Meteor pétanque szakosztálya!!! Tudjátok, ez az a sport, amit a francia filmekben lehet látni. Öregek dobálnak vasgolyókat egy homokozóba, és az nyer, akié közelebb áll meg a kis piros labdához. Hajrá, magyar pétanque-sport!A hét legérdektelenebb sporthíre

Forrás: Csakblog

Darth Geri eltitkolhatja Vernes Rikárdót, de én nem, nem, soha

Reggel meghallgathattuk már a majomtestű de legalább fradibérenc Darth Geri gyenge próbálkozásait, hogy B-csapattal is cidáztatják a Honvédkát, de egyrészről Vad II egy vak geci (akkor is, ha nem ő vezette), és a Honvéd rúgott két kapufát, az egyiket maga a poklot megjárt Vernes Riki követte el három perccel a vége előtt.…Darth Geri eltitkolhatja Vernes Rikárdót, de én nem, nem, soha

Forrás: Bohócliga

Következő megálló: Wembley Stadion

Louis van Gaal szerencsefaktora egyszerűen nem akar alábbhagyni. A West Ham United kiejtésével a csapat belavírozott az FA Kupa elődöntőjébe, ahol az Everton együttese ellen kell, hogy megmutassuk majd tudásunkat. A Londonban aratott győzelem, ismét azon meccsek sorába kerül bele, amikor elhisszük, hogy finggal lehet piros tojást festeni. A mérkőzésre van…Következő megálló: Wembley Stadion

Forrás: Stretford End